Megéled

A fogadkozó ember   –  Luther film kapcsán

A Luther film úgy kezdődik, hogy a főszereplő a viharban, csapkodó villámok között, a félelemtől reszketve fogadalmat gyárt.  „Ne hagyj itt elpusztulni. Pap leszek, az Isten szolgája. A Tiéd vagyok. Segíts!” Nagyjából ez hangzik el. Az elbeszélések szerint így történt, és ezért van ez a jelenet a filmben.

Végül Luther be is tartja a fogadalmát és pap lesz. A kérdés, hogy a nyomorúságban, félelemben kimondott emberi ígéret mennyire erős elköteleződést teremt. Akarja-e Isten, hogy a félelemtől nyüszítő ember fogadalmat tegyen neki? Őszinte-e ez a fogadalom? Igaz-e?

A következő egyik jelenet, hogy az elrontott első miséje után, hiábavalóságát és elesettségét érezve, éppen az ördöggel diskurál Luther. „Hallgass! Sohasem lehetek jó. Távozz tőlem!” Ez a lényeg. Az elöljárója talál rá, és atyai hangon azt mondja neki, hogy túl kemény önmagához. „Az ördöggel való vita még senkinek sem hozott semmi jót. Ő ötezer év gyakorlattal rendelkezik. Ismeri a gyönge pontjainkat. … Nem azért jöttem, hogy megfedjelek.”
Luther csak köti az ebet a karóhoz: „Túl sok a vétkem, hogy pap legyek. … Az utolsó ítélettől rettegek. … Merted-e valaha azt hinni, hogy Isten nem igazságos? Megteremtett, bűnössé tett. Azóta haragszik ránk életünk minden hibájáért. Ez az igazságos ítélet. Elátkoz minket és a pokol forró tüzével fenyeget. Tudom, hogy ez gonosz gondolat.
Az elöljárója: „Nem vagy te gonosz, csak nem vagy elég őszinte. Nem Isten az, aki haragszik rád. Te vagy az, aki haragszol Istenre. … Mi az, ami után kutatsz?”
Luther: „Egy irgalmas Isten, egy olyan Isten, akit szerethetek, és aki szeret engem.”
Elöljáró: „Akkor nézd Krisztust! Láncold magad Krisztushoz és érezd Isten szeretetét! Mond neki! Én a Tiéd vagyok, ments hát meg!”

Mind a két jelenetben van félelem és reszketés. Azonban az első jelenet ígérgetése és a fogadkozás a félelemtől reszkető embernek azt a pimaszságát, nagyképűségét mutatja meg, hogy minden félelme és gyengesége ellenére neki hatalmában van a megmenekülése után alakítani a sorsát. Ő elég erős a fogadkozáshoz.

Mózes első könyvében azt olvassuk: Abrám hozott egy hároméves üszőt, egy hároméves kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambot. Istennek hozta mindezeket, azután középen kettéhasította őket, és mindegyiknek a két felét egymással szemben helyezte el; a madarakat azonban nem hasította ketté. De késő este csak Isten tüzes fáklyája vonult át a félbevágottak között. De az ember nem. Ez volt a szövetségkötés.
Amikor Isten Ábrahámmal szövetséget kötött, nem véletlenül nem engedte meg, hogy az ember átmenjen és fogadkozzon. Isten nem kéri a gyenge, álhatatlan ember fogadkozását.

A másik a teljes összeomlás jelenete. Kiderül, hogy azzal az Istennel, akivel üzletet akart kötni a fogadkozásával és ígérgetésével, azzal nem lehet. Nem azonos súlycsoport. Mivel nem megy az alku Istennel, ezért haragszik Istenre, és ezért találja igazságtalannak. Kénytelen indokot keresni a gyengeségére. Az elöljárójának a bölcs szavai segítik el Krisztushoz. Elismeri, hogy megmentésre szoruló ember, aki se megmentése előtt, sem után, nem sorsának alakítója, hanem Krisztus kezéből elfogadója. Különösen, ha szolgálatba álló pap, szerzetes, lelkipásztor.

Ments meg! Így kezdődik.

De lehet alkuval folytatni. Abban a hitben, hogy még abban a pozícióban van a mentést kérő ember, hogy ígérhet bármit. Isten partnere és alkudozhat vele. Tiéd leszek. Ha jól megmentesz.
De lehet azzal az alázattal, hogy bár erősnek gondolta magát, most elismeri, hogy egyetlen reménye, ha megmenti. Az Isten tulajdonának tekinti magát, aki olyan hatalmas Isten, hogy azt tesz, amit akar, vele is, és ezért kéri, hogy mentse meg. Nincs már fogadkozás. Egyenes szó van. Amelyre majd felelet érkezik.

A hittel kapcsolatban egy dolgot állíthatunk biztosan, hogy Isten az igaz, és Istennek kell kimondania a végső szót. Akkor lesz igazzá. Addig mi csak remélünk. De Isten kimondja. Az zavar, amikor Isten helyett mi akarjuk kimondani azt az utolsó szót.

Persze a filmben szintén van egy szösszenet ezzel kapcsolatban.

Alehander: Tisztában vagyok vele, mekkora megtiszteltetés bíboros uram, hogy beajánlott őszentségének.
Bíboros: Kétlem, hogy húsz év múlva is annak fogja tekinteni. Az első mesterem VI. Sándor pápa volt. Három szeretővel, öt gyerekkel, és csak egy dolog izgatta nagyon, a bikaviadal.
Második Gyula pápa. Egy hónapja még ő volt az egész világ lelki vezetője. Elég nemes küldetés. Nemde? De Gyula nem ezt akarta. Ő harcosként akart nevet szerezni, lovon ülve, karddal a kézben, Velencét ostromolva.
Önnek mi a célja Alehander?
Alehander:     Hogy szolgáljam Istent. Teljes szívemmel.
Bíboros:          Akkor ebben fog megkísértetni.

Az emberi akarat és emberi szív teljessége nagyon hiányos. Akarhatunk mi szolgálni, de a mi általunk teljesnek mondott szív elég hiányos. Istennek kell akarnia.

Rodin elég ismert szobrászművész lett. Ezt úgy sokan tudják. Ha mást nem a „Gondolkodó” című alkotását sokan ismerik. Azt kevesebben tudják, hogy festő akart lenni. Csak nagyon szegények voltak. Apja meg is verte, ha rajzolni merészelt. Semmiféle segítsége nem volt. Nem kapott rajzeszközöket. Csomagoló papírra rajzolt titokban szénnel, faszénnel az utcákon. Később felnövekedve eljutott tanfolyamokra, művészeti iskolába. Édesanyjától kapott festéket és ecsetet, és elment az egyik első művészeti iskola órájára. Mivel új volt, ezért nem engedték a rajzolandó, festendő modell közelébe, csak rossz pozíciót talált. Mivel nem látott jól, és mivel elég messze volt, felállt és kereste a helyét, ahol majd tud dolgozni. De mire visszaért, már ellopták az ecseteit és a festékét. A művészei vezető átküldte a másik terembe, ahol szobrászatot tanultak. Ott nem tolongtak annyian, és az agyag is ingyen volt a mintázáshoz. Így lett szobrász. Hamar felfigyeltek rá. Szorgalmasan dolgozott és mindent tudni akart. Meg is kérdezte egyszer egy művész, hogy mi lesz belőled. A válasza konkrét és határozott volt. Szobrász. Magabiztosan mondta ki.
Én is jártam rajzolni a Népszínház utcába, a Vasutas művészeti iskolába. Egyszer a vezető művész nálam is rákérdezett, hogy mit akarok. Eszembe jutott Rodin, és ez a fiatalkori határozott állítása. Ha csak ennyin múlik, hát ezt én is tudom, akkor én is mondom, szobrász. Maradjunk annyiban, hogy Rodin szobrász lett.

Nekem az a reformáció. Isten akarja, és annak az akaratnak nem lehet ellene állni. Nem az ember reformál félelmében, magabiztosságában. Isten akarja, és megkeresi magának azt, aki neki szolgálni fog.

A Luther film itt megnézhető

A szerző

Írások

Soós Szilárd a nevem. Református lelkész vagyok. Mivel a „nincsen benne állandóság” világhoz tartozom, örök változás. „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” 1 Korinthus 13, 11-12