Gégény István, a Szemlélek főszerkesztője eme teátrális felkiáltással szólítja meg a keresztény beállítódású lap olvasóit:” Ne hagyjuk, hogy a politika kisgömböce felfalja az életünket!” (https://szemlelek.net/gomboc/). Cikkének van egy érdekes része, amely a kereszténység és politika viszonyáról szól. „Kérjük vissza a pártsemleges kereszténységet! Megdöbbentő, hogy a politika kisgömböce még az olyan szent, bensőséges területet is próbálja bekebelezni, mint a vallásgyakorlás, hitélet. Még megdöbbentőbb, hogy e téren jelentős engedékenység, sőt partnerség mutatkozik némely egyházi vezetők részéről. Ma a hívők közösségét megosztja a politikai szekértáboros logika, egyre több pap, lelkész pártpolitizál, egyre több politikus tűnik fel prédikátori szerepben. Kérjük vissza a vallásszabadságot!”
Akkor ezt most lefordítom. A balliberális, ám önmagát pártpolitikailag függetlennek beállító Szemlélek azzal vádolja a hazai kereszténység, sőt egyházvezetés egy részét, hogy valójában a pártfüggőség bűnébe esett, s ezzel felszámolja a vallásszabadságot, amit ő ezennel visszakér.
Hűha! Édes kis hazánkban sok mindenről vita folyik, így választások előtt tényleg néha hiszteroid módon, de arról nem tudok, hogy az Orbán-féle „diktatúra” felszámolta volna a vallásszabadságot. Lehet itt mindenki olyan hívő, amilyen csak akar. De, mint a következő mondatból kiderül, Gégénynek valójában az egyházfinanszírozással van baja, s ezt minden további nélkül összeköti az általában vett vallásszabadság és pártfüggőség kérdésével. Íme: „Ma a politika dönti el, melyik közösség számít egyháznak, a vallási közösségek közpénzből történő finanszírozását ugyancsak a politikai széljárás határozza meg. A semmilyen vallást nem gyakorló állampolgárok eközben azzal kénytelenek szembesülni, hogy az általuk is a közös kasszába befizetett közpénzből velük szemben pozitívan diszkriminálják a bejegyzett – és politikailag jól helyezkedő – egyházak tagjait.”
Ha jól értem, a probléma a 2019-es módosított egyházügyi törvény, amely azzal hozott újat, hogy rendezte az egyházak jogi státuszát, s a legmagasabb rangú, bevett egyházi státuszról a parlament dönt. Rendben van, nem ördögtől való a jelenleg hatályos egyházügyi törvény kritikai vizsgálata. De ebből azt a következtetést levonni, hogy az állam dönti el, mely közösség számít egyháznak, s melyik nem, messzemenően téves, s mellőz minden teológiai megfontolást. Mintha bizony az egyház egyház léte attól függene, hogy részesül-e állami támogatásban vagy sem. Gégény, miközben azzal érvel, hogy a jelenlegi törvény politikai függőségbe hozza az egyházakat, valójában ugyanabban az alapképletben gondolkodik, mint a törvény, csak azt kifogásolja, hogy az állami támogatások elosztása nem megfelelő, mert pozitív diszkriminációban részesíti a bejegyzett és „politikailag jól helyezkedő” egyházakat. Ha jól értem tehát, az alapprobléma nem az, hogy az állam egyházakat támogat, hanem az, hogy ezt szelektíven teszi, s ez függőséget okoz, felszámolja a vallásszabadságot, s nem engedi kifejlődni a pártsemleges kereszténységet. De ha az egyházak állami támogatása más koncepció mentén történne, akkor az megteremtené az alapját a vallásszabadságnak és a pártsemleges kereszténységnek.
Nincs ez a probléma kicsit leegyszerűsítve? Az egyházak anyagi függése a mindenkori államtól valóban létező probléma, főleg éppen a bevett egyházak számára, amelyek történelmi okokból is a legkiterjedtebb infrastruktúrával és intézményrendszerrel rendelkeznek. A jelenlegi egyházfinanszírozási képlet oka, hogy a rendszerváltás után semmiféle komoly politikai akarat nem mutatkozott egyik oldalról sem az egyházak anyagi függetlenítésére, holott elvileg meg lett volna rá a lehetőség, például a teljes kárpótlással. Érdekes módon Gégény erre az alapvető szempontra nem tér ki.
De ha történetesen meg is valósult volna az egyházak anyagi függetlenítése, a Gégény által idealizált „pártsemleges kereszténység” akkor is illúzió maradna, mert hiszen nincs olyan keresztény üzenet, amelynek ne lenne pártpolitikai szerepe. Az egyházak állami támogatása és politikai szerepük ilyen direkt összekapcsolása elég durva leegyszerűsítés. Mintha bizony az egyházak világnézeti beállítódása attól függene, hogy kapnak-e pénzt az államtól, avagy sem. Nos, a helyzet az, hogy vannak bizonyos világnézeti alapkérdések, amelyekkel kapcsolatos egyházi állásfoglalás megelőz mindenféle financiális kérdést. Attól tartok, Gégény túlértékeli az állami támogatás amúgy tényleg fontos kérdését, s azt feltételezi, hogy annak valamilyen megoldása egyúttal létrehozhatna valamiféle pártsemleges kereszténységet. Nincs pártsemleges kereszténység. Nem azért, mintha a kereszténység direkt módon politizálni akarna, hanem azért, mert minden keresztény állásfoglalásnak alapvető világnézeti kérdésekben pártpolitikai szerepe is lesz. Ilyen a pártdemokrácia természete. S hogy ez jó-e vagy sem, egy másik kérdés. Mondd meg, mit gondolsz a családról, megmondom, pártpolitikailag hol állsz.
Nekem amúgy semmi problémám nem lenne azzal, ha a Szemlélek keresztény magazinként felvállalná balliberális beállítottságát. Sőt, üdvözölném. De könyörgöm, hagyjuk ezt a pártsemlegességet.
Amúgy pedig lövésem sincs, hogy keresztényként a szavazófülkében hogyan lehet pártsemlegesnek maradni. Úgyhogy nem maradok pártfüggetlen. A Fideszre szavazok.
