Kértem, Uram cifra palotát, de eldugult mosogatóra értem haza. A tetőn is átfúj a szél. Talán egy „otthonfelújítási program” megoldja, ha már Neked nem sikerült. Még jó, hogy jön a nyár! Kértem biztos egzisztenciát is, mégis folyton jönnek azok a fránya csekkek. Villany, víz, gáz…nincs vége a sornak! Üres a zsebem. Kiraboltak! Veszek inkább egy lottószelvényt, a nyeremény majd mindent megold. Ugye megsegítesz? Puszi kell rá, vagy valami hókuszpókusz? Mindkettőt megteszem, és mellé imára kulcsolom a kezem. Biztos, ami biztos.
Szerettem volna élethosszig tartó egészséget. Minden este hangos szóban emlékeztettelek, hátha esetleg mások is éppen Hozzád beszélnek. De még meg sem virrad, máris fáj. Hogy hol? Mindenhol! Mi lesz így évek múlva? Kemó, sugár, járókeret, pelenka, emlékezet nélküli demencia. Mindegyik egy újabb strigula a lejtőn lefelé. Tisztára, mint valami tébolyult műlesiklás. A földi pokol után a halál lesz a megváltó, pedig a Te neved Jézus.
Szóltam békességért, annyiszor elmondtam, vágyom a világbékét. Főleg miután megnéztem a híradót a tévében. Látni is szörnyű, hogy a Te országodhoz képest mi megy itt lent! És amikor legközelebb bekapcsolom a rádiót, felkiáltok: „Hiszen két hete is ugyanez volt!” Kétes eredetű pénzeket osztanak fegyverre, kampányra, ki tudja, mire. Egyenruhába öltözött sintérek fognak be férfiakat, mint kóbor kutyát. Ne legyen gyáva! Védje a hazát! Kiét? Kié az ország és a hatalom? Hát mégsem a tiéd?
Annyira akartam, még sírtam is mások gyógyulásáért. Féltem, mikor szívet vágtak, csontot repesztettek. Mégis az egyik maradhatott csak, pedig én mindkettőt kértem. Az üresen maradt szavakat soká tölti be a bizalom és az élet. Pedig de jó volna még így is, ennyi veszteséggel örök fiatalnak lenni! Pucéran mezőn szaladgálni, első csókot szorosra fonni, és adni a Kedvesnek az ártatlanságot, örök szerelmet, családot, minden apró semmiséget. Elfogynak ezek is, mint kenyeremből a liszt. Nincs másom, Jézusom! A folyton fogyatkozó utánpótlását Tőled kérem. Viszont úgy tűnik, valamelyikünk rossz szavakkal machinál, mert valaminek mindig híján vagyok.
„Amit csak kértek…” Hogy kell ezt érteni? Nem jól adsz vagy nem jól kérek? Téged könnyebb hibáztatni. Úgy nincs felelősségem semmiért. De értelmet is adtál, nem csak akaratot, így magam elől sem rejtőzhetek el túl sokáig, nemhogy Előled. Kísért három szó, ami kulcsa millió kérdésem özönének. Önkép, önbecsülés, önértékelés. Önzésem leleplezői és istentelen arcátlanságom tükrei. Hamis önmagamra figyelmeztetnek, hogy igazi önmagamra csak Benned lelhetek. Ráébresztenek, úgy kérek Tőled, hogy nem magamat mérem Hozzád, hanem Téged kényszerítelek vágyaim skatulyáiba. Bolond teremtményként faragom automata teremtőmet, mert nem bízom benne, mindaz, amit kérek, a féltőn szerető Istentől ráadásként meglehet. Tudom, én nem kérek jól. A hála szava még ritkább. „Amit csak kértek…” Ezt az egy mondatodat hallom csak meg. Ez alapján követelek, majd nevezlek hanyagnak, igazságtalannak, süketnek és szívtelennek. Pedig annyi szavad van még hozzám, amire én vagyok süket!
Azt hiszem, többet kellene beszélgetnünk az alapról, és kevesebbet aggódni a tető miatt.
