„[…] Az 1918 utáni idők egyéni, családi, nemzeti katasztrófák, melyek közt a Szentíráshoz menekültem, fordították meg és érlelték meg az igazi vallásos hitre és életre. Szent igaz, hogy az első lökést egy csodálatos álomkép adta meg hozzá. Rengeteg, néma erdő közepén, óriási sötét és elhagyatott templomban voltam, s porba omló kicsiségem felett egy roppant Láthatatlan és Megnevezhetetlen eleven jelenlétét éreztem. Ki ez a láthatatlan Isten, mi a neve, mi a lényege, hogy lehetek az övé? … Ezekkel a kérdésekkel ébredtem fel.
És az is talán csodálatos lesz sokak előtt, a feleletet egy kép adta meg, amelyet szegény Ernő bátyám adott: a Dürer Krisztusa a kereszten. Egyszer elmerülve a nézésében, megszólalt a szívem: ez az Isten! Ez az a szeretet, aki megváltotta a világot és elvette bűneit. Egyszerű, boldog és teljes megoldás nyilallott a szívembe: a názáreti Jézus az Isten Fia; Isten emberi életben. Kijelentett, megismerhető, hozzámhajló, magához ölelő, megváltó és üdvözítő Isten!”
(Makkai Sándor, Vallásos fejlődésem = Ifj. F. K., Egyházunk egyik ébresztője: Makkai Sándor, Budapest, Kálvin Kiadó, 2001, 92.)
Szemlézte: Soós Szilárd
