Elém került ma egy blogbejegyzés, ami a Jelenések könyve 18. részének első néhány versét igyekszik prófétai módon aktualizálni. A szerző Európát a nagy Babilonnal azonosítja és menekülésre inti az olvasóit. „Menjetek ki belőle, én népem, hogy ne legyetek részesek bűneiben, és csapásai ne érjenek titeket!” – idézi a Szentírás szavait.
Sok hasonló értelmezéssel találkoztam már, és sok másféle értelmezéssel is. Biztos vagyok benne, hogy sokan tesznek fel magukban ebben a témában kérdéseket, ha nem is a Jelenések könyvéhez kapcsolva. – Mi lesz holnap, holnapután? Hogy alakul a régió jövője? Hol lesz biztonság? Hová kellene menni? Menni kellene-e egyáltalán valahova? – De vajon mi az a válasz, amely valóban összhangban van a Biblia egészének üzenetével?
Ahogy ezen gondolkodom, egyre inkább az erősödik meg bennem, hogy a „kijövetel” mindenekelőtt nem földrajzi kérdés.
Babilon a Szentírásban nemcsak egy városként jelenik meg. Jelképez egy lelkületet is. Egy olyan világot, amely azt mondja, hogy alkalmazkodj, simulj bele, add el magad, add fel az igazságot egy kis biztonságért, kényelemért vagy sikerért.
Innen nem lehet csak úgy kijönni. Aki csak a földrajzi helyét változtatja meg, de viszi magával a rendszert, a működési módot, az valójában nem hagyja el Babilont. És aki hűséges próbál maradni egy krisztusibb értékrendhez egy olyan világban, amely egészen más irányba menetel, az már jó irányba tart. Akkor is, ha még ugyanott él. Szerintem.
Ez persze nem jelenti azt, hogy Isten egy adott helyzetben ne vezethetne valakit arra, hogy fizikailag is elinduljon. De a legnagyobb kérdés akkor sem az, hogy hol élünk, hanem az, hogy kihez tartozunk.
Isten országának polgáraként élni a világban; kenyeret dobni vissza annak, aki kővel dobott meg; vállalni, hogy nem vagy jófej, ha nem pendülsz egy húron; nem alárendelődni mammon törvényeinek – azt hiszem, valahol itt kezdődik a Babilonon kívüli élet.
