Magyarországon mindenki ért a focihoz, vagy játssza, vagy nézi, vagy beszél róla. Mondjuk én nem értek hozzá. Nem tudok vele mit kezdeni, csak baráti körben, ha túlteng a tesztoszteron, akkor megnézem velük együtt. Látom, hogy egy labdát kergetnek, és néha valóban van „aha élmény”.
Mostanában ehhez hasonló módon mindenki ért az egyházhoz. Főleg, akik nem járnak istentiszteletre, nem támogatják és nem is szeretik. Viszont beszélnek róla, nézik és ekézik, ahol csak lehet. Nem mondom, hogy nem nyújtanak egyházi történések, vétkek, bűnök ehhez muníciót. De nem annyit, mint amennyit neki tulajdonítanak.
Az ókorban keresztyénekről az a hír járta, hogy vérivók voltak és kannibálok, mert a Krisztus hústestét eszik. Nyilván az úrvacsora, eukharisztia eseményét használták fel, hogy rossz színben tüntessék fel a keresztyéneket, és dehumanizálják őket. Igaz mellette ott volt az a vélemény is, hogy nézzétek mennyire szeretik egymást. Ez igaz is volt, hiszen támogató közösségek voltak.
Valamit tudni kell az egyházról, azt, hogy egyház. Senkinek nem szolgája, kivéve Jézus Krisztust. Csak ott beszélhetünk egyházról, ahol Jézus Krisztus az Úr, a fej, és neki engedelmeskednek a tagok. Senkinek nem tartozik engedelmességgel, csak Krisztusnak. Ebben az értelemben a világi emberek nem mondhatják meg, mi történjen az egyházban, mit hirdessen, mit higgyen, mert nem kompetensek. Még akkor sem, ha jó lehetne használni az egyházi infrasrtuktúrát. Teljesen mindegy, hogy ezek a külsős emberek jobb, vagy baloldali gondolkodásúak, kormánypártiak vagy ellenzékiek, amerikai vagy oroszbarátok.
Az egyház és a világiak között van egy óriási különbség. Az egyházat, és talán érdemes bevezetni az igaz egyház fogalmát, a Szentlélek élteti, vezeti, irányítja, erősíti. Létezhet egyháznak látszó képződmény, amelyet ha nem a Szentlélek vezet, akkor hiába nevezik egyháznak, nem tud azzá lenni, és kiderül hamar, hogy nem is az. Isten maga leleplezi. Szerb Antal írja: „a középkori ember letérdelt, mert áhítatot érzett, a barokk ember letérdel, hogy áhítatot érezzen.” Talán ez elég szemléletes világi embereknek is az egyház fogalmához.
Az intelligens emberek számára, az egyháztagok számára is elengedhetetlen, hogy megtanulják a különbségtétel tudományát. Mi van Istentől, mi van az emberektől. Mi az, ami vállalható, és mi az, amit el kell vetni.
Valaki a kormányközeli politikai elitből azt találta mondani egy színházi bántalmazó botrány kapcsán, hogy bántalmazó színház. Általánosított és durván csúsztatott, hiszen senki nem gondolja, hogy minden rendező, vagy színész bántalmazó lenne. A válasz nem késett, de kapaszkodjunk meg, nem azt mondta egy színész, hogy bántalmazó kormány, vagy jobboldali mozgalom, hanem azt mondta, hogy bántalmazó egyház. Rossz volt a címzett. Egy egyszerű keresztyén ember néz ki a fején, hogy ezt a mondatot hogy sikerült összehozni. Mi köze van egy kormánypárti politikus mondatához az egyháznak. Még akkor is, ha a kormánypártok tagjainak egy jó része keresztyénnek vallja magát.
Hasonló mondatok hangzottak el valamikor egy önkormányzati vízkorlátozás kapcsán, ahol a képviselőtestület összetétele inkább konzervatív emberekből állt. A nyilatkozatot így írta valaki, hogy a keresztyének elzárták a vizet. Mi köze van a keresztyéneknek egy önkormányzati vízhasználati problémához?
Itt van a legutolsó botrányszagúra sikeredett törvényjavaslat, amikor kormánypárti emberek kezdenek törvényjavaslatot készíteni egyházi kérdésekben, éppen a gyónási titokkal kapcsolatban. Épp eléggé ráhúzták a pedofil jelzőt az egyházra, most meg végképpen ráégetik. A javaslat szerint egyházi személyeknek ne kelljen a kiskorúakat veszélyeztető pedofil ember gyónásából megtudott cselekményről jelentést tennie. Tehát mindenkinek kell, kivéve az egyházi személynek. Nyilván felkapta a sajtó, és tovább is gondolta ezt. Mintha az egyház javasolta volna. Mintha ezt kérte volna bárki is. Az egyháznak megvan a gyónási rendje, a titoktartásra nézve a rendelkezése. Ezek nem a bűn eltakarására szolgálnak, hanem a megtérő bűnösöknek a kegyelem hirdetésére. De természetesen az egyházi személyeknek is lelkiismereti, állampolgári kötelessége is a tudomásukra jutott büntetendő bűncselekményt jelenteniük. De remélem értjük, nem egyházi személy tett törvényjavaslatot, sőt nem is kérte. Valakik az egyház feje felett beszélnek az egyházról, és a végén mindig az egyházat ütik. Teljesen mindegy milyen politikai erőtér emberei.
Azt látom, hogy a politikai játszmákba mindenki megpróbálja belerángatni az egyházat a maga szája íze szerint.
Igen, gond, hogy nem tiltakozunk, nem vonjuk minden alkalommal kérdőre azokat, akik ezt teszik. Csak olyan fárasztó. Nincs erre kapacitás. Mert dolgozni is kell, és élni, és vannak fontosabb dolgok, mint állandóan helyreigazítani. Marad a tűrés. Elhordozzuk a sok hazugságot a jogos kritikák mellett.
Krisztus erősebben kéri rajtunk számon a bűneinket, mint a világ bármikor is tudná. Megértem, ha a világiak frusztráltak az egyházban lévő némely személyek, hitetlenek cselekedetei miatt, mi is azok vagyunk. Azt is megértem, hogy bántja őket, mert jó volt valamiben hinni, vagy jó lenne azt hinni, hogy legalább egy helyen rendben van a világ és az egyház. Nekünk is jó lenne.
De azt azért látni kell, hogy ha egy pedagógusról kiderül, hogy például pedofil, azért nem mondjuk az összes pedagógusra, hogy pedofil, mint ahogy az egyházat vádolják azonnal. Ugyanez érvényes a fegyveres erők tagjaira, vagy színészekre, orvosokra is. Milyen világ lenne az, ahol általánosságban mindenkit lehet rágalmazni. Mert a keresztyéneket csuklás nélkül lehet. Szabad nem megérteni őket és dehumanizálni.
Ezért nagy adomány a különbségtétel tudománya. Az egyházon belül a tagoknak, hogy nem szolgálhatnak két úrnak, csak egynek, az Úrnak. A világiaknak pedig, hogy tisztán lássanak, mert nem biztos, hogy az egyház nekik ellenségük. Lehet, hogy számukra is hordoz jó adományt, és értük is végzi munkáját.
