Új-Zélandon él a faintail, vagy piwakawa, avagy legyezőfarkú madár, egy meglehetősen izgága, kíváncsi jószág, amely sokszor karnyújtásnyira is megközelíti az embereket. David Attenborough egy filmjében a narrátor említi ezt a madarat: „lekerekített szárnyával olyan ügyesen manőverez, mint egy műrepülőgép.”
Bár ez a mondat jól hangzik, szeretjük az ilyen hasonlítgatásokat és nem is tulajdonítunk neki jelentőséget, ám ebben a mondatban benne van az emberiség kudarca, céltévesztése, tragédiája, drámája.
Valószínűleg a madár a manőverező képességével előbb volt, mint a műrepülőgép. Mégis a mesterségesen létrehozott szerkezethez hasonlítjuk a természetest. Az ember a maga által teremtett mesterséges világot tekinti etalonnak és ahhoz viszonyít. Ha nem is tudatosan, de ez már benne van a gondolkodásmódjában, és nem is tudom pontosan, hogy mikor kúszott be oda.
Mindenesetre érdemes arra odafigyelni, hogy minden, ami mesterséges, az a természetesből jön. Ott kereshető meg az inspirációja, a példája. Mozgás, érzékszervek, a kommunikációs csatornák, a különböző életterek, életfeltételek kialakítása is. A házaink mesterséges barlangok. A kommunikációs információáramlás az idegpályáink, vagy micéliumok, gombafonalak. Az objektívek, mint a szem. A különböző ultrahangos tájékozódás denevértulajdonság. Menetközben a természetest elfelejtettük, már nem ismerjük.
Most szívesen elkalandoznék a fonák gondolkodásmódunk megértésére tett kísérlet miatt a Teremtéshez, a Teremtőhöz és a Teremtményhez.
Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára teremtette: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.” (1Mózes1, 27)
„Ténylegesen, Izráel magát JHVH-t (Jahve – vagyok, aki vagyok létige, kicsit névvé merevítve, de ezt nem elfogadva – saját megjegyzés) emberformájúnak ábrázolja, azonban ez az ismert megfogalmazás hamis irányba vezet, mivel a JHVH-hit értelmében nem lehet azt mondani, hogy Izráel JHVH-t antropomorfnak ismeri, hanem fordítva: az embert teomorfnak látja.” G. von RAD
Kozma Zsolt professzor ehhez azt teszi hozzá: „az Ószövetség nem azt mondja el, hogy mi az emberi tapasztalat az emberről, hanem azt, hogy JHVH milyennek látja az embert.”
Hol csúszik el az emberi gondolkodásmód a hasonlítgatásba? A teremtett ember istenképű volt, az édenkerti emberből meg lehetett ismerni Istent. A bűnesettel azonban elveszíti az ember ezt a tulajdonságát, képét, amely Istent tükrözheti, és megjelenik a prófétai szó: „Bizony, a ti gondolataitok nem az én gondolataim, és a ti utaitok nem az én utaim – így szól az Úr.” (Ézsaiás 55, 8) Amikor elfeledkezett az ember, hogy a képe és hasonlatossága Istennek, és felhatalmazást kapott és hatalmat, tudást, erőt, hogy valóban Isten teremtett világában Istennel együtt uralkodjon, ahogy Isten adta és kijelentette, valószínűleg akkor történik meg ez a csúfos dolog. Önálló, Istentől független uralmat akar, és ezzel veszíti el az istenképűségét és hasonlatosságát.
Az édenkert utáni ember már elveszett és keresi a hasonlóságot. De mert Istent nem találja, hacsak ki nem jelenti magát az embernek, ezért maga keres példákat, akihez, amihez hasonlítani akarja magát és csinálmányait. Rá kell jönnünk, hogy nem a hasonlítgatás lesz a lényeg. Rossz úton járunk, ha hasonlítgatunk. Sem úgy, hogy a „lekerekített szárnyával olyan ügyesen manőverez, mint egy műrepülőgép.” Sem úgy, ha azt mondjuk, hogy egy műrepülőgép olyan ügyesen manőverez, mint a legyezőfarkú madár. Bár ez utóbbi közelebb van a valósághoz.
Mivel bűneset előtti ember nincs, ezért nem tudjuk, hogy miben áll pontosan az istenképűség és hasonlatosság. A bűneset utáni emberben pedig már nincs meg, amiről igazán nem tudjuk, hogy mi. Azt sem tudjuk, hogy mit keressünk.
Végső soron a mi igazi gondunk a nézőpont kérdése és nem a hasonlítgatás. A lényeg, hogy Isten minek, kinek lát minket. Az Újszövetség ajándéka az, hogy erre Isten Jézus Krisztusban felel, aki „a láthatatlan Isten képe,” (Kolossé 1, 15), „Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget” (Zsidókhoz 1, 3). Nincs hasonlítgatás már. Forrás, eredet: Jézus Krisztus.
