Megéled

A kapu

Tavasszal a böjti szelek erősebben ostromolják a környékünket. Egyébként is erősen huzatos ez a kisalföldi környék, de ezek a mostani légmozgások végleg betették a kaput a mi utcafronti nyílászárónknak. Pedig milyen büszkén dacolt az elemekkel. Bár tudta jól, hogy veszett a küzdelem, aminek megvívására teremtették, de őt nem holmi puha fenyődeszkából faragták, hanem kemény tölgyből.

Egyszer azonban mindennek eljön a rendelt ideje. Úgy, ahogy erdei létében is eljött az idő: bár bőszen küzdött az időjárás viszontagságaival, a fejsze vasával szemben tehetetlennek bizonyult, és véget ért egy élet, a virágzás és a kikeletvárás.

Haló porában deszkaként szolgált minket, és védte otthonunk külső határait, mert aki harcosnak születik, az is marad mindörökre. Pedig tudta, hogy ideigvaló a tusa, és az idővel nem lehet versenyezni. Mindhiába a keménység, az idő vasfogakkal van felvértezve, melyek ellen egyedül küzdeni esélytelen.

A mi kapunknak is eljött az ideje, és újat kellett készíttetni, ami a mai világban nem egyszerű feladat, mert anyagi és humán vetülete is van az előállt helyzetnek.

Először is a mesterember kiválasztása soha nem egyszerű feladat, mert önmaguk vertikális és horizontális (azaz totális) felmagasztalásban mind kiválóan szerepelnek, és a munka elkezdésében az örökkévalóságot is megszégyenítő távlatokat tudnak elénk vetíteni.

A kifogásokban is különböző szinteket ugrottak meg pl.:

1, Az utazó riporter – „Most éppen itt meg itt vagyok; van még munkám itt meg ott is…”

2, A választékos – akit már a végén csak azért hívtam fel újra és újra, hogy valami friss és ropogós kifogást halljak.

3, A telefonszolgáltató beépített embere – aki heti visszahívás igényével és soha nem látás élményével gazdagított minket.

Az anyagi viszonylatában meg kell említenem, hogy igazából böjtben járunk, de minduntalan visszaköszön a farsang, mert egyes szakik árajánlatukban engem vagy grófi rangra emeltek, vagy csak szellemi kihívásokkal küzdőnek reméltek. Sajnos az utóbbi a valószínűbb, mivel mély sajnálatomra semmilyen rokonságot nem tudok felmutatni Csekonics gróf családjával. De, aki esetleg meg tudna ebben cáfolni, azzal nem tudnék vitára kelni, mivel a bankó bizonyosság forgatja a világ kerekét.

Aztán elkészült a kapunk – de ez is olyan, mint az ember élete folyamán annyiszor előforduló történet, hogy minden új dolog megléte egy újabb dolog hiányát szüli -, és jött a következő lépés, hogy legyen motor is a kapun, ami nem kis piackutatásomba fog még kerülni.

Egyik alkalommal egy kapukkal foglalkozó szakember szemrebbenés nélkül olyan árat mondott, hogy egyből tudtam, nem egy kapura játszunk. Aztán kifejtette, hogy szlovákul a bárány szó kaput jelent. Utánanéztem, hát a kapu szlovákul brána, de ez mellékes.

Így húsvét közeledtével rá kellett jönnöm, habár a fordítás igazából csak ferdítés, de az eleve vesztett küzdelemben a bárány mégis csak a kaput jelent. Mindannyian egy esélytelen küzdelemben legyőzetésre vagyunk kárhoztatva a bárány áldozata nélkül, és Ő szabadít meg, és nyitja meg a kaput az Atyához.

A szerző

Írások

Mit is írjak magamról? Férj, apa, református... Ezek mind csak címkék és skatulyák. Hiszen minden ember "titok, idegenség, lidérces messze fény". Ha megtisztelsz és elolvasod az írásaimat, jobban megismersz általuk annál, mint amit most elmondhatok magamról. Előre is köszönöm a bizalmadat. Soli Deo Gloria.