Különösek a folyók szigetei. Hol kétfelé terelik a folyamot, hol ismét összengedik. Mindezt olyan természetességgel teszik, mintha parancsba kapták volna a Teremtőtől. Megtehetik, tehát megteszik. A folyamágak különálló életet élnek. A sziget mindkettőről tud. Az ágak nem tudnak egymásról. Csak mikor egybeérnek és elkeverednek a történeteikben, nyugszanak meg ismét.
Az emberi életek is hasonlítanak a folyóhoz. Az édesanya örömmel simította végig pocakját, és nap mint nap beszélt ikergyermekeihez, akik hálából kétpáros lábbal dögönyözték belülről, hogy kilátszott a kis lábacskájuk a hasfalon. Kettős teher. Kettős édes teher. Persze van egy kis szorongás, mert egy is felforgatja az ember életét, hát még a kettő. Mert igaz, hogy két keze van, de így egyszerre inkább négy kellene.
Egyik nap még minden rendben van, a következő kontrolon meg kiderül, hogy nagy a baj. A harminckettedik héten az egyik kicsi nem mozdul többé.
Az orvos a szakma mögé bújik a tragédia elől. Csak az anyának és a túlélő kicsinek nincs hová rejteznie. Hiszen most már a halott kistestvér veszélyt jelent az édesanyára, és a kis túlélőre. Kórház, steril szoba, fertőtlenítőszag. Pár napon belül megszületnek. Korán, túl korán. Későn, túl későn. Az egyik koraszülött apróság, a másik az örökkévaló csend. Az egyik még küzd a túlélésért, sír, követel, akar. A másikat el kell engedni, mert a csendet választotta társnak.
Ez a nap a születés és halál napja. Születésnap és az elmúlás. Amikor jön ennek a napnak éves dátuma, akkor mit érezzen, tegyen az anya? Az egyiket megkapta, a másikat elvesztette. Öröm és ünnep, gyász és emlékezés. Mindezt egyszerre, egy napon. Mert egyszerre édesanyává lett, és egyszerre gyermektelenné is.
Az élő kicsi gyermek azonban valóságos. Születésnapja van, és az egyetlen bizonyítéka, hogy a nő anya. Fontos ő, és talán ő is elgyászolta a testvérét. De az elhalt kicsi is bizonyítéka annak, hogy anya. Csak ő a születéséig tudta csak ezt megadni az édesanyjának.
Az anya minden évben várja ezt a napot, ahol egyszerre boldog édesanya, és egyszerre gyászoló, fiát sirató nő. De ez a nap egyszer mégis úgy alakul, hogy erősebb lesz benne az öröm, az édesanya boldogsága, és a gyász emlékezéssé szelídül.
Valahogy hasonló érzések kavarognak bennem, mikor nagypéntekre gondolok, Jézus Krisztus kereszthalálára. Ennek a napnak soha nem lett volna szabad eljönnie. Ennek a történésnek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Ugyanakkor ma az egyetlen esélyem Isten előtt, hogy Jézus Krisztus szeret, és az életét adta cserébe az enyémért, hogy élhessek. Ha nem történik meg, akkor semmi esélyem. Vajon örülök Krisztus halálának? Nem. Elfogadom? Igen. Ezzel tudom megmutatni, hogy mennyire bánt, de mennyire becsülöm. Ha Máriára, Jézus édesanyjára gondolok, akkor benne is felfedezem ezt a kettősséget. A fiam, aki meghalt. A fiam, akit kezdetektől fogva tudtam, hogy különleges, és valami olyan történik, ami nem embernek való.
Hasonló ez a mennybemenetelhez is. Jézus áld, és itt most nincsenek nagyon szavak, hogy mi is történik. A legtöbb, ami elmondható, hogy ahol ott volt az előbb, ott már nincs. Örüljek, hogy nincs többé, hogy nem láthatom szemeimmel? Nem örülök, sőt, minden vágyam találkozni vele, és a szemeimmel is látni. Sőt, együtt vacsorázni. Akkor is, ha megdorgál vagy egy picit kinevet, vagy szembesít a kettős mércémmel, sutaságommal. Ugyanakkor ígért mennyei erőt, a Szentlelket. Ha Jézus marad, lehet, hogy a Lélek nem jön. Megőrzök Jézust magamnak, de másoknak mi jut belőle?
Egy ikreit váró édesanya élete nagy napját várta. Nem erre gondolt. A nap, amelyen egyik gyermeke az életre kapott utat, a másik a temetőben sírhelyet. A nap, amely ezt a kettősséget hordozza. Mert ez a nap örökké emlékeztetni fogja az életre és halálra. Ha élni akar, akkor az életre emlékeztetőt választja, erősíti meg. Ezt az élő miatt is így kell tennie.
Van egy nap, amelyről tudunk. Életet és halált hoz. Erre a napra Jézus Krisztus vezet minket. Melyik lesz a részünk? Jézus Krisztus miatt az életet kell választanunk. El kell fogadnunk, mert ha nem, akkor hiába halt meg értünk.
A folyó két ága egyesül a sziget végén. Így az életet kell választani az élőért és a holtért is, hogy a végén a Krisztusban összeérjünk ismét.
(Fotó: Pavel Danilyuk, PEXELS oldalról)
