Chantal Delsol, az ismert francia, katolikus, konzervatív-liberális filozófus egyenesen azt állítja, hogy a kor, amelyben élünk, visszatérés a pogánysághoz. A filozófus tavaly jelentette meg erről szóló könyvét (La Fin de la Chrétienté), a Hungarian Conservative pedig ugyanezzel az címmel (The End of Christianity) közöl tőle egy esszét, amelyben kifejti, hogy a nyugati történelem köre napjainkra bezárult, s visszatértünk oda, ahonnan a keresztény civilizáció nagy korszaka elindult: a 4. sz. előtti Róma pogányság uralta világába. Ezzel, hangsúlyozza Delsol, nem a kereszténység ért véget, hanem a keresztény civilizáció 1600 éves korszaka.
A filozófus nem sokat bajlódik a civilizáció fogalmának meghatározásával. Konkrét erkölcsi normák felől közelít a kérdéshez, azt állítva, hogy a normák mögött hitek vannak, még akkor is, ha azok nem mindig tudatosulnak. A keresztény civilizáció korszaka az, amikor a kereszténység képes arra, hogy egész társadalmak erkölcsi normavilágát meghatározza. Ebből értelemszerűen következik, hogy a keresztény civilizáció akkor ér véget, amikor ezt az uralmát elveszíti. A keresztény civilizáció korszakának lezárulása szerinte hosszú, legalább kétszáz éves folyamat, amelynek legfőbb ismérve a kereszténység hősies küzdelme és lassú haldoklása. Napjainkra ért el a folyamat oda, hogy kijelenthető, a keresztény civilizáció korszaka véget ért. Ez abban érhető tetten, hogy a kereszténységgel össze nem egyeztethető, új erkölcsi normák nem csak megjelentek, hanem általánosan elfogadottá is váltak, például a házasságról, a homoszexualitásról, az abortuszról, az euthanáziáról. Amit egykor rossznak és elutasítandónak tartottak, ma elfogadott és támogatott. Delsol arra is rámutat, hogy az átfogó erkölcsi normaváltás mögött alapvető ontológiai-lételméleti váltás figyelhető meg, amelynek az a lényege, hogy a transzcendens már elveszítette a keresztény világmagyarázatot megalapozó szerepét. Ha a transzcendens a régi-új pogányság szemében már nem úgy jelenik meg, mint nélkülözhetetlen alap, amelyből a valóság magyarázata levezethető, akkor a kereszténység elveszti korábbi tekintélyét.
Delsol konzervatív filozófus. Napjaink erkölcsi paradigmaváltását nem valamiféle „fejlődés” vívmányának tekinti, s a keresztény civilizáció feltételezett megszűnését sem „történelmi szükségszerűségként” írja le, ahogy egy jó marxista tenné. Nem beszél semmiféle progresszióról, sőt a történelemben egyfajta ciklikusságot lát, s diagnózisa szerint napjaink világa egész egyszerűen visszatérés a kereszténység uralomra jutása előtti pogánysághoz. Ez nem a kereszténység vége, hanem a keresztény civilizáció vége, ami nem számolja fel az általános vallási igényt, csak a kereszténység már elvesztette kizárólagosságát, s a helyén maradt űrt hitek sokfélesége tölti ki.
Költői kérdés, hogy Delsol elemzése helytálló-e? A kérdésre azért nem lehet válaszolni, mert egyfelől ugyan kétségtelen, hogy a kereszténységhez képest ma radikálisan új erkölcsi normák jelentek meg, amelyek tényleg az öröknek gondolt igazságokba vettet hitet kérdőjelezik vagy tagadják meg. Másfelől viszont ennek a kereszténység felől nézve valóban sokkoló erkölcsi normavilágnak a megjelenése történelmi mértékkel mérve friss fejlemény. Nem tudunk semmit sem arról, hogy az évezredes keresztény civilizációval összevetve – Delsol elemzését alapul véve – valóban a régi pogányság új történelmi korszakának nyitányáról beszélhetünk-e. Majd ezer év múlva erre visszatérünk.
Könnyen megalapozható egy olyan feltételezés is, hogy a keresztény civilizáció messze nem zárult le, szó nincs itt egy új-régi pogány világkorszakról, hanem történelmi mértékkel mérve sokkal inkább átmeneti jelenséggel állunk szemben. Minden okunk megvan annak feltételezésére, hogy a Delsol által új pogányságként leírt szellemiség nem lesz képes a nyugati társadalmak új eszmei bázisává válni, hiszen pont az hiányzik belőle, amit a kereszténység adni tudott: transzcendens alapú egységes és koherens világmagyarázat, s ennek nyomán egységes erkölcs, ami a társadalmi koherencia alapja. Sokasodnak az arra vonatkozó jelek, hogy éppen a radikális erkölcsi paradigmaváltás agresszív igényének a megjelenése egyre erősödő keresztény-konzervatív öntudatot hív életre.
Ami engem illet, nem temetném még a keresztény civilizációt. Épp elégséges távlatot ad ahhoz, hogy napjaink kaotikus erkölcsi világát tekintsem történelmi átmenetnek a keresztény civilizáció újrafelfedezésének korához.
(Fotó: Phil Hearing, Unsplash.)
