Amikor pár éve tavasszal eljuthattunk Rómába, igyekeztünk a lehető legtöbbet megnézni, amit az ott töltött pár napba bele tudtunk gyömöszölni. Nem említem most a nagy csodákat, de egy apróságot igen. Amikor az Aventius dombon jártunk, mi is beálltunk egy hosszan kanyargó sorba. Miért is? Azért, hogy egy kulcslyukon beleshessünk néhány pillanatra. A máltai lovagrend kapujának kulcslyukán átkukucskálva egy különlegesen megragadó kép tárult elénk. Egy gyönyörű kert, melyben a ciprusok boltívszerűen összehajoltak, és csodásan keretezték a St. Péter Bazilika jellegzetes kupoláját. Megérte végig állni a hosszú sort, mert a néhány másodperces bepillantás feledhetetlen volt.
Egyik hittanórán végigkérdeztem a gyerekeket, hogy ti hova szeretnétek bepillantani, ha lehetőségetek adódna. Érdekes válaszok születtek: tenger mélyére, egy kedvenc film forgatásába, egy másik bolygóra, egy másik ember vagy éppen kedvenc háziállat fejébe, gondolataiba, egy másik korba pl. dínókéba. Egyszer csak az egyik fiú bemondta a következőt: „Abba, hogy mi van a halál után!” Visszakérdeztem: „A mennybe?” „Hát, ha az van utána, akkor oda!”-válaszolta.
Ma áldozócsütörtökön, Jézus mennybemenetelének ünnepén legalább egy kulcslyuknyira tekintsünk be a mennybe, tegyük egy kicsit tisztába, hogy mit is értsünk alatta. Azt, hogy részei vagyunk egy nagy egésznek, melyben a földi és a mennyei világ egységet alkot, hatással van egymásra. Annyira kifejező, hogy Jézus utolsó látható földi cselekedete nem más, mint hogy megáldja a tanítványait. Az áldás a mennyei erők áradásának csodaszép kifejezése. Jézus áldásra emelt kezéből azóta is erő árad. Érdekes, hogy minél magasabbra emelkedik fizikálisan, annál nagyobb területre terjed ki az ő áldása. Még inkább így van ez a lelkünkben. A Jelenések könyvében olvashatjuk, hogy a menny ünnepli a földön engedelmes, bűn és halál fölött is diadalmas, megöletett Bárányt. A mennybe megérkező Jézus pedig – ígérete szerint – helyet készít mindazoknak, akik e földön engedelmesen követik, hallgatnak szavára. Azoknak, akik nem próbálnak érvelni sem a földön, sem a mennynek kapujában, akik nem saját cselekedeteikkel, teljesítményükkel, vélt vagy valós földi érdemeikkel dicsekednek, mert Krisztusban van az egyedüli reménységük. Ők azok, akiknek a szívében egyre magasabb helyet foglal el Ő, és ezért életük egyre több területén tapasztalják áldását.
Láttam egy kis kb. 3 perces videót, ami nagyon megmaradt bennem. Állnak sorban aktákkal a kezükben a jelöltek, és két fehér ruhás alak interjúztatja őket. Az aktában az életük során elkövetett jó cselekedetek fehérek, a rosszak pirosak. Egy mérlegre kell fellépniük, ahol a mérleg az emberi lélek jóságát, tisztaságát méri. Attól függően, hogy mit mutat, döntenek a sorsukról. Jön egymás után a sokféle ember, akik így vagy úgy, de magyarázzák a bizonyítványukat: jön a „de azért nem vagyok én olyan rossz”, jön az alkudozó: „egy rossz, meg egy jó cselekedet kiegyenlíti egymást”, jön a humanista, aki sorolja milyen sokat tett az emberiségért… Mind bukja a mérlegelést. Aztán jön egy tétova alak, aki nem szól semmit, csak bemutatja az aktáját. Jó vegyes a kép. Fel akarják állítani a mérlegre, kezdenék az ítéletet, mikor hirtelen megjelenik valaki mellette, aki elveszi az aktáját, és tiszta fehér lapokkal teli iratcsomót ad át neki. Mikor fel akar állni emberünk ezzel a mérlegre, akkor a fehér ruhások azt mondják neki: „Nem Önnek kell felállni, majd a társa feláll ön helyett!” A mérlegelés azt mutatja, hogy társa megfelelőnek bizonyul, hogy beléphessen a mennyek országába. Mert ez a társ nem volt más, mint Jézus. Emberünk örömmel és hálálkodva indul befelé Jézussal, aki egy hanyag mozdulattal az ott lévő nagy kupacra dobja emberünk eredeti aktáját. De a kinn maradók el kezdenek lázongani, hogy ez nem igazságos. Erre az egyik fehér ruhás megszólal: „Nem is mondta senki, hogy ez igazságos, ez a kegyelem!” (Jóság mérő)
Hol van a menny? – tehetjük fel a kérdést. Ott, ahol Jézus jelen van, mert ott munkálnak a menny erői áldásában, ott munkálnak a menny erői Lelke által. És ott lesz a menny teljessége, ahol már semmilyen más erő nem munkál, ahol már semmi nem zavarja meg a Szentháromság egy örök Istennel való közösségünket, a mennyei és a földi egységét.
