A kereső
Azt sem tudom, hogy szólítsalak.
Talán: Uram? De nem vagyok képes ezt mondani.
Valahol jó lenne, érzem, de nem lenne őszinte.
Isten, ugye nem baj, ha így szólítalak.
Tanácsolták, a hozzád tartozók, hogy imádkozzak.
Mondták, hogy tegyem, próbáljam, így is,
hogy nem gondolom, hogy hiszek igazán.
Szóval, Isten, itt vagyok.
Nem tudom, hogy kezdjem.
Állítólag ismersz engem és ezt készséggel elfogadom,
hát akkor tényleg ez a jó, így: itt vagyok.
Valahogyan előtted.
Bizonytalanul, szokatlan, mintha magamban beszélnék,
és mégsem ez történik,
határozottan kifelé szólalnak meg a szavaim.
Nem tudom, hogyan kell csinálni, mi a módja
ennek az imádkozásnak.
Döntöttem,
egyszerűen csak kérek,
tőled, saját magadat.
Talán nem lesz szemtelen a kérés,
bocsánat, ha vagy,
akkor téged kérlek.
Valahogy úgy, hogy még én is értsem,
hogy egyáltalán észrevegyem.
Kérhetem így? – Vedd fel a fonalat, ami
most kigördült belőlem.
Mostanában mintha a nyomaidba botlanék,
egy ideje mintha úgy forogna a világom,
ami arra utal, hogy létezel,
ráadásul közel hozzám.
Valójában örülnék, ha ezekből a szilánkokból
te állnál össze. Be kell vallanom, jó lenne.
Köszönöm, hogy szólhattam, lehet, hozzád is.
Elkezdtem, igazából nem fejezem be.
Remélem, belül, tényleg, őszintén,
hogy elérlek,
hogy elérsz.
Ámen.
A válságban lévő
Uram!
Jó lenne elmondanom, honnan, miből
szólok, de nem tudom.
Nem vagyok képes, túl sok minden szakadt össze.
Mintha valami ár kapott volna fel és vitt volna,
aztán kidobott valahol, a senki földjén.
Nem tudom, hol vagyok.
Hogy hol a szívem, hova tűnt az erőm,
hogy mi szippantotta ki belőlem az örömöt?
Hogy miért érzem magam elakadva a „seholban”?
Uram!
El vagyok veszve.
Elgurult drahma vagyok.
Az sem tudta magát előkeríteni a példázatban,
én sem.
Egyetlen reményem te vagy,
végül újra csak ide jutok.
Elveszve nem is szégyellem, nincs bennem már
büszkeség sem. Mire legyen?
De te tudod, hol vagyok,
valami miatt ez bizonyosság.
Ez az egyetlen lehetőség. De ez elég.
Uram, tépd szét a semmimet,
a te valamid vagyok, és ez mindennél több.
Adj erőt apró, de biztos lépésekben
veled együtt visszafoglalni az életemet.
Megtalálni azt, amivé lennem kell, nekem,
akit megtaláltál.
Ámen.
A visszatérő
csak a szégyen maradt, Jézus
a szégyenem, sokadjára is
hogy megint elrontottam, már amikor
a saját kezembe vettem sorosomat
már ha ezt mondhatom, mert valójában nem is
nem tudnám kézbe venni, kezelni azt
elhajtva téged, Jézus
újra, ismét,
elhajolva, akkor büszkén
hogy én tudom, én, a saját sorsom,
jobban, mint te, te ne szólj abba bele
most meg a szégyen, Jézus
amivel takarózni sem tudok, belebújni sem
de visszatérek
mert jöhetek
újra
jöhetek, vissza, hozzád
lehet azt, hogy csendben legyek?
hogy egy ideig ne szólaljak meg?
melletted?
hogy együtt legyünk csendben?
vagyis inkább a te nagy és erős csended
ölelje át az én szótlanságomat?
lehet így? ez is imádság?
aztán hallgatni akarlak, újra
sokáig, sokáig
és legközelebb nem elrontani
maradni akarok
lehet?
tudom, hogy lehet, Jézus
ámen
