Katona Viktor református lelkipásztorral Ráckeresztúron, a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonában beszélgettünk, ahol múlt ősszel vette át a stafétát Erdős Eszter alapító-intézményvezetőtől. Hatgyermekes lelkészcsaládban felnőve rugalmasságot szerzett, majd önkéntes diakóniai éven külföldi tapasztalatra tett szert, ökumenikus nyitottsága révén pedig megismerte a keresztyén lelkiség sokszínűségét. Szóba került eddig megtett útja, tapasztalatai és jövőbeni tervei, amiken keresztül jobban megismerheti őt az olvasó.
Jóllehet, különböző generációkhoz tartozunk, mégis a pápai Refiből és SDG-ből jól ismerjük egymást. Mielőtt Pápára kerültél, merre kanyargott az utad?
Dunántúlinak vallom és érzem magam, de az igazság az, hogy Alcsútdobozon éltünk, amikor 1986-ban megszülettem. Hétéves koromig ott is éltem, és ott kezdtem el az első osztályt. Félévkor azonban Magyaralmásra költöztünk, mert édesapám lelkész, és szolgálati helyet váltott. Ez által kerültem egyházkerületileg Dunántúlra. Nyilván vannak emlékfoszlányaim Alcsútdobozról, de az értelmem kinyílása Magyaralmáshoz kötődik már. Amikor Ráckeresztúrra kerültem, akkor jó volt elmondani az egyházmegyei gyűlésen, hogy kötődöm ehhez a vidékhez, csak egy időre átmentem a szomszédba. (nevet) Magyaralmáson sem voltam nagyon sokat, mert az általános iskola elvégzése után Pápára, a Refibe kerültem. Természetesen ciklusszünetekben mindig hazamentem, és az akkori ifi erős közösség volt, amiatt is hazajártam Magyaralmásra. Emiatt az biztos, hogy Magyaralmásra sokkal inkább kötődöm, mint Alcsútdobozra. Az almási gyülekezet mellett a Dunántúli Református Egyházkerülethez köt a Refi, a teológia, és még az SDG-s lelkészi szolgálat is, mert az egyházkerület és a mezőföldi egyházmegye berkein belül végezhettem. Három éve kerültem Dunamellékre, úgyhogy szívemmel-lelkemmel inkább dunántúlinak vallom magamat.
Felmenőiden keresztül is van dunántúli kötődésed?
Anyukám dunántúli, kisbéri származású, és a nagyapám a gyülekezet presbitere volt. Ez annak idején nem volt jó háttér anyukám számára, ezért nehezen jutott be az orvosi egyetemre. De végül Debrecenbe felvették, és ott találkoztak apukámmal, aki szatmári származású, Porcsalmán született, aztán debreceni refis lett, sőt a teológiát is ott járta nagyrészben. Amikor anyukám már rezidens volt, akkor átment a budapesti teológiára, exmisszus lett Vereben és összeházasodtak. Majd Alcsútdobozra kerültek, később pedig Magyaralmásra. Szóval Fejér vármegyéhez köthető nagyrészt a családunk élete, csak annak hol a dunamelléki, hol a dunántúli feléhez.
Református identitásodra mi gyakorolt hatást?
Apai nagyanyám az ébredés idején bethániás közösségben tért meg akkor, amikor a nagyapám még fogságban volt. Nagy nehézségek árán visszatért nagyapám a fogságból, és közölte vele a már elköteleződött nagyanyám, hogy „Feri, megtértem, és csak úgy megyek hozzád, ha te is megtérsz”. Akkor néhányszor elment nagyanyámmal evangelizációs alkalomra, és a nagyapám is megtért. Ez a két átadott életű ember nagyon meghatározó lett a családomban, hiszen apukám úgy nőtt fel a szocializmus idején, hogy házi bibliacsoport működött náluk, és a szülei nem loptak a tsz-ből. Amikor tizennégy évesen apukám egy favágás közben arra jutott, hogy Istennek szentelné az életét és teológiát tanulna, akkor nagymamám mondta, hogy „Jancsi, mi ezért imádkoztunk”. Ezt addig nem mondták neki, de így gondoltak elsőszülött fiukra. Aztán az SDG is nagy hatást gyakorolt rám, de erről talán majd később mesélek. (Szerzői megjegyzés: az interjúban előforduló SDG rövidítés az 1921-ben létrejött Soli Deo Gloria Református Diákmozgalmat jelöli)
Rendben, maradjunk még a gyerekkorodnál. Milyen volt felnőni egy parókián?
Nekem teljesen természetes volt a templom közelsége. Magyaralmáson a templomba jártam gitározni és imádkozni, mert elérhető hely volt számomra. Édesapám szolgálati helyszínei teljesen természetesen voltak jelen. Például emlékszem, Alcsútdobozon az óvoda után elvitt magával az iskolába délutáni hittanórára, mert otthon nem volt, aki vigyázni tudott volna rám. Hatan vagyunk testvérek, és nekem mindenféle testvérem van: két nővérem, egy bátyám, egy öcsém, egy húgom.
Ez a sokféle testvéri kapcsolat rugalmassá tett?
Eléggé. Úgy gondolom, az egyik legerősebb tulajdonságom az alkalmazkodóképesség. Negyedik gyerekként szükségszerű is volt ez. A nővéreim egy korosztály, aztán öt év különbséggel jött a bátyám, és őt követtük kétévenként mi, a többiek. Nekem hét és kilencéves volt már a két nővérem, amikor megszülettem, úgyhogy ők már erős hatással voltak rám. Például ők kezdtek zenét tanulni, és minket is efelé tereltek. Kitalálták a bátyámnak a csellózást, nekem a trombitálást.
A hat testvér közül hányan lettetek lelkipásztorok?
Egyedül én. Az egyik nővérem kántor-tanítónak, a másik vallástanár-holland szakos tanárnak tanult. A bátyám presbiter, az öcsém még nem presbiter, de ő is elkötelezett tagja a gyülekezetének. Szóval mind keresztyének vagyunk, de lelkipásztorként csak én szolgálok.
Kicsit visszaugorva kamasz- és ifjúkorodhoz, kérdezem, hogy-hogy kétszer is Pápa mellett döntöttél?
Konfirmandusként az ifjúsági csoporttal elmentünk Csórra egyházmegyei ifjúsági napra, és ott voltak pápai diákok, akik beszéltek az iskoláról. Fellelkesültem, és elmentem felvételizni, megküzdve apukám ellenállásával, aki jobb szerette volna, ha a közeli Székesfehérváron tanulok tovább. Ráadásul a felvételi reggelén nagy hó esett, ami miatt apukám nem akart útra kelni, de anyukám mellém állt, és elmentünk Pápára. Felvettek a Refibe, és 2004-ben ott érettségiztem C-s ként Somosiné Németh Alíz osztályában, mert a matematikát szerettem. Fakultáció választáskor az örökségeim mentén tudtam gondolkodni arról, hogy mi leszek: vagy lelkész, vagy orvos. (nevet) Úgyhogy eleinte biosz-kémia fakultációra jártam, és talonban tartottam a hittan fakultációt, ahova szintén bejártam. Tizenegyedik nyarán dőlt el bennem, hogy nem vagyok elég motivált az orvosi pályához, viszont az SDG nyári táborában megfogalmazódott bennem, hogy elfogadom Isten hívását a lelkészi szolgálat felé. Ez aztán megerősödött az otthoni ifjúsági közösségemben és igeolvasásokban, így szeptemberben úgy mentem vissza Pápára, hogy megmondtam Gizi néninek: „leadnám a biosz és kémia fakultációt”, mire ő azt felelte. „nagyon jó, örülök neki, csináld ezt, később lehet még belőled akár orvos is, Albert Schweitzer lelkész és orvos is volt”. Gizi néni is nagyon megerősítő volt. (Szerkesztői megjegyzés: Dr. Schweighoffer Ernőné Dr. Sólymosy Gizella biológia- és kémiaszakos tanár, az újrainduló pápai református gimnázium alapító tanára 1991-2021 között) Vonzott Budapest, a pezsgő nagyváros, de mégis Pápán végeztem el a teológiát, mert szerettem ott lenni.
Pápán az SDG egy búvópatak volt, ahova egymást hívták a gimnazista diákok. A te idődben milyen volt ez a közösség?
Ilyen, ahogy te emlékszel rá. Kocsev Marci bejött szilenciumra, elmondta, hogy van ez a lehetőség, és az egyik barátommal bekapcsolódtunk. Már elsősként félév körül elhívtak egy országos találkozóra, ahol hirtelen tag is lettem. Azt hiszem kellettem az alapszervezeti tagságba. (nevet) Olyan csendes gyerek voltam akkor még, hogy talán egy szót sem szóltam azon a találkozón… Azért van ám olyan emlékem is, hogy áhítatot tartottunk, és kiálltunk a diáktársak elé, vagy éppen gyülekezeti lelkészekkel léptünk kapcsolatba.
Említetted Kocsev Mártont. Tőle vetted át az SDG elnökséget?
Nem, hanem volt még köztünk Ferentzi Eszter, aki egyébként engem meglepett, amikor megkeresett, hogy átvenném-e tőle az SDG vezetést. Végül igent mondtam, de harmadikosként nagynak éreztem a kabátot, hiszen negyedikeseket is vezettem harmadikosként és felelősséget kellett vállaljak, ezért szorongtam a feladat miatt. Végzősként már felszabadultabb élmény volt számomra az SDG vezetése, akkor már nem feszített annyira, hogy szerveznem és gazdálkodnom kellett, ha öten-hatan elvonatozunk tanári felügyelet nélkül az ország másik végére országos találkozó alkalmával. Az biztos, hogy önállóságot és felelősséget kaptam az SDG-n keresztül. Abszolút valóságos volt a „Szabadon tenyészik” kollégiumi jelmondat.
A „Szabadon tenyészik” refis életérzés érettségi után is megmaradt, hiszen önkéntes diakóniai évre mentél. Miért volt fontos számodra ez?
Kalandvágy volt bennem, illetve tudtam, hogy jobb lesz érettebben elkezdeni a teológiai tanulmányokat. Azért annyira nem voltam ebben tudatos, hogy például szakmát tanuljak, vagy valamilyen képzést elvégezzek, ezért mentem el Franciaországba egy öregotthonba önkéntesnek. A családomban is láttam ezt a mintát, a nővéreim is voltak kint külföldön, valamint a Refiből is sokan voltak kint önkéntes diakóniai éven. Egyébként a Refiben tanultam franciául, mert a beiratkozásnál második nyelvnek azt választottam. Azt nem mondom, hogy szerettem a gimiben, de kint Franciaországban nagyon megszerettem a francia nyelvet, és a teológiai tanulmányaimra is nagyon jó hatással volt. Segített a görög, héber tanulásban az a meghatározó élmény, hogy más nyelven tudok kommunikálni és élni egy másik országban.
Egy önmeghatározásodban olvastam, hogy lelki utadon meghatározó a Szív kör, a bakonybéli bencés közösség és a Manréza lelkigyakorlat. Miben gazdagítottak téged ezek a tapasztalatok?
Mindig is volt bennem egyfajta keresés a spiritualitás témakörében. Teológus éveim alatt több ilyen jellegű előadást is szerveztünk, például meghívottunk volt Pál Feri atya és Nacsinák Gergely ortodox pap. Érdekelt, hogy hogyan van jelen a Bibliában és más felekezetekben a spiritualitás. Emellett a Farkas József prédikációkat gépelve azok nagyon megérintettek, illetve Anthony De Mello meditációs könyveit lapozgattam. Két évvel a teológia befejezése után pedig, ez az érdeklődés vitt a lelkigondozás felé, amit a SOTE-n végeztem el. A képzés alatt lelki vezetőhöz kellett járni, és én egy piarista atyához kezdtem el járni. Az Ő hívására jutottam el egy jezsuita lelkigyakorlatra a dobogókői Manrézába. A lelkigyakorlat által az ész és akarat mellett –talán így mondhatnám, hogy – érzelmileg is jobban tudtam kapcsolódni Istenhez, és megelevenedett a kapcsolatom Vele. Ha a misét kiveszem a jezsuita lelkigyakorlatból, akkor egészen olyan, mint egy protestáns elmélkedő bibliaolvasás. A bakonybéli szerzetesekhez pedig a későbbi feleségemen keresztül kapcsolódtam. Akkor még csak a barátnőm volt Nusi, akinek családjában több katolikus is van, ezért neki oda könnyebb volt kapcsolódni. Illetve hozzájárult a bakonybéli kapcsolódáshoz Toókos Péter, vagyis János testvér, akivel voltak közös pápai éveink, mielőtt szerzetes lett. Aztán Zalatnay István tanár úr óprotestáns liturgiái, amik nagyon közel állnak a zsolozsmához, szintén nagy hatással voltak rám. Ezen összetett hatások eredményeként évente egyszer-kétszer mindig eljutottam Bakonybélbe lelki csendességre, de önkéntesként is voltunk ott. A Szív kör pedig Kovács Endihez kapcsolódik, aki évtizedek óta keresi a lelkiség és csend útjait a protestáns világban. Vele egy SDG-s szervezetfejlesztésen találkoztunk, tőle halottam először arról, hogy lelkiségi teológia. Sokat tanultam tőle és sok mindent hoztunk létre vele és másokkal együtt: lelkiségi esték, Hangoló imaszeminárium, Szív kör, Útitársak Krisztussal honlap.
A Soli Deo Gloria Református Diákmozgalomnak nemcsak gimnazistaként, hanem lelkipásztorként is vezető embere voltál. Milyen különbség van aközött, hogy egy diákmozgalomnak diákként és felnőttként vagy tagja, vezetője?
Jó kérdés. Lehet, hogy nem volt különbség, mert mindig is diák maradtam. (nevet) Persze, ez nem igaz! Nyilván a perspektívája más volt, mert gimisként az SDG inkább a helyi közösséget jelentette, ami a közös alkalmak mentén kapcsolódott az országos szervezethez. Aztán más volt a felelősség léptéke is gimnazistaként és lelkipásztorként. A kettő között pedig teológus koromban szervező titkárként országos programokat szerveztem, úgyhogy ott is volt már felelősségkör növekedés. A teológia elvégzése után munkatársként végig látogattam az iskolákat, és Pista bácsi után elnöke lettem a szervezetnek. Gimisként inkább élvezője, résztvevője voltam a közösségnek, felnőttként pedig egyre inkább tudatos és iránymeghatározó tagja lettem. Az utóbbi években pedig távolságot vettem és átadtam az elnökséget, de a kapcsolat nem szakadt meg, csak lazábbá vált.
A kapcsolat lazítása összefüggésben van a jelenlegi szolgálatoddal?
Összefügg, de előbb volt a visszalépés és lazítás, és utána találtam meg a mostani szolgálatomat. Volt ugyanis egy nagy álom bennem, ami jött az SDG-ből is, hogy ami régen Szárszó volt, egy központi, lelki helye a diákmozgalomnak, jó lenne most is egy ilyen. Aztán jöttek inspiráló tagok, akik Angliában megismertek szerzetesközösségekhez hasonló közösségeket, ahol cölibátus és egész életre szóló elköteleződés nélkül időszakosan élnek együtt fiatalok közösen imádkozó és dolgozó közösségben, ahol egy intenzív tanítványozási folyamaton mennek keresztül. Izgalmasnak tűnt, hogy protestáns vonalon, az SDG keretei között létrehozzunk valami hasonlót Magyarországon. Ennek kapcsán kijutottunk feleségemmel Angliába egy Scargill House nevű közösségbe fél évre, amiből végül másfél év lett. Erős lendülettel jöttünk haza 2019 nyarán, hogy ezt a keresztyén életformát itthon megvalósítsuk. Utólag örültünk, hogy nem találtunk ennek helyet azonnal, mert jött a covid, és annak ideje alatt biztos becsődöltünk volna, mert vendéglátással összefüggő hely lett volna. Egy ponton pedig láthatóvá vált, hogy ennek az álmunknak nem nyílnak ajtók.
Bár nem valósult meg az elképzelésetek, mégis úgy alakult az életetek, hogy egyfajta közösségben élsz itt, Ráckeresztúron.
Igen, erre rácsodálkoztunk már néhányszor. Ugyanis volt néhány gyülekezet, ahova elmentünk vagy hívtak volna, és Angliába is vártak lelkészként vissza bennünket, de aztán egy hirdetésből jött elénk Ráckeresztúr. Eléggé passzolt rám a kiírás, miszerint lelkészt keresnek, aki mentálhigiénés végzettségű, gitározik és férfi. Ráadásul voltam hatodévesként gyakornok itt, és volt egy jó emlékem erről a helyről. Bemutatkozó bibliaóra és beszélgetés után Eszter mondta, hogy szívesen látna itt, de még Angliával nem zárult le az egyeztetés. Akkor elmentünk a feleségemmel Bakonybélbe imádkozni, és egy hétig nem beszéltünk Nusival, csak szombaton, amikor mindketten kimondtuk, hogy ugyanarra jutottunk: maradjunk itthon. Januárban pedig megerősített az az ige, hogy kerülő úton vitte Isten a népét az ígéret földjére. (Szerkesztői megjegyzés: 2Móz 13,17-18) Tulajdonképpen a ráckeresztúri szolgálat nem az volt, amire mi gondoltunk, de ahhoz nagyon hasonló és lehet, hogy afelé visz, és most ez a következő állomás. Semmiképpen nem negatív ez a kerülőút, hanem az utunk része. Ezzel a megerősödéssel jöttünk ide, Ráckeresztúrra, ahova önként jönnek a srácok, és együtt laknak, de nem lelkigyakorlatos motivációval érkeznek. Erdős Eszter úgy szokta ezt mondani, hogy életvezetési műhelyben tevékenykednek, ez egy olyan hely, ahova az élet nagy fordulópontján jutnak el a srácok.
Új intézményvezetőként miben látod a fő feladatodat?
Nagyon fontosnak látom tovább vinni és fenntartani azt, ami az elmúlt negyven évben létrejött, hogy továbbra is sokak számára sorsfordító, életmentő hely legyen. Egy nagyon karizmatikus vezetőtől vettem át a feladatot, ami nagyon sok áldást hordoz, és nyilván az ő elmenetelével nagy hiányokat is. Ezeket a dolgokat nekem úgy kell alakítani a struktúra formálása által, hogy fenntartható és továbbadható legyen az intézmény. Az elődöm legalább két, de inkább három ember erejével és teherbírásával volt itt, és őutána úgy kell a feladatokat elosztani, hogy ne veszítsen az intézmény energiát és eredményességet.
Hogyan találnak ide az álláskeresők és a gyógyulni vágyók?
A munkalehetőségeket meghirdetjük, és a jelentkezők közül interjúzás által választunk munkatársat. Illetve nagyon jellemző, hogy az itt meggyógyultak közül kerülnek ki a mentorok, munka koordinátorok vagy éppen a konyhavezető. Az ő tudásuk pont az, hogy van egy önismereti útjuk és egy terápiás ismeretük, ami alkalmassá teszi őket tapasztalati segítőnek. Ez egy tudatos építkezés volt, ezért a mentorok nyolcvan százaléka felépülő munkatárs, akik az évek során a tapasztalat mellé szaktudást és diplomát szereztek. A kliensek, akiket legtöbbször csak srácoknak hívunk, biztos hallanak rólunk szájról-szájra terjedő információkat, és úgy jutnak ide, emellett pedig része vagyunk egy ellátó rendszernek, amihez tartoznak előgondozó irodák, ambulancia, családsegítő, stb., akikkel együttműködési szerződésünk van, és legfőképpen rajtuk keresztül jutnak el hozzánk. Van egy várólista, ahol orvosi papírokkal, szűrési eredményekkel, zöld TB-vel és beutalóval rendelkező előgondozott személyek vannak, akik közül hetente négy-hat főt tudunk fogadni a két házba. Azért csak ennyi, hogy minél inkább tudjanak integrálódni a közösségbe.
Egyénhez szabott terápiával dolgoztok, vagy van egy időkeret, amibe bele kell férjen mindenki?
Van egy keret, de közben igyekszünk az egyéni helyzetre figyelni. Fázisok vannak, amikhez próbálunk mindenkit igazítani. Például van egy bejövő szakasz, ami négy hetes próbaidőszak, amikor nem mehet ki, nem jöhetnek hozzá, nem telefonálhat, csak levelet írhat kézzel.
És ez működik ma még az online világban?
Ez egy új skill, amit megtanulhat. (nevet) A telefont, igazolványt, pénztárcát le kell adja, amikor aláírja az itt maradását, ezért tud működni ez a digitális és kapcsolati „detox”. Ez egy kemény nagyböjt, amit eltölt itt. A negyedik hét után kell a véglegesítését kérnie, és amikor azt aláírja, akkor indul az első fázis, ami szigorúan három hónap, aztán a második fázis is három hónap, ahol már egyéni eltérésre van lehetőség, ha jól halad a felépülésében, végül a harmadik fázis következik, amikor már nagyobb a szabadsága, hetente kimehet az intézményből. Ebben a zárófázisban is nagyon fontos kompetenciákat sajátíthatnak el, mint például vezetés, alázat, hatalommal való bánás, de ez a szakasz néha elsikkad, mert nem marad már bent a srác.
A drogfüggők családjai közvetlen érintettek. Velük milyen kapcsolatot tartotok a gyógyulás ideje alatt?
Nagyon változó. Ez attól függ, hogy tartják-e még egymással a kapcsolatot. A szenvedélybetegség ugyanis nem önmagában álló dolog, a család is részese. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az első kimenőjére a mentorával megy, és ha még van családja, akkor felkeresik, beszélgetnek. De már előtte lehetőség van családkonzultációra, ahol a békülési folyamat elkezdődhet, amiben mi igyekszünk segíteni. Van lehetőség arra is, hogy látogatásra jőve a hozzátartozói csoportban egymással megismerkedjenek, mint sorstársakkal a szülők, házastársak, gyerekek. Illetve olyan témaköröket beszélnek át a munkatársak velük, amik segíthetik őket abban, hogy a családi rendszerben ne legyen elakadás egy tag megváltozása miatt. Hiszen felmerülhet például az a kérdés, hogy akkor már nem te vagy a rosszfiú, meg lehet benned bízni? Tehát elsőrenden a gyógyulni vágyó egyénen van a hangsúly, de igyekszünk segítséget adni a családnak is.
Milyen korosztályokkal dolgoztok?
Az ifjúság széles spektruma jelenik meg nálunk. Ritka, de előfordul, hogy tizenkét-tizenhárom éves kortól kerülnek ide fiatalok. A fő csapás a tizennyolc-harmincöt év közötti korosztály, és azért még negyven éves korig elmegy néha a srácok életkora.
A világi addiktológiához képest miben rejlik a plusz a református drogterápia során, hiszen látható, hogy itt jó értelemben véve „a kutyából lesz szalonna”.
Annak alapján, ahogy az elmúlt három évben megismertem a világi modelleket, úgy gondolom, hogy a spiritualitás része a legtöbb terápiás modellnek. Nálunk, mint keresztyén intézményben az a sajátos, hogy a Biblia és a keresztyén hit alapján beszélünk Istenről és igyekszünk bemutatni nekik Őt. A program kötelező része a bibliaóra, istentisztelet, esti áhítat a mentor vezetésével. Egyébként kötelező rész a reggeli találkozó, a munka, a közös étkezés is, tehát inkább magában kell feloldania ezt a kötelezőséget az embernek. Végül pedig hinni nem kötelező. A bibliaórán nyugodtan el lehet mondani az ellenvéleményt, mert nem elvárás annak visszamondása, vagy elfogadása, ami elhangzik az igei alkalmakon. Igyekszünk olyan terápiás és önismereti megközelítéssel hozni igéket és témákat a Bibliából, amikhez azok is tudnak kapcsolódni, akiknek az Istenhez kapcsolódás még nehéz, de hátha pont ezáltal válik elfogadhatóvá az evangélium üzenete. Bizony nagyon szép fordulatokat látunk itt, és én kimondottan szeretem azokat, akik erős ellenállással jönnek, mert ott van mivel foglalkozni. Egyszer az egyik ilyen srác elmondta, hogy ő azért kezdte olvasni a Bibliát, hogy durva kérdéseket tudjon feltenni bibliaórán, aztán egy idő után már szívesen olvasta az üzenetért.
A drogterápiás intézetnek milyen külső kapcsolatai vannak református közösségekkel?
Ha meghívást kapunk iskoláinkba vagy gyülekezeteinkbe, akkor igyekszünk eleget tenni ennek, és elmegyünk bizonyságot tenni. Amikor a srácok bizonyságot tesznek, akkor tulajdonképpen az életútjukat mondják el. Igazából ez a legtöbb, amit mi adni tudunk.
Mennyire jellemző a visszaesés, illetve a visszaesőknek jár még egy lehetőség?
Itt tanultam meg, hogy a visszaesés része a felépülésnek. Ha valakivel megtörténik, hogy megcsúszik és visszaesik, nem kell megijedni. Nem örömteli dolog, de benne van a pakliban, és újra eljöhet hozzánk. Egy időbeli korlát van ilyen esetben, azaz féléven belül csak a másik házba jöhet vissza, hogy ne váljon átjáróházzá az otthon. Ha valakit tiltott dolog miatt – szerhasználat, szexuális kapcsolat, agresszió -, bocsátunk el, de később kéri a visszavételét, akkor azt megvizsgáljuk.
Vezetőként a gazdálkodás, fenntartás felelőssége a te feladatkörödhöz tartozik. Honnan van anyagi háttere az otthonnak?
Szociális és egészségügyi intézmény is vagyunk, és alapvetően az állami normatívákból gazdálkodunk. Azért is készült ez az új épület, hogy a kórházi körülményeknek is megfeleljünk. A Magyar Református Szeretetszolgálat ernyője alatt működünk mi is, több testvérintézményhez hasonlóan, ami biztonságérzetet ad. Istennek hála az intézménynek jó szakemberei vannak, például a gazdasági vezetőnk, a jogi végzettségű ügyvezetőnk, pályázati munkatársunk. Én igyekszem átlátni, a szálakat felvenni és mindenről tudni, de az adott szakterületen ők a támaszaim. Mivel csak három hónapja vagyok vezető, ezért még némi türelemmel vagyok magam felé az adminisztráció területén. (nevet)
Intézményvezető lettél, és lett egy új lelkipásztori munkatárs az otthonban, aki a korábbi helyedre került?
Még nincs, de a tervek között szerepel, mert az volt a legideálisabb felállás, amikor a vezető mellett volt egy lelkipásztor és egy lelkigondozó is. A feleségem lelkigondozóként dolgozik itt, és az ő lelkészi kirendelése még folyamatban van. Szeretnénk megteremteni a már említett hármas felállást ismét, ezért keresésben vagyunk.
Egy-egy igei alkalom igeválasztása mennyire „gyülekezet”-specifikus, azaz mennyire befolyásol az, hogy kik a hallgatóság tagjai?
Abszolút meghatározza az igeolvasás és igeértelmezés szemüvegét ez, még ha az igeválasztást nem is befolyásolja az otthon lakóinak élethelyzete. Az igeválasztásnál figyelembe veszem azt, amit Esztertől tanultam, hogy egy bibliaismereti alapvetés történjen meg annál az embernél, aki közel egy évet eltölt nálunk. Ezért ősszel az Ószövetségből szemezgetünk, karácsonytól pedig Jézus történeteivel foglalkozunk. Az ő élethelyzetükhöz jól kapcsolható ószövetségi képek az egyiptomi szabadulás, a pusztai vándorlás lázadozásai, az ígéret földje, ahova az életük tart. De a teremtéstörténet és a Felettünk Való szintén kihagyhatatlan az ősatyák történeteivel együtt, és meg is mozgatja a srácokat. A prófétákra viszont már általában nem jut idő, esetleg adventben kerülnek elő. Karácsonytól tavaly pünkösdig Márk evangéliumát vettük apránként végig.
Nusit, azaz Katona-Hegedüs Annát, a feleségedet, többször említetted. Hogyan kapcsolódott össze az életetek?
Egyszerre jártunk Pápára. Együtt voltunk refisek és teológusok. Ő akkor lett elsős a gimnáziumban, amikor én negyedéves voltam már. Az első közös élményünk egy SDG-s pécsi táborhoz kapcsolódik, ahol egy mecseki túra közben kezdtünk el beszélgetni. Ő a barátnői révén jött el oda, mert évközben nem járt a pápai SDG alkalmaira. Aztán később már igen, és Kocsev Bence után vezetője is lett a pápai alapcsoportnak Nagy Dorottyával együtt. Akkor én már teológus voltam, és amolyan mentorként kapcsolódtam a gimnazistákhoz. Az életünk párkapcsolati része pedig már a teológus éveinkhez kapcsolódik. 2013-ban házasodtunk össze. Érdeklődési körünkben sok hasonlóság van: lelki élet, lelkigondozás, kirándulás, természet szeretete.
Az interjúim befejezéseként…
…villámkérdéseket teszel fel.
Igen! Vállalod?
Vállalom, mert kíváncsi vagyok, hogy tőlem mit fogsz kérdezni, és mit választok zsigerileg.
Kézenállás vagy mérlegállás? Kézen.
Józsué vagy Gedeon? Most inkább Józsué.
Kép vagy keret? Keret.
Manna a pusztában vagy kenyér a Kerit-pataknál? Kerit-patak.
Dúr vagy moll? moll
Kivonás vagy bevonás? bevonás
Várj ember szíve készen vagy Jöjjetek hívek ma lelki nagy örömmel? Várj, ember szíve!
Szék vagy pad? Pad.
Alfa és ómega vagy ióta? Ióta.
Kapcsolódás vagy elvonulás? Elvonulás.
Köszönöm a beszélgetést, és kívánom, hogy áldás legyen intézményvezetői szolgálatodon!
