Megéled

Áldás, békesség háborúban – Técsőn jártunk

„A szolgák ki is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel” (Mt. 22,10). A Királyi menyegző példázatán keresztül beszélgetnek egy bibliaórán a mennyeknek országáról. Sokszor, sok bibliaórán elhangzott már ez az ige. Amiben mégis más ez az alkalom, az a helyszín és a történelmi helyzet. Técsőn van ez a bibliaóra, Kárpátalján, ott gyűltek az ige köré a hívek. Nemsokkal előtte még üresek voltak az utcák. A hangszóróból egy női hang szólta be a teret: „Увага, Увага”, majd még élesebben hasított bele a levegőbe a légiriadót jelző sziréna.

De ne szaladjunk előre.

A történet március 21-én hajnali három órakor kezdődik. Bocsánat, elrontottam, nem ekkor kezdődött. Tulajdonképpen az origót nehéz lenne meghatározni – mindig akadna visszább lévő ok.
Egy hónappal ezelőtt orosz csapatok indultak Ukrajna ellen. A szomszédos országban háború dúl. És ez nem csupán a szomszédság okán érint minket. Testvéreink élnek ott, akiknek ezidáig is küzdelmes volt a lét, hogy magyarságukat megtarthassák, hogy úgy élhessenek, mint bárki más. És most még a nyakukba szakadt egy háború is.
A Magyar Református Szeretetszolgálat elsők között mozgósította munkatársait és önkénteseit, hogy azonnal segítséget nyújthassanak a fegyveres harcoktól szenvedők számára. Az országos adománygyűjtéshez csatlakozva a Dunántúl református gyülekezetei is az első perctől kezdve hozzájárulnak a szeretetszolgálat munkájához. A felajánlások gyűjtése és összehangolása Alsóörsön történik a Dunántúli Szeretetszolgálat Koordinációs Központjában. Talán ennyit az előzményről.

Tehát hajnali három óra, alsóörsi parókia udvara. Útnak indul egy szállítmány Kárpátaljára. A szolgálat helyi munkatársai szortírozták, számba vették, előkészítették az árut. Minden papír rendben, a kocsi már megrakva. Előző nap az istentisztelet után helyi fiatalok felpakoltak. Rutinjuk van már benne.
Álmosan nézem a holdat és a tükörképét, képmását a Balatonon. „A maga képmására” – jut eszembe róla: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására” (1Móz 1,27). De messze vagyunk már ettől! Abban a világban, amit Isten megteremtett, ezek a szörnyűségek nem voltak jelen. Az ember zúdította saját nyakába mindezeket azzal, hogy fellázadt Isten ellen.
Érkezik Kálmán Csaba lelkipásztor, a Magyar Református Szeretetszolgálat dunántúli kurátora, jelen esetben sofőr is. Harmadjára indul neki az útnak, másodjára Kárpátaljára. Az első dunántúli szállítmányt még a határhoz vitte. Most viszont már nagyobb szükség van rá odaát – mondja – ezért igyekszünk az igények szerinti adományokat helybe vinni. Azt is megtudom, hogy az a kisteherautó, amivel éppen legördülünk a Templom utca macskakövén, tulajdonképpen egyfajta adomány. Az előző autó lerobbant, és ezt Császár Gábor, az Autó-Nexus Kft ügyvezetője bocsátotta ingyen a szolgálat részére az üzemanyag költséget is átvállalva.

Reggel hat óra. Az M0-son találkozunk felvidéki testvéreinkkel. A Pozsonyi Református Egyházmegye és a Magyar Református Szeretetszolgálat együttműködésével közösen juthat el a Dunántúli Református Egyházkerület közel hét tonna adománya. A két kocsiban Duffek Márton, Kiss Tibor jókai és György András somorjai lelkipásztorok ülnek. András az, aki régi barátságot ápol Kálmán Csabával, gyülekezeteik között is szoros a kapcsolat. És ő az, aki a háború kitörése óta koordinálja a gyűjtést a Pozsonyi Egyházmegyében és viszi az adományokat. Kárpátalján született, így nagy segítség abban is, hogy célhoz érjenek az adományok. Kávé, könnyednek tűnő beszélgetés és vissza az útra.

Kilenc múlt tíz perccel, Vásárosnamény, benzinkút. Míg az autók üzemanyaggal telítődnek, addig én is töltődök: ez a szülővárosom, és a kúton pár percre megölelhettem a szüleimet.

Háromnegyed tíz, Gelénes, a Magyar Református Szeretetszolgálat raktára.

Itt csatlakozunk a szolgálat többi autójához, együtt megyünk majd át a határon. Még javában zajlik a pakolás. Ismerőssel találkozom, Dr. Nemes Pál, kerületünk főgondnoka is rakja a csomagokat. Aznap az egyházkerületek főgondnokai közösen látogatnak Beregszászra, de előtte kiveszik a részüket a munkából. Mint mondja, közösen beszélték meg, hogy mindenképpen meglátogatják a kárpátaljai testvéreket, együttérzésükről biztosítani, erősíteni őket. Nem jönnek üres kézzel, ő például a nagykanizsai reformátusok adományát is hozza.
Kiegészül a csapatunk Kraus Viktorral, az Ungi Református Egyházmegye esperesével.   

Negyed tizenegy, Beregdaróc. Egyeztetés, megbeszélés. Nagy Béla kárpátaljai főgondnok eligazítja a csapatot, majd vezetésével a tíz autó átmegy a határon.

Tizenegy harminc, Beregszász, Diakóniai központ. Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök fogadja a gondnokokat, mi külön válunk. Az út másik oldalán lévő raktár udvarán vár ránk Szilágyi Károly, a Gáti Református Gyülekezet lelkipásztora. Nehezen, de tudtak autót szerezni, így itt pakoljuk át hozzájuk a balatonakarattyaiak adományát.

Pár szót váltunk. Nehéz a helyzet náluk. Hálát adnak az Úrnak, hogy Kárpátalján még béke van, de féltik a férfiakat, akiket bármikor elvihetnek harcolni. Hálásak az adományért, és nagyon sokat jelent nekik, hogy lelkiekben is mellettük állnak az anyaországi testvéreik.

Kraus Viktorr , Duffek Márton, Kiss Tibor, Kálmán Csaba, György András és Badó Krisztina

Azt már a püspöki hivatal udvarán tudjuk meg Badó Krisztina titkárság vezetőtől, hogy nagyon sok menekült érkezik hozzájuk Ukrajna belső részéről. Igyekeznek ellátni őket is. Jöttek Harkovból és környékéről olyan munkatársak, akik a gyermek-evangelizációs közösségben voltak, ők segítenek a menekült gyerekekkel való ukrán nyelvű kommunikációban. Fájdalmas hallgatni a történeteiket. Egy hölgy mesélte neki, hogy kilenc napig voltak egy panel pincéjében, nem mertek kijönni, hallották a lövéseket. Azt is halljuk elmondásból, hogy nem feltétlenül mindenütt az orosz katonáktól tartanak. A tizedik nap mertek elindulni két gyerekkel és a 90 éves nagymamával. Négy napig jöttek le Kijevből. Azt mondta a hölgy, hogy ennyi idő után lett mosoly az arcán, amikor az istentiszteleten leült. Itt szembesült vele, hogy amit a kárpátaljai magyarokról eddig hallott, az nem igaz, itt barátságos emberek élnek, az utcán kedvesen, segítőkészen szólítják meg. Úgy érzi, hogy több szeretet kapnak itt, mint a sajátjaiktól.

Fél kettő, útnak indulunk Técsőre. Csatlakozik hozzánk egy negyedik kisteherautó, a Szeged-Honvéd Téri Református Egyházközség és a Naturtex vállalat adományait hozzák.
Közel 100 kilométer áll előttünk, néhol szinte járhatatlan utakon, de haladunk. A kocsi ablakából nézve béke van, csak néhol tűnik fel egy-egy gépfegyveres rendőr vagy katona, hogy emlékeztessen minket arra, ez az ország harcban áll. Utunk a „legmagyarabb” folyó, a Tisza mentén halad. Távolról feltűnik Huszt romos várának kontúrja, a Kárpátok havas csúcsai.

Negyed négy, Técső. Begurulunk a templom udvarába és abban a pillanatba felsivítanak a szirénák. László Károly lelkipásztor betessékel minket a gyülekezeti házba, fő az óvatosság. Hátranézve az utcára meglepődve látom, hogy nem rohannak az emberek úgy, mint a filmeken látni. Megfontolt léptekkel haladnak, mint akiknek rutinjuk van már ebben. Sajnos hozzászoktak ehhez a hanghoz. Pár perccel később kinézve az ablakon, már üres az utca.  

Néhány szó Técsőről és a reformátusságról. A város nagy múltra tekint vissza, a régi sóútvonalnak is köszönhetően mindig forgalmas hely volt, egyike az öt máramarosi koronavárosnak. A reformáció már 1526-ban eljutott ide. A Técsői Református Egyház az egyik központja és végvára Kárpátalján a Felső-Tisza-vidék reformátusságának, magyarságának. A templomuk valószínűleg a 13. század végén épült, kibővítése során a 18. században párját ritkítóan szép, festett kazettás mennyezetet alakítottak ki. Napjainkban közel 1300 tagja van a gyülekezetnek, vasárnaponként kb. 300-400 fő látogatja az istentiszteleteket. Jó lenne többet szólni a gyülekezet történetéről, de sajnos most nem ezért vagyunk itt.

Amíg tart a légiriadó, nagytiszteletű úr hellyel és kávéval kínál minket. Felidézi, hogy közel nyolc éve kezdődött Ukrajnában az a fajta nacionalizmus, ami mindinkább nehezíti az életüket. Hiába voltak erőfeszítések az Európai Bizottságnál ennek az irányvonalnak a csillapítására, mára már a kárpátaljai magyar iskolákban csak ötöd’ osztályig lehet magyar nyelven tanítani. Ez a hitoktatásra is hatással van, hisz a felsőbb éves gyerekek már elfelejtik a magyar nyelvet. Annyira jól viszont nem beszélik az ukránt, hogy továbbtanulásnál érvényesülni tudjanak. A két és félezres magyar lakossággal bíró Técsőn (a teljes lakosság kb. 30%-a) lassan már nem lehet magyarul megszólalni az utcán.
A jelen helyzettel kapcsolatban elmondja, hogy a gyülekezeti adományokból ők még az ukrán katonáknak is adnak, de a városba érkező magyar szállítmányokból viszonzásként nem részesülnek, azokat a hivatal letagadja előlük. Ezért is örülnek az ilyen célzottan, hozzájuk eljuttatott támogatásnak. A híveket is csak óvatosan tudják ellátni, hogy ne irritálják az ukrán lakosságot.
A Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceumban 108 ukrán menekültet szállásolnak, időseket, nyomorékokat, gyerekeket. Külön főznek rájuk, teljeskörűen ellátják őket önerőből, mert az ukrán polgármester elzárkózott attól, hogy bármi segítséget adjon sajátjai, az ukrán menekültek ellátásához: „Jézusi elhívás, hogy a ránkbízottakat válogatás nélkül segítsük, minden nehézség ellenére is” – mondja.

Elhallgat a sziréna, nekikezdünk a kipakolásnak. Az udvaron álló régi épület terme szolgál raktárként. Az ott lévő készlet már nagyon a végére járt, a dunántúli adományok éppen időben érkeztek annak feltöltésére.


Közben jönnek a hívek bibliaórára. Közel húszan, jórészt asszonyok. Tiszteletes úr szabadkozik, máskor többen szoktak lenni, de hát a körülmények… Belehallgatok a példázat magyarázatába: „Hívjátok azokat, aki hivatalosak… azok szabadkoznak, nem érnek rá… akkor hívjatok be mindenkit, akit láttok, mert a menyegző készen van… Testvérek, valahogy így tesz velünk most az Isten, ezekben a megpróbáltatott hetekben, hónapokban… Készítsétek el a helyet, és adjatok nekik…. Ne nézzétek azt, hogy ki kicsoda, román, magyar, ukrán, cigány… Ha Isten lehetőséget ad arra, hogy tudtok segíteni, akkor tegyétek, mert az Úr is ezt tette veletek!” Eszembe jutott a reggeli kép, a hold tükröződése. Hát ilyen az, amikor az Isten visszatükröződik az Ő teremtményeiben.

A bibliaóra után kérdezem László Károlyt, hogy ebben a helyzetben mit lehet mondani a híveknek a mennyeknek országáról. Nehezen lehet róla szólni – válaszolja – de igyekszünk megértetni a hívekkel Jézus szavát, hogy a béketűrésetek által nyeritek meg lelketeket. Ha tudom, hogy az én hazám készen van, hiszek a feltámadásban, akkor a légiriadó sem tántorít el ettől. A félelem persze benne él az emberekben, de a hitünk legyőzi azt. Elmondja, hogy nehézségek eddig is voltak, de ez másfajta teher, ami most egyik napról a másikra rájuk nehezedett. Idő sem volt tervezgetni, azonnal reagálni kellett. A háború kitörésnek másnapján már tucat- azóta százszám érkeznek menekültek, azonnal el kellett őket látni. A líceumban a termekben, matracokon szállásolják el őket. Ezek a nemvárt dolgok óriási megterhelés elé állítják még a hívő embert is, de Isten lelke biztatásával már lassan egy hónapja bírják. A munkatársai segítségével teremtenek biztonságos környezetet a rájuk bízott menekülteknek.

Közben pár helyi srác hathatós segítségével gyorsan megtörténik a kipakolás, a terem megtelik. Kérdezem tiszteletes urat, meddig lesz ez elég? Körülbelül egy hétig kitart – mondja. A városi vöröskereszt együttműködésével segítik ebből azokat, akik éjszaka érkeznek, egységcsomagot készítenek számukra az útra. A rahói református és katolikus gyülekezeteket is támogatják. A líceumban lévő száz menekült ellátására is ebből futja. És persze a gyülekezet tagjait is segítik csomagokkal – élelem, tisztasági felszerelés stb.

Dolgunk végeztével áthajtunk a líceumhoz. Itt pakoljuk ki a Naturtex Kft kocsijából az ide szánt adományt: paplanok, párnák, élelmiszer. Pár szóra félrehívom Gellért Ákost, a cég ügyvezetőjét, hogy megkérdezzem, miért hozta ezt a teherautónyi adományt? Azt válaszolja, ők a saját termékükkel tudnak segíteni, és szerették volna, ha olyan helyre kerül, ahol jó hasznát veszik. És itt, ahol ennyien vannak elszállásolva elkél a párna, paplan. És miért? Mert aki megteheti, annak meg kell tennie, hogy segít – ennyire egyszerű.

A Técsői Református Líceum igazgatója vezet körbe minket, inkább hasonlít most egy szállásra, mint iskolára. A folyosókon kisgyerekek játszanak, a tantermekben családok húzzák meg magukat.

Két nagyobb lányt kérdezünk – tiszteletes úr fordít nekünk. Azt mondják, hogy Kijev külvárosából menekültek. Az első pillanatban nem is gondolták, hogy ez az egész ilyen komoly lesz, de amikor tőlük pár kilométerre aknák csapódtak be, és hallották a puskalövéseket, akkor azonnal szedték össze a holmijukat és menekültek. A másik lány szülei Zsitomirban maradtak, most ott is harcicselekmények vannak. Ők abban reménykednek, hogy minél hamarabb hazamehetnek majd, nem akarnak elmenni külföldre, Ukrajnában akarnak maradni. Hálásak azért, hogy ebben a nehéz helyzetben segítséget kaptak, hogy befogadták őket itt.

Ránk sötétedett. Elfogadjuk a vacsorát, közösen mondjuk el az asztali áldást. Aztán búcsú, hazaindulunk. Az az út is hordozott magában kihívást, de este tízre már átértünk a határon.

Március 22-e hajnali három óra, Alsóörs. Az üres kocsival visszaérkezünk a parókia udvarára. Eszembe jut, hányszor köszöntem a jól ismert formulával az elmúlt 24 órában: Áldás, békesség! Nem is tudnék most ennél többet hozzátenni. Áldást és békességet!

Zárásként idemásolom azt, amit György András és Kálmán Csaba tiszteletesek osztottak meg a közösségi oldalon az út összefoglalásaként:

„Az imádság és a szeretetszolgálat ideje van. Imádság közben megszűnik az idő. Szeretetben mindenre van erő. Az imádság és a szeretetszolgálat ideje van. Szeretettel jelentjük, hogy 2022. március 21-én a Dunántúli Református Egyházkerület és a Pozsonyi Református Egyházmegye a Magyar Református Szeretetszolgálat közreműködésével közel hét tonnányi adományt juttatott el Kárpátaljára, Técsőre, a Técsői és a Rahói Református Gyülekezetek, valamint a Técső Református Líceum támogatására. Külön köszönjük a Szeged Honvéd-téri Református Egyházközség és NATURTEX Vállalat adományait!
Szeretettel jelentjük, hogy a Kárpátalján tapasztaltak még jobban megerősítettek bennünket abban, hogy a hátországban – Nyugat-Magyarországon és Csallóközben folytatnunk és fokoznunk kell az adománygyűjtést. A helyi közösségek – gyülekezetek és intézmények – erejüket megfeszítve igyekeznek ellátni sajátjaikat és a Hozzájuk érkező háborús menekülteket. Helyben állandó a háborús lelkiállapot, napi rendszerességű a légiriadó, fokozódik a tanácstalanság és nő a riadalom, amiben Isten kegyelméből a személyes találkozások erőt és támogatást adnak. Szeretettel jelentjük, hogy a kárpátaljai testvéreink számítanak ránk, és igazi evangéliumi harcban állnak, amiben minden egyes puskalövésre és minden fenyegetésre meleg étellel és biztonságos fekhelyekkel válaszolnak. Szeretettel kérünk Mindenkit, hogy imádságban is, szeretetben is és adakozó szolgálatban is felelősen álljunk melléjük!”