A pók feje
Ha megúszós sci-fit akar valaki csinálni, akkor egy mini valóságot mutat, egy intézményben, vagy szigeten, elkülönített helyszínen, hogy ne kelljen egy egész világot alkotnia. Ilyen megúszós sci-fiben viszont ritkán hangzanak el olyan mély mondatok, mint hogy „megváltásra van szükség”. Ebben a filmben egy alternatív büntetésvégrehajtási intézményben járunk, amit börtön helyett ajánlanak fel bizonyos elítélteknek. Cserébe a szabadabb, kedvesebb környezetért kísérleteznek rajtuk különböző drogokkal és pszichoaktív szerekkel. Beszédkészség fejlesztés milligrammra, vonzalom fiolából, trauma kémcsőből. Hogy befolyásolja ez egy bimbózó szerelem kibontakozását, a bűnbánatot, vagy épp egy istenkomplexusos vezető túlkapásait? Vajon annak, akit megkedveltünk, kegyelmezünk-e ha a kezünkben az irányító? Vajon kemikáliás vonzalommal és érzelmekkel lehet embert változtatni és bűnözőt javítani?
Sajnos „A pók feje” sem filmként, sem sci-fi műfajban nem túl meggyőző alkotás, marad az egyszer megnézhető kategóriában, de dilemmáiban és dialógusaiban fiatal felnőtt körök beszélgetésindítójának alkalmas lehet. Vigyázat, korhatáros!
Isten kedvenc idiótája – sorozat
Clark azt a feladatot kapta az Istentől, hogy terjessze az igét. Az a Clark, akinek minden nagyszerűség hiányzik az életéből, és az összes luxus, amit megenged magának, az talán az apukájával való szaunázás. Egyébként a cicáival élő szingli, irodai munkával. Az átlagember átlagembere. Amily, a munkatársa viszont harsány, vicces, extravagáns és egy kissé politoxikomán. A közös bennük, hogy valamilyen érthetetlen módon szereti őket Isten és meghívja őket a maga harcába. A sorozat nagyon édesen hozza a különféle egyéniségek és embertípusok reakcióit arra, amikor a spirituális komfortzónájukból kirángatják őket. Az isteni jelenéseket jelenkorba hozó filmek mindig segítenek a fantáziánknak abban, hogy a saját munkahelyi, családi közegünkben elképzeljük, a képzelet után pedig észre is vegyük Isten tetteit körülöttünk. És már csak azért érdemes végignézni ezt a sorozatot, hogy valaki lássa az apokalipszis lovasait beváráslóközpontban vágtatni.
Teológiai szempontból két momentumtól kap a református hitvalló gellert, az egyik, amiben azt a tézist hozza a sorozat, hogy az összes világvallás ugyanolyan kedves Istennek. A másik pedig nettó dualizmus, hiszen Isten azért érkezik Clarkhoz, mert a jó és rossz harcában egyelőre Isten vesztésre áll. Mivel még csak egyetlen évad létezik, reménykedhetünk benne, hogy kiderül Isten mindvégig győzedelmes volt. Ugyanakkor persze nem érdemes a hitvallásaink cizellált teológiáját számonkérni egy alapvetően szórakoztatásra szánt sorozaton. Én mindenesetre várom a folytatást. És szögezzük le: Istennek még a fő idiótájának is jobb lenni, mint idegennek számára!
