Semmi kétség, a nyugati világban zajló kultúrharc a liberalizmus és a konzervativizmus között rányomja bélyegét a kereszténységre is, egyházszakadások egész sorát idézve elő. A régi felekezeti törésvonalak ebben a folyamatban elhalványulnak, s a korábbi megosztottságokat felülíróan létrejön egy új egyházszakadási képlet, amely a különböző történeti felekezetekhez tartozó keresztényeket a liberális („progresszív”) és a konzervatív („ortodox”, „fundamentalista”) táborba sorolja. Úgy tűnik, a folyamat megállíthatatlan és visszafordíthatatlan, s nincs olyan nyugati felekezeti képlet, ideértve a katolicizmust is, amely ki tudná magát vonni e világnézeti küzdelem hatása alól.
Ha egyetlen pontban rögzíteni kellene a szakadásokig vagy szakadásközeli helyzetekig eljutó vita kiváltó okát, akkor nagy valószínűséggel a valójában körülhatárolhatatlan LMBTQ+ lobbinak az utóbbi időkben tapasztalható hihetetlen térnyerését, hatalmának a mai nyugati szellemiséget egyre inkább eluraló jellegét kell említenünk. E terjeszkedésnek egyik kitüntetett célpontja a kereszténység. Az a folyamatosan jelzett igény, hogy az egyházak maguk is vegyenek részt az LMBTQ+ ideológia általános világnézeti normává emelésében. A szándék meglehetősen eredményes, s ma már jóformán nincs hét, amikor ne jelenne meg hír arról, hogy egy-egy egyházi vezető adott esetben saját egyháza hivatalos tanítását is meghazudtolva nyilvánosan kiáll az LMBTQ+ ideológia mellett. Ez a folyamat már eddig is egyházszakadásokhoz vezetett, a nyugati protestáns világot keresztül-kasul szabdalja a genderkérdés miatti megosztottság, de mint tudható, szakadásközeli helyzet fenyegeti a katolikus egyházat is (ld. németországi katolikusok).
A jövő megjósolhatatlan. Hazánkban még ez a probléma nem annyira nyomasztó, de ha érzékeim nem csalnak, a hagyományostól eltérő szexuális magatartásminták hihetetlenül gyorsan terjednek, s e még látens folyamat hirtelen felszínre jutása a közeli jövőben várható.
Mint ezt a nyugati folyamatokban látjuk, a hagyományos-konzervatív kereszténység hihetetlen nyomás alá, védekező helyzetbe kerül, s behódol vagy ellenáll. A behódolás egyik indoka éppen a nem heteroszexuális minták megállíthatatlan terjedése, és az attól való rettegés, hogy ha az egyház kitart hagyományos tanítása mellett, akkor szeretetlennek, gyűlölködőnek, életidegennek tűnik fel.
Ez valójában csapdahelyzet a konzervatív kereszténység számára: úgy kell nyitottságot, empátiát, felebaráti szeretetet tanúsítania, hogy közben rá kell mutatnia, a tömeges méretű szexuális elbizonytalanodás a nyugati világ krízistünete, amely az emberlét alapjait érinti. Ezért az egyházak nem engedhetik meg maguknak, hogy behódoljanak a korszellemnek, feladva a Szentírásban kijelentett igazságot az Isten által teremtett ember végső, objektív valóságáról.
