Akkor is én mentem érte az elvonó után. A városba érve megálltunk és kiszálltunk az autóból, hogy vegyünk pár dolgot. Ahogy becsukta az ajtót, a tető felett vetette oda a kérdést:
– Ha meghalok, a mennyországba kerülök majd vajon?
– Gőzöm sincs, de majd meglátod.
– Komolyan!
– Így, itt a parkolóban?
– Akárhol. Honnan tudom, hogy bekerülök-e a mennybe?
– Azt hiszem, ezt érzi az ember. Tudja, hova tartozik.
– De van erre valami konkrétum? Ez ide, az oda. Érted! Nem? Mondjuk a Bibliában.
– Van. Van egy csomó. Igazságtalanok, paráznák, bálványimádók, házasságtörők, bujálkodók, fajtalanok, tolvajok, nyerészkedők, részegesek, rágalmazók, harácsolók nem. Aki enni ad az éhezőnek, aki felruházza a mezítelent, aki meglátogatja a beteget és a fogságban lévőt, az igen, aki nem, az nem. Most így ennyi jut eszembe.
– Ez mind a Bibliában van?
– Aha, ott.
– Azta! Akkor elég kevesen. Vagy senki. Gondolom mindenki volt már igazságtalan vagy részeg. Akkor annak annyi?
– Nem hiszem, hogy arról lenne szó. Inkább arról, aki tudatosan ezt a műfajt választja. Aki azt mondja, hogy így van rendben.
– Ja, értem. És annak, aki nem ezt választja, de folyton visszaesik, annak mennyi az esélye? – megkeményedtek az arcvonásai és a követ nézte, amit a cipője orrával kocogtatott a kanális felé.
– Talán pont annyi, mint amennyi esélyt ad magának. Amennyire megengedi Istennek, hogy átalakítsa őt egy olyan emberré, aki már nem esik vissza.
– Átalakítja? Hogyan? Gyere, Isten, alakíts át, hogy elég jó legyek a mennybe!? – mondta fennhangon, magasra emelt karokkal.
– Nem rossz. De majd ne lepődj meg, ha észreveszed, hogy megérkezett.
– Ja. Majd biztos megérkezik – vigyorgott gúnyosan.
– Hívtad. Vagy nem? Több mint valószínű, hogy megérkezik. Csak majd ne felejtsd el beengedni!
Évekig nem találkoztunk ezután. Telefonon hívott fel, hogy menjek be hozzá, kórházban van.
– Csak azért, hogy bemehess a mennybe – mondta bágyadt mosollyal, amikor meglátott. – A látogatásért az jár, nem?
– Az – nem tudtam folytatni a poént. Sárga volt, puffadt és csontsovány.
– Amint látod, úton vagyok. Hazamegyek. Akartam, hogy tudd. Megérkezett. És beengedtem. Nem elsőre, de beengedtem. És most itt van bennem és hazavisz. Azt mondtad, hogy azt érzi az ember. Tényleg érzi! Ne sírjál! Ez úgy van, hogy ha Ő él itt benned – és a szívére mutatott -, akkor te ott élsz Őbenne – és az ég felé emelte mindkét karját.
Azóta tudom, hogy ami itt van, az lesz majd odaát. Lehetett látni a szemében.
