Mindennapi kenyerünk elfogyasztása nem csak egy napra, de egy életen át ellát feladatokkal. Dolgozunk, hogy ehessünk és eszünk, hogy dolgozhassunk. Addig fajfenntartásról szó sem lehet. Persze, hogy mikor mit és mennyit eszünk, egyáltalán nem mindegy, ahogy az sem, hogy idős korunkra hány évet töltünk el betegségben mielőtt meghalunk. A legújabb kutatási terület, a bél-agy tengely valami olyan, ami hiszem, hogy még az egyház számára is megfontolandó ismereteket közöl, ha van fülünk a hallásra.
Már az ókorban ismeretes volt az a bölcsesség, hogy a halál a belekben lakozik, ma viszont a modern technológiának köszönhetően beigazolódni látszik ennek igazsága. Egyre növekszik világszerte azok száma, (a mi gyülekezeteinkben is!) akik mentális betegségekkel küzdenek. Hangulatingadozás, szorongás, depresszió, alvászavar, krónikus fáradtság vagy ADHD. Csak pár olyan terület, ami befolyásolja kapcsolatainkat, beleértve az istenkapcsolatunkat, és ez mind összefügg az étkezési szokásainkkal és az ételeink minőségével. Gondolná-e bárki is, hogy az a párizsis zsemle, amit istentisztelet előtt gyorsan bekap, óriási mértékben befolyásolja majd, hogy mennyire tud figyelni az igehirdetésre, vagy egyáltalán be tud-e kapcsolódni az istentisztelet menetébe?
Eszünkbe sem jut ugye? Mert hát, sokszor olvastuk a Bibliában, hogy nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a szájon át bemegy, hanem ami a száján kijön. Az önpusztítás korában elértük azt is, hogy még ebben is rácáfoltunk Jézus szavaira. A sor pedig egészen hosszú, mert a különféle endokrin, neurológiai, belgyógyászati és bőrgyógyászati betegségek hátterében is ott motoszkál, hogy mit eszünk, illetve mit nem eszünk meg. Ahogy az autót sem mindegy, milyen üzemanyaggal tankoljuk, úgy a testünket sem, mert egy rossz választásnak hosszútávon súlyos következményei lesznek. Ha azt hirdetjük, hogy az ember test és lélek egésze, nagy mulasztás volna egyházi részről figyelmen kívül hagyni azon kutatási eredményeket, melyek a beleinkben megtalálható mikrobiomra és annak gondolkodásunkra és lelki egészségünkre gyakorolt hatására irányulnak.
Jól enni = jól lenni. Ha nem eszünk jól, nem vagyunk jól. Ha nem vagyunk jól, nem működnek a közösségeink, ha nem működnek a közösségeink, elfogynak a gyülekezeteink… Ha bölcsen szeretnénk építeni gyülekezeteinket, ezt érdemes észben tartani. Jól enni és jól lenni nem csupán a fogyasztói társadalmat újabb diétával bódító szlogen akar lenni, hanem egyre inkább tapasztalt valósága életünknek. Hiszen melyik ember az közülünk, akinek nincs magas vérnyomása, nem inzulinrezisztens vagy diabéteszes, esetleg nincs valamilyen allergiája? Ezek nem örökletes betegségek és nem is szükségszerű velejárói az életnek. Test és lélek vagyunk, ha az egyik szenved, a másik is. Ha egyikünk szenved, az a másikra is hatással van. Ha egy gyülekezet elsorvad, azt az egyház egésze megsínyli. Egészségre és egységre vagyunk tehát hivatva.
Minden egyes területe és felfedezése a tudománynak felesleges és hiábavaló, ha a kutatás csupán önmagáért történik, legyen szó orvostudományról vagy a teológia tudományáról. Örülhetünk persze, ha egy puzzle darabot megtalálunk, de az a teljes egésztől még nagyon messze van. Ha jól akarunk gazdálkodni a ránk bízottakkal, legyen az anyagi vagy szellemi valóság, ideje megtanulni és gyakorolni egy már régóta létező szót: holisztikus szemléletmód. Holisztikus, azaz teljességre törekvő. A teljesség Isten maga.
