Kincsesláda

Jókai levele

A pápai Református Főiskolában működő Képzőtársaság – fennállása alatt – nagyon sok tehetséget indított útjára. Tagjai között számos hírességet – írókat, költőket, festőket, minisztereket stb. – találunk. E tagok egyike volt Jókai Mór is, aki a Képzőtársaságban nagyon aktívan tevékenykedett. Írt verseket, novellákat, szavalt és bírált. A legnagyobb sikereit a Képzőtársaságban a próza terén érte el. Az Istenítélet című munkáját a Képzőtársaság az Érdemkönyvbe (a Képzőtársaság tagjainak arra érdemesnek ítélt munkáit tartalmazó album) méltónak ítélte. A Képzőtársaság év végi pályázatára írta Tűz és víz című „beszélyét”, mellyel novella kategóriábn másodjutalmat, 1 aranyat nyert. „az az egy arany, s ez az egy aranynál drágább szó, hogy – előbbre törj! – egész életemnek irányadójává lett. Ezt – nem felejtettem el; azt – nem adtam ki soha.” – vallotta a jutalomról Fenyvessy Ferenchez írt levelében 1890-ben. „Nem tudom, van-e önöknek most képző társaságuk? Ha nincs, hát alakítsanak. Én megpróbálom a próba folytatását. A jövő évre, és azontul minden évben, a mig élek, kitüzök öt aranyat: a menynyit mi elénk kitűztek: úgy, a hogy akkor tették, pályadíjul a pápai tanuló ifjúság köréböl versenyre kelni szánt verses és prózai költeményekre: nem jutalom, nem díj, csak emlék gyanánt. Fogadják el tőlem, mint hálám örökségét.” (szöveghű részlet Jókai Mórnak Fenyvessy Ferenchez írt leveléből 1890-ből.) A fentebbi idézetek is igazolják, hogy milyen fontosnak tartotta Jókai egy ilyen tehetséggondozó társaság működését. A képeken e levél részletei láthatóak – kiemelve az idézett részletek. A levél teljes terjedelmében Gyűjteményünk kézirattárában található.