A mai Magyarországon nagyon sokan azonnal diktatúrát kiáltanak, ha bármilyen vélt vagy valós sérelem éri őket. Szerintem a despotikus rendszer ismérveit legtömörebben Winston Churchill fogalmazta meg: „Egy diktatúrában az ellenzék vagy az utcán van vagy a börtönben.” (Zárójelben megjegyezném, hogy van ma Európában egy olyan ország, ahol az ellenzéket betiltották, mégis nagyszerű demokráciáját élteti az egész Unió, sőt még a tengeren túl is.)
Hogy is alakul ki egy diktatúra? A régebbi időkben az uralkodók háborúval szerezték meg a megkívánt területeket, hódítással formáltak rá igényt. Az uralkodók hatalmukat Istentől származtatták, bár voltak köztük kissé szerénytelenebbek is, akik már rokoni kapcsolatot is vizionáltak teremtőjükkel. Természetesen mindkét kinyilatkoztatás arra jó, hogy ne lehessen megkérdőjelezni a különleges előjogokat.
A hatalom olyan, mint a drog, és az emberek mindenre képesek érte, pl. testvér testvér ellen fordul, gyerek szülője ellen. Nem számít semmi csak az 1/1-es státusz megszerzése. Nagyobb birodalmak esetén az uralkodók egy-egy terület kormányzására helytartókat neveztek ki. Ez a mai világban már megkopott fogalom, nem is ajánlott használata. Helyette sokkal szebben hangzik a „demokratikusan választott”, de valójában bábkormány megnevezés. Nem kell mindjárt háborúzni, mert az olyan drasztikus és direkt, hanem gazdasági és pénzügyi adósságcsapdával kell zsarolni egy-egy állam vezetését. Amennyiben egy idő után a pénz és erőforrás szivattyúzást megunják a hazafiak, és hatalomra kerül egy nemzeti érdekeket képviselő kormány, akkor belső ellentétek szításával kell zűrzavart kelteni az adott országban. Ha ez is kevés lenne, és másképp már nem megy, akkor háborút kell indítani a demokrácia és az emberi jogok nevében. A háborút azonban már nem csak fegyverrel kell megvívni, hanem a médiában is. Pusztító ideológiával meg kell kérdőjelezni mindent, ami evidencia a világ teremtése óta. A cél az, hogy lerombolják a társadalom építőköveit. Ne maradjon se istenhit, se nemzet, se család, sőt az egyén se legyen biztos a saját identitásában. Maradjon helyette a bizonytalanság, a félelem és a hatalomnak való teljes kiszolgáltatottság érzése. A hűbérúr pont annyit ad, hogy a szolga életben maradjon és tovább szolgálhassa urát.
A tanú című ikonikus film által például, ha kicsit szépítve is, beleláthatunk a diktatúra lényegébe. A vádat megalapozó feljelentőt a filmben „becsületes, névtelen feljelentőnek” nevezik, és azért fontos és igaz az irománya, mert „géppel írták”. A diktatúrákban az a legfontosabb, hogy az egyénnek ne legyen biztonságérzete, és a függőségi viszonyok szinte kitapinthatóak legyenek. Legyen tisztában azzal mindenki, hogy a falnak is füle van, a nagyvezér és hatalmi gépezete mindent hall és mindenről tud. (Az NDK-ban anno minden 65 lakosra jutott egy Stasi-ügynök, aki jelentett a hatalomnak.)
Sokan nem is gondolnak bele, hogy a diktátorok alapjában véve nem mások, mint pásztorok. Ugye ez elsőre egy kicsit erős, nemde? De gondoljuk csak át, hogy miért állítom ezt. A pásztor egyedül irányítja az egész nyájat, amely rengeteg egyedből áll. Természetesen erre egyedül képtelen volna, ha nem állna rendelkezésére erőszakszervezet, amit a pásztorkutyák testesítenek meg. De ez még mindig kevés lenne uralma fenntartásához. Kell hozzá az egyének félelme, akik túlélni, megúszni akarnak. Látják, hogy ehhez be kell állnia a sorba, és nem szabad lázadni, sorstársakkal összefogni a hatalom ellen. Pedig így az összes birka egytől egyig vágóhídra kerül. A Példabeszédek könyve azt tanítja, hogy ha bölcs király uralkodik, gyarapodik a nemzet, de ha nem, akkor fogy.
A diktatúrának azonban van egy hatalmas előnye a demokráciához képest, hogy gyorsan ki tudja jelöli a célt és az odavezető utat, és attól semmi és senki nem tántoríthatja el. A szekér is csak úgy tud jól haladni, ha mindenki egy irányba húzza. A demokráciában azonban szeretik a legjobb gondolatokat, terveket is ócsárolni és lehúzni azok, akik nem húznak belőle közvetlenül hasznot. Az előrehaladás éppen ezért nagyon nehéz és lassú is, főleg, ha ketten húzzák ugyan a szekeret, de hárman ellentartanak neki. A már említett Winston Churchill a demokráciáról azt írja, hogy „a demokrácia a kormányzás legrosszabb formája, leszámítva azokat, amiket már próbáltunk.” Szóval nem jó, de nincs jobb.
Érdekes példákat találunk a történelemben arra, hogyan is alakul ki egy-egy diktatúra. Például a Nagy Francia forradalom (1789. július 14.) igazán szép eszmékkel indult: szabadság, testvériség, egyenlőség. Aztán a felhergelt tömeg lefejezte a királyi párt (XVI. Lajost és Marie Antoinette-et), ezzel elindult a terror útján. Hirtelen már nem volt elég hóhérból sem a mondvacsinált „népellenségeknek”, mert a népbíróságok többnyire csak halálos ítéleteket hoztak. Fel kellett találni a nyaktilót, amit egy francia orvosról, Joseph-Ignace Guillotinról neveztek el, aki ezzel gépesítette a kivégzések végrehajtását. Bonaparte Napóleon hatalomra kerülésével a hatalmi űr szükségszerűen került betöltésre, és máris meglett az új diktátor személyében.
Oroszföldön 1917. tavaszán a bolsevikok Lenin, Trockij, Zinovjev, Kamenyev, Buharin és Lunacsarszkij vezetésével kezdték meg a lázadást. Már nyáron szerettek volna forradalmat csinálni, de a cári csapatok elkergették az úgynevezett „júliusi napok”, a kb. 500 000 fős tömegtüntetés résztvevőit. A nyári Kornyilov tábornok vezette puccskísérlet az elégedetlenség egy újabb jele volt. Trockij irányította a bolsevikok összeesküvését, mivel Lenin csak november 7. után érkezett Szentpétervárra. 1918. július 16-ról 17-re virradó éjjel Jekatyerinburgban lemészárolták az utolsó cári családot. Mivel a polgárháború során a monarchista erők már közeledtek a városhoz, a sebtében összeállított kommandó az Ipatyev-ház alagsorában brutálisan kivégezte II. Miklós cárt, német származású feleségét, Alekszandra Fjodorovnát, négy lányukat, Alekszej trónörököst, valamint a család négy közvetlen kísérőjét. Ha a cár élve maradt volna, a forradalom elbukik. De így hatalomra kerülhetett egy diktátor: Lenin. A szovjetek országlása 1991. december 31-ig tartott.
Franciaországban egy rendőr lelőtt egy 17 éves bevándorlót, mert az ellenőrzés alkalmával nem állt meg, sőt el akarta gázolni a rendőrt. Ennek hatására a migráns hátterű tüntetők lángokba borítják a francia városokat, többek között Párizst is, kifosztják a boltokat és felgyújtják az autókat. A francia elnök pedig elítéli a rendőrt tettért, pedig még vizsgálat sem volt. Egy egykori Stasi-vezér fogalmazta meg a legjobban, hogy mit kell a hatalomnak tenni ilyenkor: „Amit nem tudsz eltiporni, annak állj az élére és vezesd!” De ide kívánkozik Mark Twain gondolata is: „Ha a szabad választásokon bármiben valóban szabadon dönthetnénk, csak nem gondoljátok, hogy megengednék nekünk.“ Csak egy kis adalék, hogy a franciaországi események során minden útjába kerülő boltot kifosztott, kirabolt a 17 éves fiú halála miatt felháborodott tömeg. Csak egy olyan bolt volt, ahonnan nem vittek el semmit, amely megúszta csupán betört kirakattal. Nos, ez egy könyvesbolt volt. Íme, ilyen az ember! Tanulni nem akar semmit, mert a tudás az nem érték számára, mert nem kézzel fogható, mint pl. egy TV vagy telefon.
Minden diktátor megpróbál atyáskodni a népével, és úgy láttatni magát, mintha jó pásztoruk lenne. De valójában hatalmuk nem az Úrtól származik, hanem a sok megfélemlített embertől. Állati előjog csupán, ami az alfa hímnek ereje okán jár ki, de mindig jön majd egy, aki kétségbe vonja ezt az előjogot, és párviadalra hívja ki.
Jézus azt mondja: „Nem jó fa az, amely rossz gyümölcsöt terem, és ugyanúgy nem rossz fa az, amely jó gyümölcsöt terem. Mert minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg.” (Lk.6:43-44). Előbb utóbb minden „népéért élő” nagy vezérről kiderül, hogy tényleg tesz is valamit az övéi érdekében, valóban jó pásztor-e, vagy voltaképpen pásztornak álcázott farkas rontott rá a védtelen nyájra.
