Idén januárban is, mint minden évben ilyenkor, holtszezon volt a kereskedelemben, hiszen véget értek az ünnepek, és a vásárlók anyagi kerete jócskán megcsappant. Jól tudják ezt a kereskedők is, éppen ezért akciókkal, leárazással próbálják becsalogatni a vevőket az üzletekbe. Ezt az akciózást két dolog motiválja: csupán az egyik már említett holtszezon és ezzel párban járó forgalmi adatok, a másik pedig, hogy ki kell seperni a raktárkészleteket, mert kell a hely az új szezonális árunak. Nyilvánvaló, hogy májusban már nem igazán aktuális a jégeralsó vagy a bundabugyi.
Mindezek biztos tudatában a feleségem kiadta az ukázt, hogy épp ideje van, hogy felfrissítsük a ruhatárunkat. Közben jelentőségteljes, kifejező arccal egyenesen rám nézett, nem is értem, hogy miért. Ebben az ügyben én ártatlan vagyok szerintem, mivel nagyon rendszerető módon öltözködöm. Nem túrom fel a szekrényt egy-egy ruhadarabért, hanem – kézenfekvő módon – mindig a polcon a legfelsőt veszem magamra. Tisztában vagyok azzal, hogy nem értek a divathoz, ezért a praktikum oldaláról közelítem meg az öltözködést. Sajnos életem párjának nem mindig tetszik ez az öltözködési gyakorlat. Ilyenkor annyira teátrálisan tud megnyilvánulni, amit nem is értek. Összecsapja a tenyerét és így szól: „Te jó Isten, mit vettél fel már megint! Azonnal vedd le azokat! Így velem nem jössz sehova! Ebben a ruhában nem lehet emberek közé menni!”
Ilyen előzmények után elindultunk vásárolni. Egy tőlünk nem túl távoli bevásárlóközpontba vezetett az utunk. Szisztematikusan haladtunk a „nagy székes” bolttól a „három egyforma betűsig”. Lehangoló volt a választék. Mindenhol szinte ugyanaz volt a kínálat, csak a címkéken változtak a márkanevek. De főleg a hasonló „minőség” volt elkeserítő. Szinte már hallom, hogy sokan azt mondják: „Persze, az egész kínai gagyi, olcsó húsnak híg a leve!” Ez sajnos igaz, de csak részben. Mert Kínában van rengeteg minőségi áru is. Hiszen ha a mi lábunkon tönkremegy az egyszerhasználatos cipő, és a ruháinkat megeszi a mosógép, akkor ez a probléma náluk még hatványozottabban jelentkezne. Az útifilmekben azonban azt látni, hogy Kínában az az 1,6 milliárd ember nem meztelenül szaladgál, sőt Amerikában és Nyugat-Európában sem, pedig ők is onnan öltözködnek.
Érdemes kicsit utána gondolni, hogyan is alakítják ki a boltok polcain lévő portékák árait. (Ígérem egyszerűsíteni fogok.)
Vegyünk egy tetszőleges terméket! Nem nagyon lövünk mellé vele, ha azt állítjuk, hogy a terméket Kínában gyártják. A termelői árat úgy kapjuk meg, ha az anyagköltséghez hozzáadjuk a ráfordításokat, plusz a termelői haszonkulcsot. Ha ezért az árért megveszi az üzletlánc pl. a cipőt Kínában, onnan el is kell azt szállítani. Nem mennék most bele, hogy milyen szállítási és finanszírozási módozatok léteznek, elég annyi, hogy az árut el kell hozni pl. hajóval (ez a legolcsóbb) Kínából Európába a cég központi raktárába. Közben, mivel külső országból való a termék, vámot is kell fizetni utána értéktől függően. Ezen túlmenően az árut eladni akaró cégnek rengeteg más költsége is felmerül pl.: munkabérek, üzletek rezsije, stb. Mivel egy vállalkozás sem szívjóságból tevékenykedik, így természetesen az is ráteszi a maga hasznát. Ezzel a lépéssel el is jutottunk a nettó eladási árhoz. Az államnak is vannak költségei, azt is fenn kell tartani valamiből, ezért a végfogyasztónak, azaz terméket vásárló embernek az adót is meg kell fizetni. A nettó eladási árhoz hozzátéve a 27% áfát megkapjuk a bruttó eladási árat. Ennyit kell fizetni a boltban az áruért.
Elnézést, hogy még aprólékosabban nem bontottam ki a költségeket és az árképzést, de már ebből is látszik, hogy mekkora a beltartalmi értéke azoknak az áruknak, amiket a polcokon látunk.
Általában egy termék árának 20%-át teszik ki a szállítási költségek, ehhez hozzá kell adni a 27% áfát, sőt a kínai áru esetében VÁM is van, nem elfelejtve azt sem, hogy a kereskedő is szeretne profitot realizálni. Mindezt összesítve azt láthatjuk, hogy az áruk árának 60 – 80, de akár 90%-a is rárakódó költség. Ezek ismeretében mit várhatunk, hogy milyen alapanyagokból készül egy-egy olcsó kínai termék, ha ennyien keresnek rajta, és még így is olcsóbban tudják adni, mint a helyi termelők a maguk áruját.
A legrosszabb az ebben a folyamatban, hogy az árverseny következtében ezek a dömping kínai termékek tönkretették és felszámolták a hazai termelést. Pedig messze nem jobb a behozott áruk minősége, csak olcsóbban adják őket. Nem számít, ha nem jó az áru minősége, csak jól nézzen ki, és olcsó legyen, vigyék, mint a cukrot, hogy sokat lehessen keresni az ügyletben. Üzletileg sokkal jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint. Ez a vezérelv a rabló kapitalizmusban, így megy a piacfoglalás.
Az áru eredete, minősége nem fontos, csak annak a nyeresége számít, aki behozza az árut és persze aki engedélyezi a behozatalt.
Ha egy tóba agresszív, invazív faj kerül, megbomlik a fennálló ökológiai egyensúly, és megindul a pusztulás. A korábbi sokszínű, virágzó életnek nyoma sem marad a folyamat végére. Ez a jelenség teljesen átszövi mindennapi életünket, mert divatot teremtenek mind az áruknak, mind pedig az eszméknek. Sajnos egyre inkább abba az irányba halad a világ, hogy minden területen egyre kevesebb a belső érték, mert az már másod- vagy harmadlagos tényező csupán. Egyre inkább az számít, hogy legyen minden könnyen elérhető (olcsó), nem akkora baj, ha silány a minőség, ha minden csak úgy néz ki, mintha igazi lenne.
Az olcsó, felületes, rózsaszínű eszmék és ideák először szerények, védtelenek és szánalomra méltóknak látszanak; majd parazitanként megerősödve területfoglalóvá, egyre dominánsabbá lesznek, tönkretéve, elpusztítva minden mást. A lényeg sohasem a csillogásban, a szép szavakban, a körítésben van, mert ezek elvakítanak és megtévesztenek, hogy ne lássuk tőlük a valóságot. Meg kéne nézni inkább, hogy mi van a mai folyamatok legmélyén. Nem más, mint a káoszból hajdanán megteremtett rend, identitásunk alapelemeinek szisztematikus lezüllesztése és elpusztítása, a minőség felszámolása. Ragaszkodjunk az Isten rendjéhez, a kipróbált és bizonyított hagyományokhoz, a minőségi élethez, mert ez a megmaradás egyetlen záloga. A jelenkor a hit, a hűség, és a helyesen megélt szabad akarat próbája. Nehogy úgy járjunk, mint a felelőtlenül döntő Ézsau, aki egy tál lencséért eladta az elsőszülöttségi jogát a fondorlatos, nagyon is előrelátó Jákóbnak.
