Evolúciós viselkedéskutató beszélget: Megváltozik a világ. Már nincsenek nagycsaládok, sőt lassan családok sincsenek. Nagyon sokan elválnak, ha házasok. A legtöbben ma már nem is házasodnak meg, mert úgyis arra számolnak, hogy el fognak válni. Megszeret valaki mást és tovább áll. A legjobb, ha nem is születik gyerek. Amúgy is csak egy-két gyerek születik jó esetben. Az nem visszatartó erő. Megváltozik minden. Mindenki azzal él, akivel akar. Ha gyermeket is szülnek, akkor már nem feltétlenül azzal nevelik fel, akivel szerelemben voltak, és összehozták. Nincs semmiféle kényszer és következmény, ha valaki újra szerelmes lesz, és mással akar tovább élni. A nagycsalád még visszatartó erő volt, mert felelős volt. Ez a gyermektelenség, vagy minimál gyermekvállalás átrendezi a társadalmat.
A szociológus nem mondott újat. Éltünk már át olyan korszakokat, ahol minimális gyermeklétszámra törekedtek, és súlyos társadalmi, etikai következményeket kellett elszenvedniük a túlélőknek. Itt az „egykézésre” gondolok. Ez a jelenség több magyar lakta vidéket is sújtott. Kalotaszeg, Bodrogköz, Sárköz, és az Ormánság vidékén. A jelenség olyan súlyos volt, hogy még a két világháború között a parlament is foglalkozott vele a lelkészeken, népi írókon, újságírókon kívül. Kodolányi János, Móricz Zsigmond, Illyés Gyula. Nagy ismerője volt ennek Kákicsi Kiss Géza és Csikesz Sándor református lelkipásztorok az Ormánságban.
De mi is az az egykézés? Csak egy gyerek születhet. A paraszti társadalomban így próbálták meg a vagyont növelni. Két család egyesül, ha a gyermekeik házasodnak. Ha csak egy gyermek születik, nem osztódik a vagyon. A gazdagabb parasztnak nagyobb volt a tekintélye, így ez lett a mérce. Lassan életformává lett az egy gyerek. Az értékrendben is megjelent, és szégyen volt, ha valakinek több született, megvetették, erkölcstelennek tartották. Nem csak gazdasági következménye lett, hanem értékrendi torzuláshoz is vezetett, és erkölcsi norma lett az egyke. Az egyke nők a vagyon miatt nagyobb tekintélynek és abszolút egyenrangúnak számítottak. Sőt jó partinak. A házassági szerződések mutatják is, hogy fiatal férfiak vagyongyarapítás céljából házasodtak össze ezekkel a nőkkel.
De mégis milyen következményei lehetnek egy ilyen egykézésnek? Mivel egy gyermek a kívánatos, hát mindent meg kell tenni, hogy elkerüljék a másodikat. Kevesebb intimitás, szex a feleséggel. Szerető, anyós pótolja azokon a napokon, amikor képes gyermeket foganni. Nem volt ritka a homoszexualitás sem.
A másik a megfogant élet vetélése. Erre voltak megfelelő emberek, akik végezték a beavatkozásokat. Volt toxikus anyag, amely vetélést okozott, de sokszor felgyűlve a szervezetben az anyát is megölte. Az angyalcsinálók képesek voltak felnyúlni, felszúrni a méhbe és elpusztítani a kis életet. Vagy a „terhes” asszony ugrál a székről, esetleg ütlegeli magát, vagy segítenek ebben. A már megszületett kicsit is képesek voltak megölni. Kalmopirin, fagyos tél, kitakart izzadó kicsi, nyitott ablak, tüdőgyulladás és halál. Most elégedjünk meg ennyivel.
Közben vallásos emberek, templomba járnak, mennyire torzult a hitük, a jellemük. Az Ormánságban reformátusok voltak. Mivel nemzedékenként feleződött a lakosság, ezért munkaerőhiány alakult ki. Cselédeket kellett hívni, akik főleg római katolikusok voltak. Szépen lassan a „tüke” ormánságiak kihaltak, és más emberek váltották őket a vidéken. Az Ezerkilencszáznyolcvanas, kilencvenes években még sok valaha gazdag és szép, díszes, ám felettébb romos portát lehetett találni, amely a régmúlt gazdagságról beszélt. Én is találkoztam még olyan idős nénivel, aki még eredeti ormánsági volt, mert neki még a szülei azok voltak. De a lakosságcsere megtörtént. Elegy-belegy népek érkeztek. Persze ebbe belejátszott később a kommunizmus is, és a Titoi Jugoszláviától való félelem és a kialakított határsáv is.
Csikesz Sándor lelkipásztorról beszélik (Csányoszró), hogy egyszer egy olyan anyát temetett, aki belehalt az angyalcsinálásba, a vetéltetésbe. A temetésen ott voltak a bábák, akik a vetélést is csinálták, mint siratók. Elzavarta őket, hogy maguk ölték meg, miért siratják itt képmutatóan. Mire hazaért, már felgyújtották a parókiát.
Van következménye minden téves döntésnek. Tévedésnek, bűnnek tartom ma is a válást, a házasság elhagyását, az emberek teljes rendszertelenségét, és az ösztönöknek adott szabad utat. Amit ma már elfogadnak, sőt lassan kívánatosnak tartanak, meghozza a maga rossz gyümölcseit. Semmiképpen ne gondoljuk, hogy ez nem lesz hatással a teljes társadalomra. Mert, de. Vonhatunk párhuzamot az egykéző vidékek történetével. Valamilyen célból elhagyják a normát. Ez általában valamilyen jóléti, önző, magamutogató, önkifejező, önmegvalósító életmód, elv. Nagyon sok a pszichésen sérült ember. Egyre többet beszélnek pszichopatákról, nárcisztikus személyiségekről. Az új filozófiák, elvek, rendszernélküliség, itt már beszélni kell az Isten nélküliségről is, predestinálják ezt a társadalmi változást.
A vallás (keresztyén) is csak takaróvá válik, ha beleegyezik ezekbe a változásokba, és nem lép fel ellene. Nagyon sok ember fordul el a vallástól, egyháztól, hittől, és nevezi magát a „maga módján” vallásosnak. Nem véletlenül kapnak fel bármilyen morzsát, szálat, amely a legkisebb okot is adja, hogy az egyházat elhagyhassa, és lerázhassa magáról valamiféle új világ reményében a neki kellemetlen isteni parancsolatokat, „élettörvényt”. Könnyebb életet akar választani. A törekvés régi. Isten akaratát semmibe venni. Meg lehet csinálni, de van következmény. Lásd Ormánság. Lásd jelenlegi Európa és magyar társadalom.
Egy tanulságos kis történet a napóráról a végére. Érthetjük alatta nyugodtan azt is, hogy miképpen fosztottuk meg Istentől a közösségeinket, és ezalatt a közös törvényeket, parancsolatokat is értem.
Egy birodalom uralkodója egy utazásáról napórát hozott haza. Ez megváltoztatta népe életét. Megtanulták beosztani az idejüket. Pontosak és megbízhatóak lettek a munkájukban. Az ország gyarapodott, és nem telt el sok idő, de mindenkinek jobbra fordult a sorsa. Jólétüket még a szomszédos népek is irigykedve figyelték. A király megöregedett és egy napon meghalt. Az ország lakó szinte egy emberként illőképpen meggyászolták. Jólétet, biztonságot hozott nekik. Ezért emlékművet akartak állítani a jótevőjüknek. Végül úgy döntöttek, hogy a napóra fölé egy szentélyt készítenek. Ezzel tudják legjobban meghálálni uralkodójuknak a jó életüket.
Elkészült a csodálatos épület, arany díszei messze ragyogtak. Azonban a birodalom nemsokára hanyatlani kezdett, és a nép nyomorgott.
Milyen sötétségbe kell borulnia a társadalmunknak, hogy ismét örüljünk akár a csillagok fényének is?
(fotó: A V1331 Cyg nevű születő csillag a Hattyú csillagképben
A young star takes centre stage Archiválva 2018. szeptember 11-i dátummal a Wayback Machine-ben, spacetelescope.org)
