Azt mondják, manapság már az egész földgolyó egy „kis falu”: a világhálón a hírek a glóbusz legtávolabbi pontjairól is órák vagy akár percek alatt elérnek minket. Ma már egy nap alatt a legtávolabbi földrészre is elrepülhet az ember, hivatalból vagy turistaként, testében vírusokat terjesztve, rakétáival ideológiákat „exportálva”.
Kiaknázzuk-kizsákmányoljuk a földfelszínt, szennyezzük a levegőt, vizeket, talajt, még a minket körbevevő űrt is teleszemeteljük. Vívjuk véres háborúinkat földterületek birtoklásáért, uralásáért, aztán egyszer csak az anyaföld a miénknél elképzelhetetlenül hatalmasabb, gigantikus ereje moccan egyet, és városok dőlnek romba, maguk alá temetve emberek ezreit. Ennyit a föld uralásáról 🙁
Február első hétfőjének hajnalán újra megtörtént, Törökország délkeleti és Szíria északi részét nagy erejű földrengés rázta meg, aztán a délelőtt folyamán egy még erősebb. Több ezer halott, sok-sok ezer sebesült és mérhetetlen anyagi kár lett a következménye. Tele vannak a kórházak az ellátásra szorulókkal, és még nagyon sokan lehetnek a romok alatt, sebesültek és halottak is.
Néhány tízezer éves történelmünk folyamán csinálhatunk mi sok mindent, ám a hatalmas Pangea, az őskontinens 180 millió évvel ezelőtt is mocorgott már, szép lassan kettévált a déli Gondwánára (a mai Afrika, Dél-Amerika, Ausztrália, India, Arab félsziget, stb…) és az északi Laurázsiára (a mai Észak-Amerika, Európa és Ázsia). Azután ezek a tektonikus lemezek is hasadtak és lassú útjukra kelve elszakadtak és eltávolodtak egymástól.
Afrika is elindult észak felé, a róla leszakadó India pedig még „gyorsabban” (15 cm/év kőzetvándorlási rekordsebességgel) alulról Ázsiának ütközött. Afrika is „nekiment” Európának és szépen felgyűrték az Eurázsiai hegységrendszert, az Atlasztól kezdve az Alpokon és Kárpátokon át, a Dinári- és Balkán-hegységen keresztül egészen a Himalájáig.
Akik azóta ezeken a törésvonalakon telepedtek le, ha az ősidőkben még nem is értették a geofizikai folyamatokat, mindig tapasztalták, hogy nyugtalan a föld. Egyébként ha felidézzük Ábrahám vonulásának útvonalát az Eufrátesz mentén, fel annak felső folyásáig, ahol most a rengés is volt, aztán le délnek a Jordán és a Holt tenger irányába – nos, az ősatya szépen az Arábiai lemez törésvonalai mentén haladt… Az emberiség kultúrájának bölcsőjét „ringatja” a mai napig az anyaföld.
Mi viszonylag nyugodtabb vidéken élünk, nekem személyes tapasztalatom nincs is földrengésről, még gyermekkoromból sem. Kecskeméten nagy károkat okozó földmozgás 1911. július 8. hajnalán volt, házak repedtek meg, lettek használhatatlanná, a nagytemplom sérült meg komolyan és a zsinagóga hagymakupolája is félrebillent. Hosszú idő kellett, míg talpra állt belőle a város.
Férjem az 1985-ös berhidai rengés idején már itt élt az epicentrum közelében, neki gyermekként félelmetes hajnali élmény volt a morajlás, rázkódás, hulló vakolat, csörömpölő üvegek… a református templom tornyának csúcsáról letört a csillag a tartószerkezetével együtt és lezuhanva a templomkert földjébe fúródott.
De a törökországi és szíriai, sokkal erősebb rengésekről talán elképzelésünk sem lehet, ha nem éltünk át ilyesmit. Elszorult szívvel csak hallgatjuk-olvassuk az érkező híreket, dermedten nézzük a képeket és videókat összezuhanó lakótömbökről, toronyházakról, rettenetes romhalmazokról, amiket kétségbeesett vagy épp elszánt emberek vesznek körül, másznak meg, értékek, túlélők után kutatva.
„Egy ötödik emeleti lakásban laktunk, én szóltam a családnak, hogy földrengés van. Menekülni kezdtünk. Egyben akartam tartani a családot, úgy éreztem, hogy legalább haljunk meg együtt, ugyanazon a helyen. Ez volt az egyetlen dolog, ami eszembe jutott”
„Reggel 5 óra körül óriási robajra ébredtünk. Az egész családdal az asztal alá bújtunk, majd amint tudtunk, elmenekültünk a lakásból, és az autónkban húztuk meg magunkat. Sajnos az időjárás is elég mostoha, napok óta esik az eső és a hó”
Amikor pedig közösségi oldalakon olyan hozzászólásokat olvasok, hogy: „Karma!” meg „Svédek átka utolér” meg ennél még durvábbakat és érzéketlenebbeket és kegyetlenebbeket – én szégyellem magam. Még jó, hogy van ilyen is:
„Ilyenkor mindig érdemes elgondolkodni azon, hogy az egymás öldöklésén kívül nincs-e valami más, fontosabb közös tennivalója az emberiségnek.”
Az érintett két ország a legmagasabb fokú vészhelyzetet hirdette meg és nemzetközi segítséget kér, amire máris reagálnak a nemzetek vezetői. Magyarországon is készenlétben áll már ötven, mentésben képzett szakember, minden szükséges felszereléssel együtt. Felvételen láttam, mikor egy óvodás korú kislányt szedtek ki a romok alól, hál’Istennek épségben. Remélem, még sok ilyen lesz…
Amit én, mi, civilek és istenhívő emberek tehetünk, az az imádság komolyan vétele és most lankadatlan gyakorlása. És a felvállalt-bevallott megrendültség önnön kicsinységünk, esendőségünk, gyarlóságunk felett. És alázat. Isten és Jézus szavai előtt:
„Vagy azt gondoljátok, hogy az a tizennyolc, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, vétkesebb volt minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik? Nem! Sőt – mondom nektek – ha meg nem tértek, mindnyájan ugyanúgy vesztek el.” (Lukács 13,4-5)
„Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad. Mert úgy teszek, mint Nóé idejében: Ahogyan megesküdtem, hogy nem árasztja el Nóé özönvize többé a földet, úgy esküszöm meg most, hogy nem haragszom rád, és nem dorgállak meg többé. Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg – mondja könyörülő Urad.” (Ézsaiás 54,8-10)
