Valamely újságíró egy egyházi ember mondásán értetlenkedett. Hisz a szeretet erejében, mármint az egyházi ember, de a homoszexualitást nem fogadja el. Megjegyzem, ha még jobban megfigyelné láthatná, hogy mennyi mindent nem fogad el emellett a szeretett embertársaktól: hitetlenség, tudatlanság, házasságtörés, békétlenség, gyilkosság, lopás, tiszteletlenség, megszentelt nap elhagyása, és még sorolhatnám.
„Mégis azt mondom, hogy a szeretet ugyanazon érzését kell tanúsítanunk kivétel nélkül minden egyes ember iránt. Nincs különbség barbár vagy görög, méltó vagy méltatlan, barát vagy ellenség között, mert Istenben és nem önmagunkban kell őket látnunk. (…) Maradjunk meg ezen az örök fundamentumon: bármilyen legyen is az ember, szeretnünk kell, mert szeretjük Istent.” Kálvin
Alapvetően a szeretet fogalma nem tisztázott. (Olvassuk el Erich Fromm, A SZERETET MŰVÉSZETE című művét) Mit jelent szeretni? A szakemberek is összetett szeretetről beszélnek. Az elfogadás csak egy része ennek. A motiváló, inspiráló, továbblökő szeretet egy másik része. Valaki mellé odaállni, kísérni, változáshoz segíteni, kiteljesedését erősíteni. Ez mind szeretetforma, és több, mint érzelem.
A kilencvenes években az Egyesült Államokból hosszabb időre érkezett egy teológiai tanár. Akkor beszélgettünk a homoszexualitásról, hisz odakint már bőven zajlott ez az identitáspolitika. Bárki bármit mond, ez egyáltalán nem könnyű téma. Nem lehet elintézni egy „dögölj meg”, vagy „Vive la République” felkiáltással. Sőt, a környező utcákban már ismertünk látásból leszbikus és homoszexuális párokat is. Szemináriumon, kiscsoportos beszélgetésekben előjött a téma. Akkor éppen mellé járult az AIDS betegség is, ami erősen terjedt – akkor még főleg a homoszexuális közösségben – és persze nem sokat tudtunk róla. A tanárunk azt mondta, hogy abban a keresztyén közösségben, ahonnan jön, ellenzik a homoszexuális életmódot. Ugyanakkor ez a közösség fogad be AIDS fertőzött homoszexuális betegeket, haldoklókat, akiket mindenhonnan kiraktak, akár a sorstársaik is. A keresztyén gyülekezet ápolta, kísérte őket.
Valamit nagyon meg kell értenünk, mikor a keresztyén, Istenhívő identitásról beszélünk. Az identitásunk alapja Jézus Krisztus feltámadása. Akit ártatlanul gyilkoltunk meg, és Isten egy új pozícióba helyezte a feltámadással. Előtte hajol meg minden térd. Ez azt jelenti, hogy Isten akarata előtt hajlunk meg. Az értékrendünk, életvitelünk Isten rendjéből fakad. Amit Isten igaznak tart, az igaz. Amit jónak, az jó. Amit rossznak, az rossz. Nem mi találjuk ki, és nem is tehetnénk. A norma Isten rendje. Azt tarjuk normálisnak. Az attól eltérőt nem normálisnak tartjuk. Nem tagadjuk, hogy létezik, csak az Isten rendjétől eltérőnek tartjuk. Következésképpen nem követendő, nem jó. Ebből az állapotból a lehető leggyorsabban ki kell menekülnünk, és vissza kell térni az Isten rendjébe. Még akkor is így van, ha ez minket is érint. Nem a normát változtatjuk meg, hanem állandó önreflexióval önmagunk visszatérésén fáradozunk.
Isten rendjének, teremtésének lényege az emberre nézve, hogy férfinak és nőnek teremtette. Az ember fogalma ebben az együttesben értelmezhető. Egy hívő keresztyén ember nem fog tudni mást mondani. Ez a norma. Ami nem ez, az ettől a normától való eltérés.
Nyilván feltesszük a kérdést, hogy akkor miért vagyok más érzülettel, pszichével, indulattal ellátva. Tehetek, vagy nem tehetek róla?
Először is el kell mondanom, hogy Isten szereti a teremtményét, az embert. A más nemi identitású embert is. Nem kérdés. Hozzáteszem azt is, hogy sokkal inkább vagyunk egy oldalon, mint ellenkezőn. Isten rendjétől sokan és sokféle módon térünk el. Csoda, vagy kegyelem, hogy ennek ellenére éltet bennünket, embereket Isten.
Nincsenek kész válaszaink a LMBTQ és akármilyen betűs kiegészítésekre. Önmagukról saccolják, hogy az emberek közel 6-15%-a ide tartozik. Él, létezik, van. De valójában miért, mitől, és mivégre? Erre nagyon nincs válasz. Próbálják tudományosan megválaszolni, mondják genetikus, mások azt, identitászavar. Mindig is volt. Most divat is. Esetleg belejátszik a Föld túlnépesedése? Egyre szűkebb a tér? Egyre több emberrel kell osztozni mindenen? Egzisztenciális szorongás? Szorongunk az atomenergia miatt, a környezetszennyezés miatt, a globális felmelegedés miatt? A technikai fejlődés és az emberi psziché fejlődése szétcsúszott, nem tudja követni felelősen a haladásnak nevezett valamit, ipari forradalmat? Az előző generációk gondolkodását akarjuk büntetni dacból?
Nem tudjuk. Van. Eltér Isten rendjétől. De együtt érzek a homoszexuális emberekkel, mert mint látjuk az egész emberi lakosság, életmódjával, önzésével, Isten nélküli természetével, eltér Isten rendjétől.
Az ember lelkének megnyugtatására az lenne a legjobb, ha eltörölné Isten rendjét, Istent is, és mindent, ami Istenre utal. Mert akkor nem kellene küszködnie a saját tévedéseivel, és eltérésével. Ha maga határozza meg, saját érdekek szerint, mi a jó, vagy mi rossz.
Ez az, amit a Krisztushoz tartozó ember nem tehet meg. A keresztyén ember magán kívül helyezi a normát, és átadja az értékítéletet Istennek. Ezért nem mondhatjuk jónak a homoszexualitást, mert eltér Isten normájától. Az LMBTQ törekvés ideológia. Mert ideológia, tévedés is egyúttal. A keresztyén ember ezt az ideológiát (és sok más ideológiát sem), mert Istentől idegen, nem tudja jónak tartani és nem kell részt vennie benne, még akkor sem, ha teszem azt homoszexuális.
De egy bibliai történet hadd idézzek. A gazdag ifjú tudni akarta az üdvösség útját. Jézus csak a törvény megtartását kérte. Amire büszkén felelte az ifjú, hogy azt gyerekkorom óta én megtartom. Jó, akkor számolj fel mindent és oszd szét a vagyonod és gyere utánam. Szomorúan otthagyta Jézust. A tanítványoknak azt találta mondani Jézus, hogy a gazdagok nehezen mennek be a mennyek országába. A tanítványok meg rémülten kérdezik, akkor ki üdvözülhet. Ami az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Ez volt Jézus válasza. Ez mindannyiunk reménysége.
Néha provokálnak, hogy mit szólok, hogy ez és ez az ember homoszexuális, vagy leszbikus. Nem úgy kelek fel reggel, hogy aznap minden szembejövőt kifaggatok a nemi irányultságáról. Nem úgy megyek orvoshoz, gyógyszerészhez, iskolába, színházba, uszodába, könyvesboltba, cukrászdába, hogy majd mindenkire rákérdezek, hogy b..i-e vagy? Úgy érzem, azért ez túl van lihegve. Ha az urológusomról kiderülne, hogy az (szándékosan mondtam urológust, de mondhattam volna nőgyógyász is a nők kedvéért), akkor sem keresnék másikat, mert ez bizalmi kérdés.
Ha belegondolunk abba, hogy Jézus mit fog mondani az utolsó ítéletkor: „Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre! Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.” Szerepel itt bármi a nemi identitásról? De a többi megállapítás remélem szorongást ébreszt.
A mi hitünk nem a törvényben, ítélkezésben, vallásosságban jelenik meg, hanem a hitvallásban. Azt hisszük, hogy Isten megment bennünket tévedéseink következményeitől, sőt még talán boldoggá is tesz. Hiszen roppant magányos, érzékeny, törékeny az emberi lét, és nincs kihez fordulnunk. A másik ugyanilyen ember hátán ott virít a felirat: Ne kövess! Én is eltévedtem! Az marad csak, hogy ha felismertük létezésünk gyengeségét, akkor képesek leszünk az áhítatra is Isten felé. Akkor történnek csodák. Milyen furcsa ezt kimondani, de ahogy Pál is megteszi, amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős.
Fejezzük ezt be most klasszikussal. Jézussal.
Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse őt, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. Lukács ev. 10, 25-28
