Az élet tele van küzdelemmel, ugyebár.
Dúlnak sajnos háborúk, most épp Európában is, emberek halnak meg folyamatosan, és valamiképp mindannyian megszenvedjük az egészet. De napi szinten küzdünk megélhetésért, érvényesülésért vagy legalább boldogulásért. Harcolnunk kell emberekkel, érdekekkel vagy épp érdektelenséggel, és kapunk mindebben jócskán sebeket is, vannak veszteségeink.
És mostanra már a pszichológiának elég hangsúlyos ága foglalkozik a megküzdési stratégiákkal, legyen szó akár konfliktusokról, életnehézségekről, transzgenerációs megnyomorító örökségekről.
Mi reformátusok áldást, békességet kívánunk egymásnak a köszönésünkben, és bár az áldást egyedül Isten adhatja, és az igazi békesség is az Ő ajándéka, azért tudjuk, hogy erre a keskeny út vezet és nem a széles-kényelmes. Krisztus ígéri a hozzá jövő megfáradtaknak, hogy megnyugvást ad, de a keresztényekre váró támadásokról is őszintén beszél.
Az energikus és odaszánt életű Pál apostol pedig egyenesen harcra buzdít a gonosz erői ellen: Timóteust a hit nemes harcára, az efézusiakat pedig az Isten fegyverzetének felöltözésére.
Az elmúlt héten volt nálunk a napközis hittanos tábor, amikor ezeket a fegyvereket vettük végig a gyerekekkel. Pál a leírásában tulajdonképpen egy római legionáriust jelenít meg, egy olyan katonát használ szemléltetésül, mely mindennapos látvány volt a rómaiak által megszállt korabeli Palesztinában. Úgyhogy a hittanosokkal délutánonként csupa olyan helyre látogattunk el, ahol mindez tapinthatóan, sőt felpróbálhatóan is ott volt a számukra: a nemesvámosi Baláca római villagazdaságba és a táci Gorsium régészeti parkba.
Őszintén remélem, hogy amilyen élmény volt számukra egy-egy kirándulás, olyan lelki muníciót is jelent majd nekik a lelki fegyverzet megismerése. Melyek egészen konkrétan a következők:
Az üdvösség sisakja, amely a fejünket, az elménket, a gondolkodásunkat védi. Ez az üdvbizonyosságunk, annak tudása, hogy Krisztus megszabadított! Nem magunktól, de az Ő kegyelméből örök életünk van! Minden kétségünk és a gonosz hazugságai ellenére bizonyosságunk lehet.
A megigazultság páncélja, amely a felsőtestet, vagyis a szívünket védi, ugyanebben erősít minket úgy, hogy a szívünkhöz is beszél: Isten kegyelmes szeretetéből fogad el minket, méltatlanokat igaznak, Jézus értünk hozott áldozata érdeméért. Nincs már kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztusban vannak!
A hit pajzsa az egész testet, egész életünket oltalmazza a gonosz tüzes nyilai ellen. A bizalom abban, hogy Isten a kezében tart minket, bármiben is vagyunk, ha jönnek a tüzes nyilak, csípős szavak, szúrós pillantások, hamis érvelések, kínzó fájdalom – ez a szó itt a Szentírásban mindezt jelenti.
Az igazság öve a derékon összefogja az annak híján össze-vissza lebegő ruhát, és biztos függesztési pont a kardnak. Ez az igazság a valóság ismeretét jelenti, azt a józanságot, ami egybefog. Az Igére épülő igaz Isten-ismeret, ember- és önismeret: bűnről, bűnbocsánatról és kegyelemről.
A készség saruja felkészültséget, felszereltséget – tehát elegendő tudást, az evangélium ismeretét is jelenti, de a készenlétet is, szívbéli odaadást is arra, hogy a megismert örömhírt másoknak is vigyük, mondjuk!
Végül a kard, amely az egész felszerelésben tulajdonképpen az egyetlen igazi fegyver! A többi mind a védelmet szolgálta, de fegyvernek nekünk nem adatik más, mint Isten Igéje a Szentlélek megelevenítő ereje által. A testté lett Ige: a mi Urunk Jézus Krisztus, aki ígérete szerint velünk van minden napon a világ végezetéig, és az írott Ige, a Szentírás, melyen keresztül mindig szól hozzánk. Velünk-létét és szavát adja kezünkbe az Úr, hogy forgassuk e kardot életünk küzdelmeiben.
