Visszatérő formulája ez a Bírák könyvének. Sajnos, több ez, mint elbeszélő formula, mert akkor és azóta is ez az emberlét, de az Isten népének nyomorúsága is: újból és újból azt tesszük – egyéni, egyházi, közösségi értelemben, világméretekben –, amit rossznak tart az Úr. Csak a módozatok változnak, de az alapnyomorúság marad; így életünk nyomorúságai is lényegében ugyanazok (1).
Azt is vegyük észre, hogy ebben a bibliai könyvben mindig akkor tértek rossz útra Isten népének tagjai, amikor az adott bíra, azaz a nép vezetője meghalt. Amikor Otníél és Éhúd meghalt, akik erős kézzel vezették a népet (3,10), akkor azonnal eluralkodott a káosz, és abból fakadt minden elhajlás, minden nyomorúság, majd Isten jogos intése, hiszen Isten idegen népeknek adta oda népét (1). Ebből is az következik, hogy kell az Isten Lelke által irányított, erős kezű vezető. Az erős vezetés, ugyanakkor mindig szeretettel teli és nem hatalommal visszaélő, megnyomorító, félelmet keltő vezetés, hanem Isten eszközeként hitet és életet biztosító, védő, óvó vezetés. Enélkül megemészt a bűn.
Mindig könyörögjünk a vezetőkért! Ez bibliai parancs. Ezzel nem politikai hatalmakat támogatunk. Ezzel az Isten országának növekedéséért könyörgünk, Jézus Krisztus visszajöveteléért, a dolgok újjáteremtett rendeződéséért. Csak ez a lényeg: Jézus Krisztus megváltó szeretete, aki a vezetők vezetője, aki mindeneknek Ura! Amikor Barth Károly az ifjabb Blumhardt igehirdetéseit tanulmányozta, ezt írta azokról: „Tud együtt szenvedni a világgal, őszintén kibeszéli a világ nyomorúságát, és erre válaszként hirdeti a megváltás Igéjét, a feltámadott Krisztust, amire és akire a világ várva vár. Hát nem ez-e a legnagyobb és a legtöbb kilátással kecsegtető dolog, amit csak ember manapság tehet?”