Luther Márton után szabadon, nem tudok én sem mást mondani, minthogy „itt állok, másként nem tehetek”, de nem az egyház megújulásával kapcsolatban mondom, hanem arra adott válaszként, ami az elmúlt hónapokban válási hullámként van jelen a környezetemben. Nem olyan dolog ez, hogy az egyik pár elválik, és aztán sokan kedvet kapnak mások is. Hanem inkább szépen leképezi a negyvenesek, ötvenesek sajnos nagyon is jellemző házassági krízisét. Egy jó nagy adag életközépi válságot. Segítek, hallgatok, támasz és egyben tükör is vagyok annak, aki kéri, és sokszor nem tehetek mást, mint megkérdezem, valóban ezt akarod? Nincs más megoldás? Nem tudtok vagy nem akartok többet tenni azért, hogy ez a kapcsolat tovább működjön? Mert az én álláspontom az, hogy van, amit meg lehet menteni, kár volna veszni hagyni.
Gondolataim egészen a jegyesoktatásig vezetnek vissza. Arra a folyamatos döbbenetre, hogy a ruha, esküvői menü, vendégek listája, vőfély, manikűr és ezernyi fontos dolog mellett milyen sok pár életében elmarad a lényeg megvitatása. A sok apró részlet a mesék boldog befejezéséig kíséri a jegyespárt, de a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” lezárás milliónyi részletet, és mély ismeretet foglal magában míg törvényszerűen véget ér az emberélet. Annyi minden megbeszélése elsikkad sajnos, ami később krízisbe torkollik! Nem alakul ki egy közös nézőpont alapvető, az együttélést meghatározó témákkal kapcsolatban, ami pár év múlva óhatatlanul is megjelenik a házasságban. Vagy annyival rövidre zárják, hogy majd alakul magától.
Ilyen például a férfi és női szerepek tisztázása. Kinek mi a véleménye, hogy a másiknak hogyan kellene kivenni a részét a közös háztartás vezetéséből, a gyereknevelésből? Milyen libidóval érkeznek ebbe a kapcsolatba? Tudnak-e szégyen nélkül beszélni a vágyaikról? Míg a fiataljaink nagy életkérdése, hogy hogyan illeszthető bele az életbe a házasság előtti szex, sajnos a már nem friss házasok talán nem is olyan kis körében az válik lényeges kérdéssé, hogy hová lesz a házasság utáni szex? A húségesküt követően tisztességes dolog-e a másikkal szemben csökkenteni, szinte a nullára redukálni az intimitás megélésének lehetőségét? A gazdasági kérdésekben hogyan tudnak megegyezni? Nem egy esetben látom, hogy az a felfogás, hogy ami a tiéd, az az enyém is, de ami az enyém, nem a tiéd. Aztán a különböző álláspontok, sértődések és veszekedések addig fokozódnak, míg elérkeznek oda, hogy összetörnek mindketten a nehézségek súlya alatt.
Számomra viszont mindig kérdés, létezik akkora vétek, ami miatt nem lehet helyrehozni a kapcsolatot? Általánosan elterjedt nézet, hogy a megcsalás válóok. No és mi a helyzet ott, ahol az egyik fél alkoholista, munkamániás, drogfüggő, szerencsejáték függő, ahol verbálisan vagy fizikálisan bántalmazzák egymást…? Szinte nem is lehet felsorolni, hogy mi minden teheti tönkre a házasságot, hiszen mindannyiunknak megvan az érzékeny pontja, amire azt mondja, már nem tudom tovább elviselni, elválok, másként nem tehetek. Nők és férfiak milliói küzdenek meg a házasságért, majd talán ugyanazok a nők és férfiak meggyötrik egymást a válásért.
Mi, nők hajlamosak vagyunk belemenni úgy szituációkba, hogy azt gondoljuk, ami most nem annyira komfortos, megváltozik idővel. Később minden szép lesz. Csakhogy ez nem így van. Egy idő után nyilvánvalóvá válik, ami valahol mindig is tudott volt, és akkorára dagad a csalódás, hogy a legártatlanabb megjegyzésre is robban az addigi álomvilág. Van, aki a férfiak oldalát elintézi azzal, hogy ők kevésbé összetett lények, nem bonyolítják túl a dolgokat, mint a nők. Tény, hogy nem egyforma az észjárásunk, ahogy annyi mindenben különbözünk, de a férfi ugyanúgy érző lény! Hála Istennek, különben nagy bajban volnánk. Amiben viszont nem különbözünk, az a felelősségünk egymásért, a kapcsolatért. Bárcsak olyan egyszerű volna, hogy az ember fia vagy lánya összecsomagol és elmegy máshova lakni! Csakhogy nem ennyire egyszerű. Valaki, többnyire mindenki megszenvedi.
Ezernyi szállal fűződik össze a házasság szövete, amit ha el is tépünk, nem lehet meg nem történtté tenni, ami korábban volt. Hadd idézzem egy kis róka szavait: „Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra.” (A kis herceg) A Szentírás sem véletlen írja, „ne ébresszétek fel a szerelmet, amíg nem akarja.” (Énekek éneke) De, ha már felébredt, akkor ne felejtsétek el a szerelmet, mert nem akarja! Van lehetőség és segítség krízis idején rendbe hozni, ami eltörött. Nem szégyen szakemberhez fordulni! Inkább követendő példa mindazok igyekezete, akik utolsó erejüket és egymás iránt érzett felelősségüket összeszedve tesznek azért, hogy a kapcsolat tovább élhessen, vagy tisztességes módon lezárulhasson
