
Istenem, te, amikor elindulsz valahová,
meg is érkezel.
Határozott és erővel teli tetteid célba érnek,
akaratod megvalósul,
utat törsz vagy terelgetsz, teremtesz vagy bontasz,
de minden úgy jó, ahogy te megteszed.
Közben pedig minden idejében és a helyén,
mert benned nincs bizonytalankodás sem megtorpanás.
Ezzel szemben én most azt sem tudom, hol vagyok,
pedig a tiéd vagyok és hiszem, hogy mellettem vagy.
A tiéd vagyok, te pedig az Istenem vagy, és most még sincs másom,
csak a széttárt kezem, a támpontokat kereső gondolataim.
Hogy merről érkeztem oda, amiben vagyok, még látom,
de a további út kérdés előttem.
Félek a választástól, a lehetőségekbe belegabalyodok,
magamban nem bízom, a tegnapi elszánás sincs velem,
valahol elhagytam, nem is tudom, mikor.
Egyhelyben toporgok, amikor haladni kellene.
Pánikba esem, hisz útonjárónak hívtál el.
Csalódott vagyok, hiszen többet vártam el saját magamtól.
És közben persze kérem útmutatásodat.
Szavadat, ami elindított, ami erőt adott, bátorságot.
De ezerfelől jön hang. Melyik a tiéd?
Mi a kísértés, mi a saját elgondolás és mi a te szavad?
Mi a zaj és mi az üzenet?
Hogyan válasszam ki?
Az akadályokat hogyan osztályozzam?
Ami jó, az áldás volt vagy véletlen?
Egyhelyben toporgó embere vagyok egy biztosan haladó Istennek.
Elbizonytalanodott küldötte annak, akié minden.
De te úgy haladsz, hogy közben figyelsz a tieidre is.
Tiéd minden, én is tiéd vagyok. Még így is,
mozdulatlanságomban, zavaromban is.
Bizony, toporgásom helye is a te birodalmad része.
A tőled jött Szabadító felvette a lépteim ritmusát,
még lassulásomban is,
türelmesen vár, míg van értelme szólnia.
Nem versenyez a zajjal, minden idő az övé,
a zsivajjal dolgom nekem van.
Uram, megnyugtatsz engem már akkor,
amikor még nem is tiszta a kép.
Kegyelmednek még bizonytalanságaim gyümölcsét
is van hatalma tervedbe építeni.
Közben pedig tovább formálsz, tudom,
amilyenné megérkezésem helyén kell lennem.
Lehet, bizonytalanságom inkább büszkeség,
mert nem én diktálok?
Lehet, zavarom képmutató sértődés?
Lehet, panaszom egyszerűen kiskorúság,
ami középpontba vágyik?
Lehet, mozdulatlanságom saját magam bálványozása,
mert ebben legalább én diktálok?
Uram, nem életem térképéhez képest
vagyok most jó vagy rossz helyen.
Egyedül hozzád képest lehet mérnem ezt.
Segíts hát újraindulni, bízni először benned,
aztán abban, aki melletted vagyok.
Segíts lépni, még ha rossz is, de akkor is lépni,
aztán téged követve igazodni.
És még az is lehet, hogy félreértem ezt az egészet,
hogy azért nincs irány, mert még nem adtál,
mert azt akarod, várjak.
Akkor pedig őrizz és nyugtass a várakozásban,
ami nem biztos, hogy hiba vagy kizökkent idő,
hanem tanításod tere így
és alázatom gyakorlópályája.