Úgy olvasom ezeket a fejezeteket is, mint Isten Igéjét, imádságos tisztelettel és alázattal. A Bírák könyvéről szóló egyes kommentárok a függeléknek nevezett záró fejezetek magyarázatát egyszerűen kihagyják. Bizony, bennem is felvetődött a kérdés: Mi építőt lehet találni ezekben a fejezetekben? Lehet, nagyon is lehet épülni ezekből a fejezetekből is: Isten építő figyelmeztetése szól itt hozzánk, amely egy olyan szabad világban, amelyben mi élünk, még hangsúlyosabb.
Ez az egész, súlyos történet azzal kezdődik, hogy egy lévita – Isten szolgája – vett magának egy másodfeleséget (19,1). Itt az elején már elromlott valami, az Isten eredeti gondolatához képest (1Mózes 2,18). Ahol pedig engedetlenné leszünk az Úrral szemben, ott lavinaként zúdul ránk a bűn és a nyomorúság, és maga alá temet mindent. A másodfeleség paráznává lett, a lévita mégis utánament (19,1–10). Az Efraimba hazafelé vezető úton a benjámini Gibeában szálltak meg, ahol elvetemült, hitvány emberek laktak, akik meg akarták „ismerni” az éjszakára befogadott vendéget, elsősorban a lévita férfit. A lévita ekkor a másodfeleségét vitte ki hozzájuk. Milyen kapcsolat kötötte a lévitát a másodfeleségéhez? Az asszony belehalt az erőszakba. A lévita hazaérve, rettenetes módon fejezi ki bosszúvágyát, amikor hadba hívta egész Izráelt Benjamin törzse ellen, mindazért, ami történt; mintha őneki semmi része nem lett volna ebben a rettenetben… (11–30)
Mindez Isten népével történt, azon belül egy templomszolga a lesújtó történet főszereplője. Még a szentíró is megfogalmazza, hogy nem látott senki még ilyet, mióta Izráel fiai kijöttek Egyiptomból (30). Hóseás említi Gibea vétkét, amely hasonló Sodoma vétkéhez (1Mózes 19,1–9): „Mélységesen megromlottak, mint egykor Gibeában. De nem feledkezik meg bűnükről az Úr, megbünteti őket vétkeik miatt.” (Hóseás 9,9) Ennek nyomán hangzik a mai Ige üzenete: „Vegyétek ezt fontolóra, tanácskozzatok és beszéljétek meg!” (30) Vagyis, tartsunk bűnbánatot, mert annyi bűn és nyomorúság terhel bennünket, az Isten népén belül is! Aztán valljuk meg ezt egymásnak; mindenki a maga bűnét, és nem a másik bűnét maszatolva. Mindez az Úr színe előtt történjék, az Ő krisztusi kegyelmébe kapaszkodva, aki egyedül adhat bűnbocsánatból fakadó megtisztulást, mennyei erőt, hogy el se kezdjük azt, ami nem kedves az Úrnak, ami hiteltelenné tesz, ami megront, és ezáltal botránnyá lesz a világ számára is.
Ez a felszólítás imádságra hív! Urunk, annyira gyors, pörgős életet élünk, tele ingerrel, kísértéssel, idő hiányában gondolkozásra sincs időnk. Urunk, őrizd meg a lépteinket, hogy azok közül valamelyik nehogy a hitvány és nyomorult út első lépése legyen, bármilyen tekintetben is. Urunk, őrizz meg bennünket a Te megtartó, üdvözítő közelségedben, hogy hiteles tanúk lehessünk. Köszönjük, hogy már meghallgattál minket!