A békességet, a nyugalmat, a biztonságot és az állandóságot keressük folyamatosan az életünkben. Olyan egyszerű az, amit ezek a fogalmak takarnak, mégis borzasztóan nehéz egy-egy rövid pillanatra is elérni ezt az állapotot. Ha csak a saját, göröngyös életutamat nézem, máris bizonyítva látom ezt a tételt. Most is itt ülök a gép előtt, és tanulmányozom a biztosítási ajánlatokat, és szépen szorgalmasan töltöm ki az ajánlatok összehasonlításához szükséges adatlapot. A sokadik sikertelen próbálkozásom után egyre erősödik bennem a „jóindulat” a kérdőív megszerkesztője iránt, hogy talán nem is véletlenül nehezíti meg a dolgomat. A biztosítás váltás körülményes, ezért inkább sokan nem is váltanak biztosítót, hanem maradnak és egyre többet fizetnek.
Az első tényleges biztosítási kötvényt a XIV. században Genovában állították ki. De a XVII. században történt meg az igazi áttörés. Edward Lloyd kávéházában alakították meg az első mai értelemben vett hajó- és szállítmánybiztosítási vállalkozást. A Lloyds napjainkban is az egyik legtekintélyesebb biztosítási szervezetnek számít. A nagy számok törvényszerűségeinek alkalmazásával kárvalószínűség számításokat végeztek, ami a mai modern biztosítási rendszer alapja. Ennek megfelelően a kárviselési kötelezettség megoszlik a biztosítást kötők között.
Nekifutok ismét a végtelen hosszúságú űrlapnak, melynek töltögetése során már kezdek kopaszodni. De alaposan felkészültem: itt vannak előttem az okmányaim, és lejegyeztem a derék- és cipőméretemet is a biztonság kedvéért. Mert ez is kellhet, ahogy látom. Eleve hendikeppel indulnak előttem az olyan cégek, amelyek egy olyan komplett jogi apparátust tartanak fenn, amelynek csak az a dolga egész évben, hogy olyan szerződést tegyenek le elém kb. 6 oldalban apróbetűs részekkel sűrűn megtűzdelve, amiben valójában csak rám nézve vannak elvárások és kötelezettségek. És többnyire mindössze pár percet adnak az elolvasásra és értelmezésére. Kompromisszum mentesen maximum abban dönthetek, hogy melyik hurokba dugom a fejem. Soha nem értettem azt a biztosítói hozzáállást, hogy a hűséges régi ügyfeleiket miért büntetik, ellenben miért az új kötéseket dotálják. Szándékosan azért lenne megnehezítve a biztosítóváltás vagy újrakötés, mert az emberek alapjában véve lusták? De az is lehet, hogy csak lekövetik az élet törvényét, amikor az új dolgozónak valahogy mindig több kerül a hónap végén a borítékjába, mint a régóta ottlévő, bizonyított munkaerőnek. Ez alapján lehet, hogy mobilitási bonusz is be van építve a rendszerbe?!
A biztosító tulajdonképpen egy kockázatvállalási közösséget szervez, ahol a tagok befizetéséből gazdálkodnak, és kiszámolják, azaz megtervezik a várható káresemények utáni kifizetéseket. Így működik az ingatlan-, az autó- vagy akár a társadalom- és a nyugdíjbiztosítás rendszere is. Nem új ez a kármegosztási elv, és nem is a XII. századból származik ez az elgondolás. Pál a Galatáknak írt levelében ugyanis ezt olvashatjuk: „Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.” (Gal. 6:2)
Természetesen a biztosítók profitérdekelt cégek, ezért kár esetén úgy fizetnek, mintha a fogukat húznák. Mi ugyan anyagi áldozatot hozunk a biztonságunkért, hogy ha bármi történne az autónkkal, majd fizet a biztosító, de titkon mégis abban reménykedünk, hogy erre nem kerül sor. Ez az egyetlen, amiben ténylegesen egyeznek az érdekeink a biztosítóval. De fizetünk adót is, hogy rend legyen az utcákon, és a hatóságok betartassák a törvényeket. Fizetünk társadalombiztosítást is, hogy ha megbetegszünk, ellásson bennünket az orvos, de sokszor csak egy sorszámot kapunk ezért. Mintha az egészségügyben is külön Cascora lenne szükség, mert sajnos már nem elég a kötelező felelősségbiztosítás. A mai világban a biztonságnak, a nyugalomnak ára van, és nem is kevés. Jószerivel csak arra számíthatunk, amiért még pluszban fizetünk. A pénz beszél, a kutya ugat, a karaván meg halad, vagy sokszor inkább csak döcög.
A földi, materiális, fizikális dolgokban, ha szerencsénk van, azt kapjuk, amiért fizettünk. De mi a helyzet a lelki dolgokkal? Köthető-e biztosítás az emberi lélekre? Vajon milyen űrlapot kell kitölteni, milyen a kármegosztás a szerződő felek között? Jézus azt mondja: Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, se ne csüggedjen. (János ev. 14:27) Ezért a nekünk kínált „biztosításért” Jézus az életét adta. Az emberi bűnök által okozott, nekünk is fájó káresetek csak az általa szerzett bűnbocsánattal orvosolhatók, javíthatók ki. Csak nehogy úgy járjunk a bűnbocsánattal is, mint egyesek a biztosító által felajánlott kártérítéssel. A biztosítók szeretnek ugyanis a valódi kárnál jóval kisebb, ugyanakkor szabad felhasználású összeget felajánlani a károsultnak a tényleges, számlával is igazolt javítási költség helyett. Ez jó a biztosítónak, mert kevesebbet kell fizetni, és arra apellálnak, hogy a károsult nem annyira érdekelt a teljes helyreállításban, hanem gyarló módon a pénzszerzésre törekszik. Ilyenkor a pénz kell, de többnyire a teljes helyreállítás elmarad. Mit jelent ez a lélek esetében? Az „olcsó kegyelmet” kérjük, vagyis, hogy Isten mindig mindent bocsásson meg, a kisebb stiklijeinket nézze el, így aztán nekünk nem is kell változni, változtatni. Pedig olyan, hogy olcsó kegyelem nincs. Hanem „ingyen kegyelem” van, amiért Jézus az életével fizetett, de nekünk azért kínálja fel ingyen, hogy visszatérjünk Istenhez és teljesen helyreállítsa az életünket.
