Nem kérdés, hogy mind a két világ valóságos. Mégis olyan markáns vonal választja el a kettőt egymástól! Az isteni boldog, RENDezett, nyüzsgésében és hangerejében is lecsendesítő, üdítő három napos református fesztiválunk világa és onnan kilépve, a rendezetlenség lármás, békétlen, haragvó, indulatokat gerjesztő világa.
A hívő keresztyének nem különbek másoknál. Nem miattunk lett más a miénk, mint a többi fesztivál.
A REND hivatalosan a tömegrendezvények szabályozási hatálya alá esik (a sokaság ellenére olyan idegenül és személytelenül hangzik ez a „tömeg” szó), annak minden biztosítási követelményével. A fő biztosítás, ami valójában különbbé tette másfajta tömegrendezvényektől, az maga Jézus Krisztus. Aki azért volt ott, mert a hívő keresztyének tudják az Ő nevét, és az Ő nevéért, az Ő nevében gyűltek össze. Ott volt köztünk. És ennek hatása van. Megérezték ezt azok is, akik nem az Ő nevéért jöttek, voltak. Számtalan visszajelzés igazolja ezt.
Ezen a fesztiválon is volt kitárulkozás, de lelkileg és nem testileg, ahogy a többi nyári dzsemborin ma olyan divatos. Szabadság volt, nem szabadosság. Úgy öröm, hogy van holnap és nem úgy, mintha nem lenne holnap, súrlódásmentesen, koccanásmentesen, szeretettel és odafigyeléssel egymásra. Mondom, mindez nem a mi érdemünk, egyedül Isten Szent Lelke az, amely ilyen csodára képes, ezért nem is magunkkal dicsekszünk, hanem a Mindenható Úr Istennel.
Aztán másnap jöttek a súrlódások, a koccanások, az egyedül önmagunkra való figyelések. A boltban, az úton, a közéletnek nevezett élettelenségben… Mindez nem panasz, csak észrevétel. Hogy itt „kint” erőltetni kell magunkat arra, hogy ne csak a rosszat vegyük észre, hanem meglássuk a csodákat a csorbák között.
A református egyházi napok bizonyság arra, hogy lehetne másképpen is. Felismerése újból annak, hogy mint egy falat kenyér, úgy van szüksége a világnak Jézus megváltó, újjászülő, új életet adó kegyelmére.
De amire igazából rámutatott az az, hogy valójában nincs is egymástól elválasztva a két világ. És természetes közegünk mindkettő, ahol ugyanaz az Istenfélelemből, az Ő útainak mélységes tiszteletéből fakadó boldogság biztosítja az átjárást. Mert valójában erre vágynak itt is, ott is.
