A szennyes ruhákat a mosógép mossa ki helyettem, mégsem érek rá tovább aludni reggelente. A használt edényeket is a mosogatógép mosogatja el, mégsem járhatom az erdőt, amíg teszi a dolgát. Az öntözés magától indul, ahogy a porszívó meg a fűnyíró is önjáró. Mennyi kényelmi eszköz létezik már!
Van, hogy rendelem az ebédet vagy vacsorát, mégis nyakig el vagyok havazva határidős munkákkal. A gyermek hív, gyere játszani! Hagyj, most nem érek rá! Férj/Feleség hív, gyere, olyan rég voltunk úgy igazán közel egymáshoz! Most nem megy, ezt még el kell küldenem. Majd holnap…majd…
Nem az én életem, de mindannyiunkè, ha nincs idő élni. Márpedig amiből egyre kevesebb lesz az életünk során, az az idő. Lassan kiváltság lesz a házimunka is, amit elvégezhetünk. Luxus a kapálás, a veteményezés, befőzés és dunsztolás, mert gyorsabb és energiahatékonyabb megvenni a boltban. (Biztos?) Mennyi mindent lehetne tenni a földtúrás helyett!
Mennyi mindent lehetne tenni a földtúrás helyett?
Ha bemegyek a boltba és veszek egy kiló répát kb. tíz perc, vagy még annyi sem. Ha előrelátó vagyok, fagyasztott répát vásárolok, ami már meg van hámozva és fel is van aprítva. Mire tanít mindez? Elsősorban annak illúzióját táplálja, hogy minden azonnal, kívánságunk szerint történhet. De van egy másik rétege is ennek az azonnaliságnak. A panasz és az elvárások felerősödése. Legyen minden most és olcsón! Milyen drága lett minden! Ki tehet róla? Nem akarjuk meglátni, pedig a gyorsaságnak és a kényelemnek is ára van. Megfizetünk ezekért is, nem is kevéssel.
De, ha nem veszem meg a répát, hanem felásom a kertet, elgereblyélem, elvetem a magot, öntözöm, kiegyelem, kapálom, mire tanít? Arra a bölcsességre és alázatra, hogy az életben mindennek megvan a maga rendje és ideje, amit sem siettetni, sem késleltetni nem lehet. Minden pont időben történik. Fáradság, öröm és megelégedés van a kerti munkában, hisz akármilyen is a végeredmény, ott vagyunk benne. Szorosan kapcsolódunk. Ennek a felismeréséhez viszont kell a lassúság. A növekedéssel töltött hónapok elmúlása. Hiszen nem csak a répa növekszik ezalatt az idő alatt, hanem mi magunk is, míg végül összeérünk, és örömmel és büszkeséggel válunk eggyé egy finom vasárnapi ebéd alkalmával.
Vajon nem ugyanígy működik ez az élet más területein is?
A lassan eltöltött idő szükséges velejárója a létnek. Ha időnk van, életünk van. Minden bizonnyal vannak életbevágó feladatok, melyekhez képest a házimunka, kertészkedés, esetleg egy kis semmittevés időpazarlásnak tűnhet. De milyen jóleső az, ha néhanapján az ember „elpazarolhatja” magát az ilyen apró kis semmiségekre! Visszalassul a saját élettempója szerint, megnyugszik a szíve, lélegzete és teste. Gyógyul a lelke. Szomorú, hogy bűntudatot generál sokakban a lassúság, pihenés, de emellett ítélkezővé is tesz. Milyen kár, hogy lustának látja, ki lassabban él!
Számomra nagyon kedves annak a Jézusnak az alakja, akinek van ideje. Megteheti, hogy 40 napig elvonul a pusztába imádkozni, lassú mozdulatokkal rajzolgat a porba és megfigyel a felpiszkált hangyabolyként nyüzsgők között. A haragvó tömeg nagyon akarja tenni dolgát, de ő bőven ráér. Jairus lányához is ráér még elmenni. Engedi, hogy feltartóztassák. Ahogy Lázárhoz is pont időben érkezett, hogy feltámassza még, ha úgy is tűnt, elkésett. Jézusnak van ideje mindig egynapi járóföldre gyalog menni szamárhát helyett, és van ideje egy örömteli vacsorára a barátokkal. Éjszakába nyúlóan beszélget az élet nagy dolgairól, de már kora hajnalban megy vigasztalni a temetőben zokogót. Van ideje a mozdulatlan mellé letelepedni, kivárni a kavargó vizet, és van ideje megélni a halálba vezető fájdalom és szenvedés hosszú perceit. Nem menekül a halál elől, ahogy pont annyi ideig van a sírban is, ameddig lennie kell.
Nem kapkod, nem siet és nem siettet. Nem akar nagyot „dobbantani”, csak létezni és ebbe az örök létezésbe mindannyiunkat bekapcsolni.
Ráérsz létezni?
U.I. Könyvajánló: Milan Kundera: Lassúság
Film: Ljasuk Dimitry: Jóreménység-sziget (A Netflixen is megtalálható.)
