Szeretem a szépségipart, a színeivel, kreativitásával. Szeretem, ahogy reggeli gyűrött önmagunkból tud játszani másfajta dallamot, egy arcélből egy egészen másmilyet, itt kiemel, ott elpalástol. De mint mindenben, itt is szab magának egy határt az ember, hogy meddig képes vagy hajlandó elmenni, hiszen széles a skála a teljesen naturális lépések és a totális átváltozások között. Nálam ezt a határt a saját adottságok jelentik. Ott akadok el ugyanis, amikor látom a profi sminkest, ahogy letakarja több réteg alapozóval modellje szeplőit, hogy aztán nyolc réteggel később maga fessen rá újakat. Vagy eltünteti a természetes szemöldököt (ráadásul ezt legtöbbször sima iskolai ragasztórúddal), hogy aztán milliméteres különbségekkel rajzoljon egy másikat.
Valami olyasmi lenne a mottóm, hogy azzal dolgozzunk, amink van és abból hozzuk ki, amit lehet. Mert megijeszt, hogy az életünkkel is lehet hasonlóan működni: eldobni, elpalástolni az igazit, hogy helyére valami művit tegyünk, azt gondolva, hogy az teljes értékű.
Látom ezt a vallással kapcsolatban is. A padtól, orgonától, templomtól ódzkodunk, de a masszőr, a kozmetikus mind spirituálisnak hangzó zenére elhalkulva és jelentőségteljesnek ható mozdulatokkal végzik a munkájukat, azt gondolva, hogy ott a kezük alatt valami szakrális történik, a hangtál-meditáció pedig mindennapos, mindenfalvas dologgá vált.
Azért szeretem a nyarat, mert ilyenkor van mód olyan találkozásokra, amikre máskor nem. Tengerpartra, medencébe jószerével nem sminkelünk. Szabadság alatt szakítunk időt arra, ami máskor nem fér bele, és kapunk olyan új-régi tükröket magunkhoz, amik segíthetnek visszajutni eredeti saját erősségeinkhez, gyengeségeinkhez, ahhoz a berendezéshez, ami mi vagyunk, és amit sokszor a teendők és feszültségek maguk alá temetnek, mint szörföst a hullám. Talán a gyermekkori templomunkhoz is eljutunk, rátekinteni az útra, hogy onnan most mennyire vagyunk messze. Talán elfelejtett kapcsolatokat porolunk le, újra felfedezve a másikat és magunkat. Talán egy korábbi hely vagy emlék, vagy épp egy csomó új inger visszavezet az alapozó alatti alapokhoz. Jó tudni, mivel dolgozunk ugyanis. Hátha nem is szorul korrekcióra. Szent Ferenc türelemért imádkozott, hogy el tudja fogadni, amin nem tud változtatni, bátorságért, hogy meg tudja változtatni azt, amit lehet, és bölcsességért, hogy e kettő között különbséget tudjon tenni. Legyen az övé a nyarunk imája!
