Kocsis Ábel somogyudvarhelyi lelkipásztor nevet és viccel, pedig az élete nem csak móka és kacagás. Kihívásokról, feladatokról beszélgettünk annak apropóján, hogy megújult a templomtető és folytatódik a külső felújítás. Hálával beszélt arról, hogy a somogyi gyülekezetek összefogtak családjáért, és szeptember végéig közadakozással gyűjtenek kislányuk, Barbika egészségügyi kiadásainak csökkentésére. Ismerjék meg a lelkipásztort, aki Tiszántúlról Dunántúlra érkezett, nagyvárosból falura vágyott, és bár trükközött, mégsem akkor nyerte el felesége szívét!
Kocsis névvel lehetnél dunántúli, de reformátusként Kocsis névvel, esélyes, hogy nem vagy dunántúli. Jól gondolom?
Bizony, messziről jöttem. Hódmezővásárhelyen születtem harmincöt éve. Az édesapám ott szolgált lelkipásztorként az újvárosi gyülekezetben harmincegy évig, a nagyapám pedig debreceni teológiai tanár, lelkipásztor és püspök volt. Ádám bátyám Vésztőn a református idősek otthonának telephelyvezető lelkipásztora, Balázs öcsém pedig pedagógiai asszisztens. Ő a kakukktojás, szőke és nem lelkész. Szegény, mindig hülyéskedtünk a bátyámmal, hogy biztos a postástól van. (hangosan felnevet) Komolyra fordítva a szót, az öcsém a hódmezővásárhelyi református óvodában dolgozik. Nagyon szeretik a gyerekek.
Milyen emléket őrzöl Dr. Kocsis Elemér tiszántúli püspökről, teológiai tanárról?
Igazából én úgy ismertem őt, mint püspök papát, aki mint nagyapa nagyon helytállt. Emberi volt, mert szerette az embereket. Ha nála nyaraltunk, mindig azt mondta, „megyünk garázdálkodni”, ami azt jelentette, hogy elmentünk a cukrászdába. (felnevet) Emlékszem, hogy egyszer Debrecenben megijedtem egy hajléktalantól, akivel megállt beszélgetni és adott neki egy kis pénzt. Akkor értettem meg, hogy mit jelent valóban elfogadni a másikat. Mai napig emlékszem, milyen tisztelettel nézett nagyapámra az a hajléktalan. Sok emberséget tanultunk nagyapámtól, és hálásak lehetünk, hogy megismerhettük. Tizennyolc éves voltam, amikor elhunyt, már nem érte meg azt, amikor teológiára mentem. Nem az eszét örököltem tőle – talán inkább a lelkiségét. Azt a belső világot, amelyből fakadt a hite, az emberek iránti szeretete és az Istenhez való ragaszkodása. A testvéreimmel szoktunk beszélgetni arról, hogy milyen lenne, ha ő még élne és láthatna bennünket, vajon mit mondana nekünk. Nagyon nagy büszkeségünk ő, de meg kellett tanulnom, hogy én én vagyok és nem ő. Olyan vagyok amilyen, a legfontosabb, hogy az Úr áldásával élem a mindennapjaimat és szeretem a rám bízottakat.
A családi példán túl minek a hatására választottad a lelkészi pályát?
Klasszikus útkereső kamasz voltam, ugyanakkor mégsem, mert a szívemben mindig éreztem, hogy egyszer szeretnék lelkipásztor lenni, és mélyen tudtam, hogy arra visz majd az utam. Csakhogy elég sokáig állatorvos szerettem volna lenni, mert nagyon szerettem az állatokat. Ezért is mentem technikumba tanulni. Édesanyám annak az igének hatására ment a teológiára, amit a Lukács 10,2-ben olvasunk: „az aratnivaló sok, de a munkás kevés”. Amikor egyre erősebben vacilláltam és belül harcoltam két gondolattal, hogy tanuljak tovább a teológián, vagy érettségi után még az állattenyésztési technikusi évet is befejezzem – én az a típus vagyok, aki elkezd valamit, azt be is fejezi -, akkor kaptam az útmutató igét a Jelenések könyve 14,15-ből: „…itt az aratás órája, mert beérett az aratnivaló a földön”. Amikor ezt az igét Isten elém adta, akkor azt mondtam: oké, nincs több kérdés, értem, Uram! (nevet) A Pápai Református Teológiai Akadémiára vettek fel, ahol dr. Vladár Gábor volt a rektor, és akit Elemér papa tanított. Látszott rajta, hogy örül nekem, ez jól esett. Aztán nem egyszer hangzott el tőle, hogy “Ejnye-bejnye mákos lencse” mert olyan “jól” sikerült a vizsgám nála. Egyébként nagyon szerettem egyetemre járni, mert akkor kezdtem önállósodni és magamra találni. Korábban csendes, befelé forduló gyerek voltam, nem igazán találtam a helyemet a világban, de a teológián kinyíltam, barátokat szereztem. Szerettem utazni, de azért hat év után már éreztem, hogy ami sok, az sokk. (nevetünk)
Az utazáson kívül még milyen kihívásokat éltél át a teológián?
Az egyik a legáció volt. Ott mese nem volt, ki kellett állni a gyülekezet elé, és a szószéken beszélni kellett. Izgalmas volt, szerettem. A másik a nyelvvizsga miatti tanév kimaradás volt. Akkor még úgy volt, hogy csak akkor kezdhette el a teológus a hatodéves gyakornoki évet, ha megvolt a nyelvvizsgája, nekem pedig nem sikerült a nyelvvizsgám. Ám jött a covid, ami nekem nyelvvizsgamentességet hozott, így kikerülhettem gyakornoki évre a Győr-Szabadhegyi Református Egyházközségbe Szakács Sándor lelkipásztorhoz. Sokat köszönhetek neki is és a gyülekezetnek is. Szerettük egymást, de nagyon vágytam arra, hogy önálló lelkész lehessek. Igazából soha nem akartam városi lelkész lenni, falura vágytam, mert olyan álmaim voltak, hogy lovaim lesznek. Hát, most még nincs, de ami késik, nem múlik. (kacag)
Hogyan kerültél északról délre?
Két Péter barátomnak is köszönhetem, hogy ide kerülhettünk Somogyudvarhelyre. Borsi Péter volt az, aki mondta, hogy hívjam fel Sántha Pétert, aki feltette a nagy kérdést, hogy lenne-e kedvem követni őt Udvarhelyen a lelkészek sorában? Tudta, hogy mozdulnék Győrből, és én szinte gondolkodás nélkül, örömmel mondtam neki igent. Eljöttünk bemutatkozni, hogy megismerjen a gyülekezet, és Nagy Csaba esperes úr kirendelt. Szerelem első látásra volt részemről, mert az valami fantasztikus, ami a somogyudvarhelyi református gyülekezetet jellemzi: összetartozás, összetartás, kiállás és tartás. Kimutatják a szeretetüket, például azzal, ahogy gondoskodnak disznótorossal, tojással, zöldséggel, gyümölccsel – jól esik az ember szívének és gyomrának is. (nevet) Csodálatos és hatalmas ajándék volt 2022-ben a palástom, melyet a gyülekezet készíttetett, amibe az Ézsaiás 43,1 van belehímezve. Ezzel az áldó igével szoktam zárni az istentiszteletet: „Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!” Egyszer próbáltam másik áldást mondani, de megmondták, hogy maradjak az ézsaiási áldásnál. (mosolyog) Én édesapám régi palástját használtam, ami már elég megviselt volt. Eltelt hat év, és még mindig hatalmas élniakarást tapasztalok a somogyudvarhelyi reformátusok között. Befejeződött a templomtető felújítása, megvolt az átadás, felállványoztak és elkezdődött a festés, aztán majd jön a közösségi takarítás. Ebben az évben 170 éves a templomunk, kántor urunk pedig 50 éve szolgál itt, reméljük, mindkettő évfordulóért ünnepi hálaadást tarthatunk.
Történeted mesélése közben volt egy árulkodó többesszám, amikor azt mondtad, hogy „eljöttünk bemutatkozni”. Felfeded az olvasók előtt a többesszámot?
Persze, hogy felfedem! Feleségemmel, Valikával érkeztünk együtt Udvarhelyre. A teológián ismerkedtünk meg, és amikor a tekintetünk találkozott, bennem már akkor megmozdult valami, de nem reménykedtem. Aztán a teológia befejezése után egy kedves teológustársunk esküvőjén volt egy jelenet: készültem egy énekkel, miközben vártam, hogy következzek, izgultam, izzadtam és minden bajom volt, Valika pedig, aki mellettem állt, mondta, hogy vegyem le a zakómat és ő megfogja. Amikor odaadtam neki, egymáshoz ért a kezünk, és ott volt nekem a “nagy bumm” – és neki is, ahogy elmesélte. A lakodalom helyszínére én előbb értem oda, és titokban a névtáblákat átcseréltem az asztalon, hogy egymás mellé üljünk. (zsiványul felnevet) De pechemre, egy szolgálat miatt nem maradhatott, hiába kérleltem. Eltelt egy kis idő és ő rám írt, no, akkor vettem a bátorságot, udvarolni kezdtem. Sokat utaztunk Győr és Hajmáskér között, és végül Győr-Szabadhegyen összeházasodtunk 2019. augusztus 2-án. Kocsis Barbara pedig 2019. szeptember 2-án már megszületett.
Várj-várj, ez az egyházban, különösen a lelkészek felől nehezen tolerált gyorsaság! Elmagyaráznád, hogy-hogy az egyhónapos házassági évfordulótokon született a lányotok?
Nagyon egyszerű a megoldás: Barbikát örökbe fogadtuk. Amikor már tudtuk, hogy Somogyba kerülünk, akkor elhatároztuk, hogy bejelentkezünk Marcaliba az örökbefogadási ügyintézőhöz. Elvégeztük a szokásos tanfolyamot, keresztülmentünk pszichológusi vizsgálaton és környezettanulmányon, kitöltöttük a tengernyi adatlapot, és végül elmehettünk Budapestre megismerkedni Barbikával, aki akkor már másfél éves volt. 2021. július 16-án jött haza, és azóta hála Istennek itt van velünk a mi életrevaló és huncut csajszink jóban-rosszban. A rossz az ő egészségügyi állapota… (elcsendesedik)
Ha szeretnéd, akkor erről nem írok.
Nyugodtan írhatsz! Nyitott gerinccel született, amit külföldön azonnal műtenek. Barbit idehaza megműtötték, de valami nem volt tökéletes, ezért tavaly végeztek el egy újabb gerincműtétet egy idegszöveti feszülés miatt, mert ha az elszakadt volna, deréktól lefelé lebénult volna. Na, mivel erről mi nem tudtunk, Barbika ugrálóvárba mehetett, trambulinozhatott, dobáltuk őt, úgyhogy tényleg csak az Úr Isten keze védte meg a lebénulástól. Egy hatalmas csoda, hogy ő él, mozog és nincs lebénulva. Úgy derült ki, hogy a sorozatos vizsgálatok során egy kaposvári MRI vizsgálatkor a doktornő egy eltérés miatt műtőorvoshoz küldött minket Budapestre, aki megerősítette, hogy meg kell műteni. Bízom benne, hogy beszámítja az Úr Isten nekünk, hogy nagy volt a hitünk, mert a feleségemmel nem vittünk magunkkal tolószéket arra a műtétre, pedig nagy esélye volt annak, hogy lebénul a kislányunk. A műtét utáni ébredezéskor mindenkit agyon rúgott, de sajnos le kellett rögzíteni kezeit, lábait, bár ez szörnyű érzés volt, de olyan hálás még életemben nem voltam, mert mozgott a gyerek! Nagyon erős, gyorsan talpra állt, elkezdett gyalogolni. Azt mondták, hogy ennek az utolsó műtétnek köszönhetően többé nem áll fenn a bénulás veszélye, és a pelenkát levehetik róla. De a műtét ebben nem ért el eredményt, a vizelet és széklet ürítést továbbra sem érzékeli. Úgyhogy a mi utunk a katéterezés és a beöntés, ami egyáltalán nem könnyű, sztómazsákot pedig még nem kaphat. Azóta kiderült, hogy akár új műtétre is szükség lehet a későbbiekben, de bízunk benne, hogy erre nem kell, hogy sor kerüljön. Barbikának a legnehezebb, hogy elmarad a balatoni fürdés, a strandolás, mert neki teljesen külön medence kellene minden nap új vízzel a fertőzésveszély miatt. Próbáljuk vízipisztolyozással pótolni, még az ácsok is vízipisztolyoztak vele, úgyhogy az nagyon jó volt. (nevet)
A vizsgálatok útiköltségétől és szállásdíjától kezdve a fertőtlenítőkön át minden többletkiadást jelent, ami évek óta nagyon megterhelő. Ti azonban nem panaszkodtok, nem kértek, alig-alig tudtak erről a nehézségről a lelkészi karban, de most összefogtak értetek.
Hatalmas segítség megtapasztalni ezt a támogató összefogást, első sorban lelkileg, de természetesen jelentősen anyagilag. Isten így is gondot visel rólunk, hogy adta Hella Ferenc esperes úrnak a gondolatot, ami engem is meglepetésként ért először a lelkészi kiskorú találkozón, majd a balatonlellei nyári lelkészértekezleten, amikor kérte, hogy mondjam el az élethelyzetünket, és megkérte a lelkészi kart, hogy gyülekezeteik bevonásával támogassa a megsegítésünket. Nyilván összeget nem tudok még, mert szeptember 30-ig van meghirdetve az adakozás, de bármekkora lesz is, mi hálával fogadjuk, mert a kiadásunk évek óta rengeteg. A közgyógyellátás kártyát még csak most kaptuk meg, úgyhogy a katéter esetében csak a szállítást fizetjük, már nem kell a teljes összeget kigazdálkodnunk, viszont minden mást továbbra is fizetnünk kell – fertőtlenítő, géz, gumikesztyű, betegalátét és még sorolhatnám a sok eszközt. Ruhát is sokkal többet kell neki venni, mert a nadrágok nem bírják a terhelést. Pelusból 210 darab elmegy havonta, a gyógyszer pedig nem közgyógyos, de azt is muszáj minden hónapban megvásárolni. Én nem hirdettem sehol az adakozást, mégis értesültek róla gyülekezetemben, sőt a katolikus gyülekezet is gyűjtésbe fogott a faluban. Többen is látták és hallották a kaposvári istentiszteleti közvetítésben, ahogy Dr. Petró László lelkipásztor kihirdette. Kérdőre is vontak a testvérek, hogy milyen dolog az, hogy pont ők nem tudják, hogy Somogyban gyűjtenek Barbinak. (nevet) Nem kívántam az udvarhelyi gyülekezetet terhelni, hiszen már így is egy egész lelkészi kar áll mellénk a gyülekezeteivel, és a leghatalmasabb segítség az, hogy az udvarhelyiek imádságban hordoznak minket. Most ősszel megyünk vissza a műtétet végző orvoshoz, aki megmondja, hogy Barbinak lesz-e ismétlő műtétje. Az a kérésünk mindenkihez, hogy imádkozzanak azért, hogy ne kelljen Barbit ismét műteni, mert borzalmas volt átélni azt a tíz napot.
Kislányotok még nem jár iskolába…
…esze miatt járhatna, de az egészségi állapota miatt halasztást kapott. Az orvosok azt javasolják, hogy magántanuló legyen – egyébként mi megtanítottuk számolni, írni, olvasni, rengeteg verset tud -, illetve lehetőség van bentlakásos intézménybe küldeni. De akkor minek hoztuk ki egy intézményből, ha beküldjük egy másikba, ugye? (ingatja a fejét) Mi azt nem szeretnénk, úgyhogy felejtős! Meglátjuk, mi változik azáltal, hogy egyre nagyobb és ügyesebb lesz az önellátás területén. Feleségem, Valika hitoktató szakon diplomázott, most itthon van GYOD-on, és a jövő zenéjét még nem ismerjük. Az biztos, Isten kegyelmében hiszünk és az imádság erejében bízunk.
Nagyon sok erőt kívánok nektek, hogy tudjatok kitartani, és legyen elég erőtök bírni az utat Barbika önálló felnőtté válásáig!
Hál’ Istennek, életrevaló. Édesapám látta meg mindig a jót, ebben hasonlítok rá. Amikor nem volt étel az asztalunkon, esténként összegyűlve úgy imádkozott, hogy „te légy a nálunknál rosszabb helyzetben szenvedőkkel” – és a testvéreimmel néztünk egymásra, hát mi nem szenvedünk eléggé. (elneveti magát) Tudod, abszolút megváltozik az ember szíve, gondolata, érzése, hozzáállása, amikor azokra is tud gondolni, akik nála rosszabb helyzetben vannak. Számos gyermek beteg, szülők szenvednek, és értük kell imádkoznom. Sok dologra megtanít a betegség, türelemre… ja, arra pont nem! Pont Barbika betegsége kapcsán jöttem rá, hogy hiába gondoltam magam a világ legtürelmesebb emberének, nem az vagyok. (nevet)
Mennyire tudtok családként együtt bekapcsolódni a gyülekezet életébe?
Még várjuk, hogy Barbi nagyobb legyen, de persze el-eljönnek egy-egy programra. A gyülekezet látta már őket, nem olyanok, mint Columbo felesége. (nevetünk) Istennek hála, őket is nagyon szereti a gyülekezet. A feleségem és a kislányom is itt van a gyülekezetben, de inkább a háttérben, például sütnek a szeretetvendégségre, igés ajándékokat készítenek. (A beszélgetés pont ezen pontján, megérkezett Barbika és anyukája, tányért és szalvétát hozott a muffinhoz, amit együtt sütöttek az interjúkészítés alkalmára. Röviden csevegtünk a rózsaszínű mancs őrjáratos, Sky kutyis pólójáról és a fodrásznál járás élményéről, majd kölcsönös megajándékozás után határtalan szeretettel megölelt és illedelmesen elköszönt.) Na, látod, ilyenek ők! Itt vannak a háttérben, de teljesen valóságosak. Hálás vagyok a gyülekezetnek, hogy megértők és elfogadják így őket.
A gyülekezeti szolgálat sokszínű tengeréből melyik alkalmak a legkedvesebbek?
A családlátogatás a mindenem, nagyon jó szokott lenni. Valamennyi korosztályt szívesen meglátogatom, de az idén kifejezetten a szülők generációját keresem fel. Öt év után idén volt először olyan táborzáró istentiszteletünk, ahova a szülők eddigiekhez képest legnagyobb számban eljöttek gyermekeikkel együtt, aminek én nagyon örültem. A gyerekek szempontjából nagyon kedvelt a bibliai történet tanuló társasjátékozás és filmklub. Tudom, hogy vannak hiányosságaim, gyakran úgy érzem magam, mint Mózes – mondjuk ő dadogott, én meg szimplán nem tudok egy értelmes mondatot elmondani (felnevet), ezért szeretem leírni a prédikációimat. Nem olvasom fel elejétől a végéig, de bele-belenézek, és ez ad biztonságérzetet. Úgy gondolom, nincs azzal semmi baj, ha nem vagyunk tökéletesek, mert ezek tudnak megerősíteni abban, hogy el tudjuk fogadni embertársainkat.
A lelkipásztorok feltöltődésének egyik fontos lehetősége a hobbi. Neked mi jelenti a belső töltekezést?
Az éneklést nagyon szeretem, de rajzolni és festeni is szeretek, még ha egy művész azt javasolta is, hogy engedjem el az alkotásnak ezen formáját. (felnevetünk) Van egy ökumenikus kóruspróbálkozásunk és létrejött egy dicsőítő csapat is. Borsi Péter lelkésztársam pedig meg szokott hívni a patalomi református idősekotthonába slágereket énekelni. Bevallom nem erősségem a szövegek megjegyzése, de van egy megoldásom rá: a karaoke. (hangosan nevetünk) Komolyra fordítva a szót, úgy gondolom, ettől függetlenül helyt állhat az ember lelkipásztorként, mert Isten tesz bennünket alkalmassá, és az a lényeg, hogy Ő a hiányosságaink ellenére mások javát tudja szolgálni velünk. Hálás vagyok, hogy én is érezhetem az elhívását, és megtapasztalhatom, hogy Lelke erejével helyt tudok állni. Az udvarhelyi szolgálatom vezérigéje nem véletlenül a 2Mózes 14,14: „Az Úr harcol értetek, ti pedig maradjatok veszteg!”.
Lelkészként miben érezted meg legutóbb Isten érted való munkálkodását?
A templomfelújításban, amiért sokat imádkoztam, mert éreztem, hogy én erre képtelen vagyok. A Szentlélek nagyon szépen rendezi a szálakat, a segítő szándékú és megfelelő tudású embereket. Persze nem dőlhetek hátra. (mosolyog)
Említetted, hogy a gyerekekkel társasjátékozol. Mi a kedvenced?
Bármi. Activity-től kezdve dodzsemezésig minden jöhet, csak versenyezni ne kelljen egy Ki mit tud-on.
Ezek szerint elfogadsz az interjú zárásaként egy villámkérdés-villámválasz játékot?
Hegytető vagy folyómeder? Hegytető.
Bárányt sütni az utolsó vacsorára, vagy Bélsaccár lakomáján felszolgálni? Az utolsó vacsorára bárányt sütni. Úgy is, hogy nem mehetsz be, csak megsütöd? Ja? Most már mindegy, gyorsan kellett válaszolni.
Elsőre vagy másodikra? Másodikra.
Jézussal Jairus házában vagy Jézussal Lázár sírjánál? Jézussal Lázár sírjánál.
Vonat vagy hajó? Hajó!
Jeremiás látomása a mandulavesszőről vagy Ezékiel látomása a csontokról? Ezékiel látomása.
Most vagy később? Most!
Jónással a halban vagy Józseffel a kútban? Jónással a halban.
Legyező vagy hegyező? Legyező.
Sába ajándéka vagy Pál köpenye? Pál köpenye.
Köszönöm!
Jaj, ne már, csak ennyi volt?
Most ennyi. Adja az Úr, hogy még tudjunk találkozni, beszélgetni, és jó híreid legyenek Barbikáról, Valikáról, gyülekezeti szolgálatodról!
