Valaki írt egy szellemes szösszenetet a környezetvédelem jelenlegi állapotáról.
Az idei téli olimpia műhavon zajlik.
Az idei foci vb nyolc darab teljesen klimatizált, a sivatag közepén felhúzott stadionban zajlik.
A Lufthansa elindít 18 ezer üres járatot, hogy megmaradjanak a sávjai.
Egy óceánjáró annyit fogyaszt, mint 87 ezer diesel autó.
Milliárdosok nyaralnak az űrben.
Mi meg szelektíven gyűjtünk, bambusz fogkeféket veszünk tripla áron, és elektromos autóval járunk, hátha meg tudjuk menteni a világot.
Némelyeknek talán magyarázatra szorulnak a leírtak.
A Pekingtől nagyjából nyolcvan kilométerre fekvő jancsingi síközpontban akadnak gondok. A Góbi-sivatag homokját időnként ráhordja a pályára a szél. Ezért sokkal több felszerelést hoznak a csapatok, mert tönkre mehetnek a lécek a portól. Nincsen elég hó. Néha esik 3 cm. Ezért nagyjából két hónapon át 290 készülékkel hóágyúztak, miközben 2,2 millió köbméternyi vizet használtak fel. Ennyiből 74 versenymedencét is teli lehetne tölteni.
Az alpesi sípályákat természetvédelmi terület közepén alakították ki. 20 ezer fát távolítottak el. A fákat átültették, és állítólag 90 százalékuk túl is élte. De azzal, hogy eltüntették a fákat és a felső talajréteget, megnőtt a talajpusztulás és a földcsuszamlás veszélye, és egy csomó állatfaj élettere is eltűnt.
Bűnben fogant világbajnokságként gondolnak a katari foci vb-re. Csalással, vesztegetéssel jutottak a megrendezés jogához. Ez lesz a legdrágább, legforróbb, a legzsúfoltabb vb. Valóban légkondicionálókkal oldják meg, hogy az ősz külső 30 fok helyett csak 20 fok legyen, bár csak bizonyos légsávokban, nem a teljes stadionban. A vb után némely stadionokat részben, vagy teljesen elbontanak.
A Lufthansa német légitársaság néhány hete jelentette be, hogy az új vírusvariáns megjelenése miatt 33000 járatot törölt. Ezzel párhuzamosan a légitársaság kénytelen 18000 ún. szellemjáratot utasok nélkül is elindítani, hogy ne veszítse el az érintett repülőtereken a számára fenntartott időablakot és kaput. A repülőtereken ugyanis egy úgynevezett „használd, vagy elveszíted” résidő szabály él. Ha egy légitársaság szüneteltet egy adott járatot, akkor a reptér kiadja az adott időablakot és kaput egy másik társaságnak.
Ezt a szabályt az Európai Unió a járvány elején, 2020 márciusában felfüggesztette, azonban fokozatosan visszaállították. Idén, a nyári szezon kezdetétől 64%-os kihasználtsági követelmény lép életbe.
Ma a belső égésű motoros autók már szinte a szégyen kategóriába tartoznak. Érdekes módon az óceánjáró hajókra nem tekintenek úgy. Pedig egy tanulmányból (Transport & Environment) az derült ki, hogy az európai vizeken közlekedő 203 luxushajó a 2017. évben 62 000 tonna, a tüdőrák és a savas eső esélyét növelő kén-oxidot bocsátott ki. Az Európában regisztrált mintegy 260 millió autó ugyanezen időszakban 3200 tonna kén-oxiddal terhelte a környezetet.
Ha csak a kén-oxid kibocsátást nézzük, akkor az európai néhány ezer férőhelyes személyszállító hajók közel 20-szor szennyezőbbek, mint az összes európai autó.
Ha űrturizmus indul, az súlyos következményekkel jár az atmoszférára nézve. Egy rakéta elindításával nagyjából 300 tonnányi szén-dioxid, és mellette különböző vegyi anyagok, klór, metán, korom kerül a felső légkörbe, ahol éveken keresztül megmarad. A kereskedelmi célú űrutazás jegyárait csak az utasok, a környezeti következményeket az egész bolygónk fizetni fogja. A repülőgépek ugyan csak 1-3 tonna szén-dioxidot eregetnek, de naponta átlag 100 ezer járat indul. Az megvan, hogy a zöldkonferenciákra külön magánrepülőgépekkel járnak problémát megoldani, világot megváltani a ráérő celebek, gazdagok, ügyeletes zöld megmondók?
Világ életemben szerettem a környezetet. Gyerekként erdész akartam lenni, majd vadász és állatorvos. Igyekeztem, hogy ne pazaroljam a vizet, az áramot. Pontosan jól tudom, hogy az el nem fogyasztott energia a környezetvédő.
Most pedig divat a „zöld életmód”. Van abban némi megható, amikor nagy terepjáróval, SUV-val viszik a szelektív hulladékot a 400 méterre levő hulladékszigetre. Vagy éppen mozgólépcső vezet a konditeremhez. A nagyon tehetős emberek némelyike, akik otthon védik a természetet, ezt a borzalmasan fárasztó munkát a világ legkörnyezetszennyezőbb módján pihenik ki. Utaznak égen, vízen, levegőben, szférákban. De a cehhet valójában más fizeti.
Közben ráterhelik a felelősséget az egyszerű halandókra. Ha nem fogyasztasz annyit, akkor megjavul a világ. Nem. Akkor a „felelőtlen kiváltságosok” többet fogyaszthatnak.
Van itt egy tanulságos történet egy szorgalmas, ügyes, idős ácsról. Egész életében dolgozott, elfáradt. Úgy döntött, hogy nyugdíjba megy és szeretett családjával tölti idős éveit.
A főnöke nagyon sajnálja, mert az egyik legjobb mestere. Volt egy utolsó kérése, hogy mielőtt nyugdíjba menne, még egy házat építsen meg arra a szép telekre, amit egyszer együtt néztek, hogy milyen jó lenne ott élni.
Az idős ácsmester vonakodva, de beleegyezett. De már látszott a munkáján, hogy nem szívesen csinálja. Nem válogatta olyan gondosan az összeillő faanyagot. Nem figyelt a minőségre, illesztésekre se. Elkészült vele, de fénykorában sokkal jobbat és szebbet épített volna.
A szokás az volt, hogy a ház átadásánál jelen volt az építtető tulajdonos, a kivitelező, és a munkát vezető mester. Most csak ketten voltak a főnökkel. Az elővette a ház kulcsait és átadta az ácsmesternek.
– Ez a te házad. Ajándékba adom neked a hosszú együttműködésünkért, kitartásodért, megbecsülésem jeleként.
-Ha tudtam volna! – csapott homlokára az ács. – Bizonyosan másképpen dolgozott volna.
Mi is ilyen építőmesterek vagyunk, és ahogy ma gondolkodunk, dolgozunk, döntünk, majd holnap az határozza meg az életünket.
