Megszólal

Feltűrt ingujjal imádkozni

Nagyon örültem, hogy Sz. Tóth Ildikó a Missziói Szolgálat országos kezdeményezéséről írt, az „Élő gyülekezetiben élő egyház” imaláncról. Meg úgy általában az imádságról is szól írása.
Úgy gondoltam, ha nem is folytatom, de hozzáteszem a magamét. Mert úgy látom, hogy többet és jobban kell imádkoznunk, közösen is. És pont az elmúlt hónapok közegyházilag nehéz és válságos szakasza felől nézve látszik, hogy szükség van arra, hogy Istentől kapott megoldással gyógyuljunk.

Szomorú azt tapasztalni, hogy gyülekezeti közösségben is többször úgy kerül elő az imádság, mint valami tehetetlenségből fakadó lesajnált dolog, esetleg pótcselekvés. „Ha már nem tudunk semmit tenni, imádkozni tudunk. Abból baj nem lesz. Ez van, ez maradt…” Persze lehetnek ennek a pár mondatnak olyan hangsúlyai, amik a győztes hit nehézséggel szembe néző erejét mutatják, de én most nem erre gondolok… Az imádság igenis cselekvés. A Bibliában is.
Nekünk az, hogy tenni valamit, az a szerszámokat jelenti, a kompetens odaállást, a stratégiai tervezést. Azt, amikor köveket rakunk egymásra, amikor izzadunk. Igen, a cselekvés ez. Ez is. De az imádság is cselekvés.
Teszek valamit. Odaviszem Isten elé valakinek a problémáját és nem mozdulok. Izzadok, könnyezek, ha kell, mondom, képviselem. Újra és újra. Ez cselekvés. A Bibliában is. Aki imádkozik, az nem a vigaszágon van, mert nincs lehetősége „valódi” cselekvésre, hanem tesz valamit.
Újra kell tanulnunk ezt. Feltűrt ingujjal bele kell állni a munkába, igen, de ugyanígy, lehet feltűrt ingujjal imádkozni is, bármennyire is annak tűnik, nem képzavar. Teszek valamit, nagyon is valóságosan, ha odemegyek Isten elé az imádságaimmal, a közbenjárásommal Isten elé, újra és újra.

Van az egész mögött még egy torzulás. Az imádság nem mágia, nem befolyásolása Istennek. Az imádság nem csupán kéréslista felolvasása. Az imádság arról szól, hogy Isten jelenlétében vagyok. Semmi nem formál úgy, mint az ott eltöltött idő, az ige és az imádság párbeszédében, a Szentháromság Istenre fókuszálva.
Hát persze, hogy teszek valamit, azon túl, hogy Isten előtt képviselek egy ügyet, hogy közbenjárok, azt is teszem, hogy én magam alakulok és változom.
A többet imádkozó egyháztagok ezért is jutnak egymáshoz közelebb. A legtöbbet teszem magamért is. És azért is, hogy hűségesen és valóságosan mutassam fel Istent.

Szóval, ha akarunk tenni valami biztosan jót a református egyházért, imádkozzunk, akár közösen is, akár ezen a kezdeményezésen belül. Szüksége van az egyházunknak az imádságra. Álljunk bele, minél többen, minél jobban, feltűrt ingujjal.

A szerző

Írások

Bár már nem Zalában élek, de kicsit mindig göcseji maradok. Már húsz éve Győr és környéke, ahol lakom, itt dolgozok lelkészként. Van mellettem egy feleség, egy gyerek, egy kutya és rengeteg kérdés. És van az Isten, aki megszerzett magának és nem ereszt.