Még javában tartott a napközis táborunk, mikor sok-sok hét várakozás után végre jelentkezett a mester, hogy megvannak az új ablakok, szerdán jön is betenni. Egy ilyen ajánlatra nem lehet nemet mondani. Kérdeztem a férjem, hogy mit beszéltek meg, milyen kosszal fog ez járni, mennyire pakoljak össze, hiszen szerdán nem leszek otthon, vizitúrázni megyünk a gyerekekkel. A szőnyegeket feltekertük, egy helyre összeraktuk, összetoltuk a mozdítható bútorokat a lehető legtávolabb az ablaktól. Kérdeztem is, hogy nem kéne nejlonnal letakarni őket, meg a szekrénysor elejét, de a férjem megnyugtatott, hogy a szaki azt mondta, hogy hoz takarót is. No, ebből csak fele volt igaz, mert a szaki tényleg megérkezett szerda reggel, de ő ugyan nem takart le semmit. „Nem lesz itt akkora kosz” jelszóval nekiugrott két társával a munkának, ráadásul a sziloplasztot, a purhabot és a szükséges eszközeit simán rárakta a kárpitos bútorokra a különböző helyiségekben. No, lett is szép világ, mire hazaértem. A porról nem is beszélek, ami a cserélendő ablakok bontásakor keletkezett és jó vastagon rátelepedett mindenre az egész házban. Volt mit suvickolni. De az már tényleg rosszul esett, hogy az egyik kárpitos fotel hátulján egy óriási foltot találtam. Próbáltam letörölni vegyszeres vizesruhával, de semmi. Férjem szerint felrobbant az egyik purhabos flakon, örüljünk, hogy csak ennyi „kár” keletkezett.
És tényleg, örüljünk, hogy nekünk csak ilyeneken kell bosszankodni. Bár én menekülttáborként jellemeztem magunkat, hiszen pénteken folytatódtak a munkálatok. Miután elmentek az ablakosok, a férjemé lett a pálya, hogy lejavítsa az ablakkereteken keletkezett kisebb-nagyobb hibákat. (Gipsz, gelettelés, csiszolás, festés) Persze élni kellett közben is, nagyjából mindig összetakarítottam, hogy aztán a legvégén jöhessen az ablakpucolás, a függönyök kimosása, felrakása és a szőnyegek visszarakása. A menekülttábor végül 1 hét elteltével került felszámolásra. Amennyire mérges voltam kezdetben, hogy miért nem lehet kicsit jobban odafigyelni, hogy ne tegyük tönkre azt, ami a másé, rá kellett jönnöm, hogy megint milyen piti dolgokon túráztatom magam. Vasárnap ugyanis megint pittyegett a telefonom. És ismét a szíriai ismerőseim jelentkeztek. Hallottam ugyan a valamelyik híradóban, hogy tűz van arrafelé is, de azt gondoltam magamban, hogy a nagy hőség miatt kaphatott valami lángra, mint annyi más helyen.
De rövidesen kiderült, hogy itt nem „egyszerű” tűzről van szó. Ezt a tüzet direkt gyújtották, ezúttal Szíria eddig nyugodtabb tengerparti részén, Latakiában. Az Ansar al-Sunna nevű szélsőséges iszlám terrorszervezet embereinek köszönhető a tűz, amit nyilatkozatban is megerősítettek: „A mindenható isten (Allah) segítségével a Saraya Ansar al-Sunna mudzsahedinjei Muharram hónap 8-án felégették a Latakia vidékén található Kastal erdőket. A tűz más területekre is átterjedt, arra kényszerítve a nusayri lakosokat, hogy elhagyják otthonaikat. Sokan közülük megfulladtak. Dicsőség istennek! Az „Ansar al-Sunna” magára vállalja a felelősséget a latakiai tüzekért.”
Safitában a keresztyén templomokra és a boltokra a következő lapokat tűzték ki:
1.A legkegyesebb, a legirgalmasabb Allah nevében Sejk al-Iszlám Ibn Tajmijja, Isten irgalmazzon neki, azt mondta: „A muszlimok egyetértenek abban, hogy ezek az emberek hitetlenek, és valóban a legnagyobb hitetlenséget gyakorolják.” Ó, Levante népe, égessétek el a keresztet imádók testét, és vájjátok ki a szemüket, hogy Levante omajjád maradjon, és ne maradjon ott hitetlen.
2.A legkegyelmesebb, a legirgalmasabb Allah nevében. Szíria falainak meghódítója, Abu Muhammad al-Julani sejk példáját követve, Isten támogatásával, gyújtsátok fel a templomokat, törjétek össze bálványokat, égessétek el férfiaik testét és erőszakoljátok meg asszonyaikat. Minden vagyonuk a tiétek, és nagy jutalmat kaptok a boldogság kertjeiben. Eljött az idő, hogy Szíria visszatérjen igaz népéhez.
3.A legkegyesebb, a legirgalmasabb Allah nevében. Aki az igaz muszlimok közül való, keljen fel az omajjádok kardjával, és vágja le a félrevezető emberek és a kereszt imádóinak fejét. Ne hagyjátok meg őket, se öreget, se fiatalt, sem kisgyermeket, se csecsemőt, hogy az omajjád Levante visszatérhessen igaz népéhez.
Erről nem hallottunk a hírekben. Hozzánk hasonló keresztyén emberek élnek állandó rettegésben, halálos veszélyben ott, ahova az őskeresztyénség gyökerei visszanyúlnak, és nem tudják mit hoz a holnap. Mennyit lehet elviselni, eltűrni? Mennyit lehet hitben elhordozni? Kitől várhatnak segítséget? Gondol-e rájuk valaki, meghallja-e valaki a hangjukat? Egy kisebbség kiált: „Segítsetek, imádkozzatok értünk!” Figyeljünk oda rájuk! Lássuk meg, hogy micsoda sötét mélységbe visz, mikor az emberi indulatokat feltüzelik, azok elszabadulnak és tűzzé válva pusztítanak. És mindez történik az ő istenük, a legkegyelmesebb és legirgalmasabb Allah nevében. Csakhogy az ő nevében elkövetett tettekben nincs kegyelem, nincs irgalom.
Lehet, hogy hibás az okfejtésem, de – ha a tanítás béli különbségeket félreteszem – szerintem az iszlám a keresztyénséghez képest történetileg jó pár évszázad lemaradásban van, és most éli azt az időszakát, amit nálunk a keresztes háborúk jellemeztek. Ez most a harcos, militáns irányzatok kora, melyeknek a szótárban nem szerepel a tolerancia szó, annál inkább a hódítás. Lehet, hogy pár évszázad múlva majd máshova kerülnek náluk is a hangsúlyok, de pl. a szíriai keresztyéneknek nem biztos, hogy lesz idejük ezt kivárni, ha így folytatódnak a dolgok.
Mit tehetünk? 1. Imádkozzunk értük. 2. Imádkozzunk azért, hogy értsük meg, hogy mit tanít nekünk a mi valóban kegyelmes és irgalmas Urunk, és cselekedjük az Ő akaratát. 3. Adjunk hálát azért, hogy mi békében és fenyegetések nélkül élhetünk, jövőt tervezhetünk, szabadon gyakorolhatjuk hitünket, mert ez nagy ajándék. 4. Óvakodjunk a szélsőségektől, attól is, hogy csak fekete-fehérben lássuk a világot. 5. Nézzünk a hírek mögé, mert sokszor egész más van a felszínen és a mélyben. Éppen ezért – ha lehet – közvetlen, hiteles forrásokból informálódjunk. 6. Ha ki merünk tekinteni saját kis világunkból, máshogy látjuk saját dolgainkat is. (De jó, hogy nálunk csak egy purhabos flakon robbant fel!)
Végezetül álljon itt hitvallásként egyik szíriai testvérünk imádsága:
Mindenható Urunk! Ma Hozzád jövünk, menedéket és erőt keresve. Vegyél körül minket nagyságos jelenléteddel, és óvj meg bennünket minden bajtól. Óvd meg szívünket a félelemtől, elménket az aggodalomaskodástól, testünket a veszélyektől. Ragyogjon előttünk a te világosságod, békéd legyen bennünk. Angyalaid álljanak mellettünk minden ösvényen, amelyen járunk. Óvj minket gondviseléseddel éjjel és nappal, és emlékeztess minket mindig arra, hogy soha nem vagyunk egyedül. A te szent nevedben imádkozunk! Ámen.
