Megéled

A Hétfő

Az Ószövetségi időkben, és néhol még ma is, vasárnappal kezdődött a hét. Jézus feltámadására emlékezve lett a vasárnap az Úr napja- a hetedik nap – amikor megpihent. Így jött a sorban a hétfő, és lett belőle a hét első napja.

Nem szeretjük a hétfőket. Tudománya is van a hétfői levertségnek, undornak. Megállapították, hogy minden napot utálunk, ami nem péntek, szombat vagy vasárnap, de a hétfőket kiváltképp ellenszenvesnek tarjuk.

A sztoikus bölcselkedő Epiktétosz szerint: „nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények.”
„Be vagy zárva a Hét Toronyba és már sohasem menekülsz” – ezt már József Attila írta. Epiktétosz tézisét véve alapul, a „Hét Torony” az az alkotott vélemény, ami oka a „hétfőundornak”: ez az élet, rabok vagyunk a mindennapok börtönében.

Szomorú kép, érthető, hogy utáljuk a hétfőket. A „szükségek”, „kényszerek”, „nélkülözés” és a „megalkuvások” falai között gubbasztunk, és a málló vakolatba karcoljuk: utálom a hétfőt!

Ígéretesnek tűnő ideológiák jelentkeznek szőke hercegként a megmentésünkre: kétes szabadságeszmények lejtenek csábtáncot, miként tette azt Salóme is Heródes előtt. Vagy mindig kéznél van a „valósítsd meg önmagad” motivációs öntréning, mintha a „megvalósulásom” tőlem függő dolog lenne, pedig az a megvalósult önmagam is csak önmagam árnyéka, sablonból kivágott árnykép.
És ott van a fogyasztói lét, ami pillanatnyi kielégülések sorával próbálja fenntartani az öröm, a beteljesülés és a szabadság illúzióját. Veszek valamit, hogy jobban legyek, hogy legyek valaki. Tévesen azt hihetjük, hogy ezeket a csöppnyi kielégülések ezüstláncra fűzve: életet kapunk.

Sorolhatnánk még a kecsegtetőbbnél kecsegtetőbb „megoldásokat”. Van bennük ráció, de valami mégis hibádzik: egyik sem segít a hétfőkön. Ezek csak mézesmadzagok, a szabadság képzetét teremtik csupán. A mézesmadzagon pedig nem lehet lemászni a Toronyból: ragad és el is szakad. Hiába a fogyasztás, a fogyasztói lét kielégítése, fogyni fogyunk, de az éhünk megmarad.

Igen, az éhség emberi dolog.

Történt egykor, hogy Jézus a tanítványaival el akart vonulni, hogy megpihenhessenek. De a tömeg követte őket. „Jézus meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani” (Márk 6,34) Aztán este lett, és a tanítványok el akarták ereszteni a népet, hogy azok hazamenjenek enni. Bár nem volt csak öt kenyerük és két haluk, de Jézus nem engedte el az embereket, ellátta őket abból a kevésből, ami volt.

Ötezer ember lakott jól ott abból a szerény mennyiségből, sőt, még maradt is több kosárra való. Mert Jézus a kevésből is eleget csinál.

Öt kenyér és két hal. Ezek akár lehetnének hétfő, kedd, szerda, csütörtök, péntek, szombat, vasárnap. Minden napra jut elég, ha Jézus adja.

Jézus Krisztus nem csak materiális értelemben „lakat jól”! Sőt, legkevésbé úgy, mert az csak emberi értelemben megoldás. Az éhség (túllépve annak az étel hiányára utaló jelentésén) csillapítása földi javakkal csak villanásnyi öröm-érzet. Az Isten nélküli élet hétfői borzalmasak, valóban így van. A hétköznapok csak bódultságok közötti szürke sávok, minden józanodás után egyre erősödő vággyal a következő örömadagért.

Megváltó Urunk viszont örök kiutat ad.

Pünkösd van, a Szentlélek kiáradását, Jézus Krisztus ígéretének beteljesedését ünnepeljük. Isten Szent Lelke nem csábít, nem ígérget, hanem cselekszik. Éltet és megment. Nélküle bármi megoldás csak pótszer, de vele – az öröklét igazi boldogságával – megelevenedik az élet. És ez a Lélek mozgásban tart, tettre sarkall. Vele nem sötét tornyokat húzunk fel, hanem Isten országát építjük, ami az Életből sarjad, és örök örömöt fakaszt.

Legyen minden hétfőnk Pünkösd hétfő! Éljük meg a Szentlélek folyamatos gondoskodását, az általa megelevenedett mindennapok boldogságát.