Van az első korinthusi levélben egy elég fura felsorolás:
„akiknek van feleségük, úgy éljenek, mintha nem volna, és akik sírnak, mintha nem sírnának, akik pedig örülnek, mintha nem örülnének, akik vásárolnak valamit, mintha nem volna az az övék”
Ha kiragadjuk a szövegösszefüggésből, lehet ezt nagyon rosszul is érteni.
Köszönjük szépen, ismerünk éppenséggel olyanokat, akik úgy élnek, mintha nem lenne, vagy ott se lenne a házastársuk. Más, alkalmi partnerek után járnak, hűtlenkednek, mintha nem lenne hites párjuk. Vagy ha ezt nem is teszik, de úgy élnek társas magányban, minden érdemleges kommunikáció nélkül, teljesen elidegenedve, mintha ott sem lenne a másik.
Vannak, akik nem tudnak vagy nem mernek sírni. Rettegnek attól, hogy megmutassák a gyenge oldalukat, az érzékenységüket, sebezhetőségüket, mert ebben a világban sikerük csak az erőseknek van. Sokszor még önmaguknak sem ismerik be a fájdalmukat, így maradnak lelki sebek feldolgozatlanul akár egy életen át – és tudnak addig gennyesedni, míg egy váratlan összeomlás vagy valami igazán rossz nem történik.
Vannak, akik nem tudnak igazán örülni. Bármit is érnek el, kapnak az életben, soha nem tud elég lenni, ott az üröm az örömben, hogy a másiké szebb, jobb, több, vagy ott a mindent megkeserítő rettegés, hogy elvész, ellopják, elveszik, tönkre teszik… Vagy ha lehetne is örülni, nem szabad kifelé mutatni, mert sok az irigy ember, beszólnak, megutálnak.
Iszonyú keserűség van egy ilyen életben – és nyilván az apostol nem ilyesmit kíván a levele olvasóinak, hiszen azzal zárja a felsorolást, hogy „szeretném, ha gondtalanok lennétek”!
Pál szerint az „élni vele, mintha nem lenne…” azt jelenti, hogy szabadsággal élni!
Felsorolásában szinte minden benne van, ami e földi élet sajátja: Feleség – közvetlen szeretteink, minden emberi kapcsolatunk és ragaszkodásunk, akiket ha elveszítünk, úgy érezzük, a szívünk beleszakad.
Sírás – fájdalmak, kudarcok, csalódások, amik fejbe kólintanak, és kirántják a lábunk alól a talajt.
Öröm – sikerek, boldog-mámoros pillanatok, amikor józanul gondolkodni is elfelejtünk.
Világ javai – vagyonunk, tulajdonunk, keresetünk, anyagi bástyáink, amikről hisszük, egyedül ezek tarthatják meg életünket.
És Pál mindezekre azt mondja: „azt szeretném, ha gondtalanok lennétek”.
Éljetek mindezekkel, de ne legyetek a rabjaivá, ne gyűrhessen maga alá, ne uralkodjanak rajtatok!
Szeressük egymást, de ha egy bármilyen emberi kapcsolat elszakad, tudjuk élni az életünket tovább. Ne sérüljünk annyira, hogy ne tudjunk újra kapcsolódni, bízni, szeretni.
Szabad sírni, de lássuk könnyeinken keresztül a mindenható és szabadító Isten jelenlétét! Hogy lehetek erőtlen, mert akkor vagyok erős. Hogy akik sírnak, azok vigasztaltatnak meg – mert őket lehet…
Örülhetünk, de ne szédüljünk meg soha, s végül éljünk hálaadással minden javunkkal, de tudjuk: e világ egyszer elmúlik, és addig sem tart meg más, csak Isten ereje és szeretete.
