A nyitókép Tata, tópart, vadludak, madárzsivaj. Ott sétál a tartótiszt, aki vállalta arccal, teljes valóságával, hogy ő bizony a titkosszolgálatnak dolgozott egyházi, római katolikus reakció elhárításának a vonalán. Először a volt csendőrök, hivatásos katonatisztek ellenőrzése volt a feladata. Később kapta ezt a megbízást. A neve nincs feltüntetve a film végén, és nem említik a filmben sem. Ezért én sem írom ide a nevét. Aki akarja, a keresőbe rá tud keresni a film címe alapján.
A filmben némi képet kapunk arról, hogy mi is volt a munkája, mi indította el ezen a pályán, milyen a személyisége. Hiszen ezek összessége határozza meg az embert.
Három találkozása van – nevezhetjük szembesülésnek is – a régebbi megfigyeltekkel, Vincze József plébánossal, Reisz Péter Pál templomigazgatóval, Balás Béla kaposvári megyéspüspökkel.
A család nem tudta mivel foglalkozik. Rendőrtiszt, aki szigorúan titkos területen dolgozik. Ez volt. Amikor leszerelt, a család mögé állt, és az életüket egyengette. Ma már nem tart senkivel sem kapcsolatot. Jelentős pozícióban volt a Belügyben az utolsó négy évben. Abban biztos, hogy őt is ellenőrizték a rendszerváltás után is. Még ha rendszerváltáskor le is zárult egy szakasz. Tagadni, szépíteni nem akarja. Kész. Ennyi az egész. Aláírt egy titoktartási nyilatkozatot az akkori belügyminisztériumnak, és ez ma is érvényes. Amíg minden nem kerül nyilvánosságra, addig ő sem fedhet fel semmit. A fennmaradó iratokról azt mondja, hogy a „B” dossziék jó részét megsemmisítették, és az „A” dossziék jó részét is kiszedték becsületből. „Ha maga az én emberem lett volna, akkor én a maga dossziéját elégettem volna.”
Saját bevallása szerint sokat tanult az egyházi világi emberektől, szerzetesektől és papoktól. Ma is gyakran énekel egyházi énekeket, hiszen „sokat megtanult a munkája során” – mondja. „De nem ugyanazzal a tartalommal” – veti közbe a rendező. „Nem, de mégis olyan jó érzés.”
A feladatköre sokrétű volt. Hetvenes évektől kiemelt feladat volt a tájékoztatás, felvilágosítás az egyházi gimnáziumokban. A második osztálynak bűnügyi témában, a negyedikeseknek állampolgári és állambiztonsági alapokat tartottak osztályfőnöki órákon.
Egy példa arra, hogyan próbálták befolyásolni az egyházi intézményekben a kinevezéseket, hogy a rendszernek jobban tetsző emberek kerüljenek vezető pozícióba. Megfigyelték Barsi Balázst, esztergomi ferences gimnázium ferences szerzetes tanárát. Egyházi rendi körökben tartományfőnökségre esélyes személyként emlegették. Azonban akkori ideológiai és politikai elvárásoknak ő a maga lelkesedésével, buzgóságával túllépte a kereteket. Mivel Hován atyával jóban volt, és ha Hovánt nevezik ki, akkor Barsi beleszólást kap a vezetésbe. Ezért, ha Barsit el akarták szigetelni, azokat az embereket is elszigetelték, akik által befolyásolhatta volna az intézmény vezetését. „Ilyen játékok voltak. De nem mi intéztük, erre volt az állami egyházügyi hivatal.”
Beszervezések sokfélék voltak. Általában terhelő adatok alapján. Hogy lehetett beszervezni valakit 20-30 évre? Nem harminc év után akartak lelépni, hanem három hónap után. Az operatív tiszt feladata, hogy próbálja kézben tartani az alapján, amivel beszervezte. Terhelő, kompromittáló adatok élők maradjanak és hatékonyak. Nevezzük zsarolásnak.
Kik voltak zsarolhatóak?
Homoszexualitás: A büntetőtörvény szerint bűncselekmény volt.
Szerető: Volt háza, felesége, gyereke, közben középszintű vezető volt.
Külföldi út: Külföldre akart menni valamiért. Külföldről megérkezve hozott csempészárut. Volt nála négy Mindszenty könyv, amit tilos volt behozni.
Előrejutás: Kevésbé volt szimpatikus, de jól használható volt, ha valaki a szolgálatokon keresztül akart felfelé kapaszkodni a ranglétrán.
„Az is előfordult, hogy a nevelés során őszintén megváltozott a személy politikai látásmódja, és elkötelezte magát a szocialista eszme mellett. Párttag lett. Ezt nem lehetett tiltani, de ekkor kizártuk a hálózatból.”
Ha valaki nem akart együttműködni, akkor zsarolható állapotba kellett hozni. Ezt lehetett hírhedt prostituáltakkal is. Nyolcvanas években, XY tatabányai plébános nem hajlandó együttműködni, gondoskodni kellett az elszigeteléséről és lejáratásáról.
A rendező és a tartótiszt között egy párbeszéd:
-Élvezte maga? Élvezetes munka volt?
-Igen. Szép munka volt.
-És amikor gyerekkorában ábrándozott róla, hogy mi szeretne lenni, akkor mire gondolt?
-Egy darabig papnak készültem (18.00), és utána kaptam három olyan pofont… Találkoztam egy homoszexuális beállítottságú lelkésszel. Ez volt az egyik. A másik, -meghalt az apám 1951-ben, és négyszáz forintért temette el az illető lelkész akkor, amikor a három árvára összesen hétszázhetven forintot kapott az édesanyám. És egy harmadik esetben nagyon megdöbbentő élmény ért, egy katolikus plébánossal és a házvezetőnőjével kapcsolatban. (A filmben elmondja azt is, hogy nagy betegségből épült fel édesanyjuk)
-Mikor döntötte el, hogy ez a vonal fogja érdekelni, tartótiszt lesz?
-Kétszeres kiváló katona voltam, és egy elkötelezett, a rendszerben hívő, a rendszer iránt elkötelezett ifjú kommunista, párttagjelölt, aki a kubai válság idején írt egy szép levelet a honvédelmi miniszternek, hogy amennyiben a szocializmus védelme Kubában úgy értékeli, hogy rám szükség van, önként jelentkezem.
Leszerelés után jelentkezett a belügyhöz. Lelkiismereti ügy ebből soha nem volt. Ma sem lenne, ha dolgozni kellene. Kelleténél jobban ismerte az atyákat, mert érdekelte. Ők nem is tudták, hogy mennyire ismeri őket. De ennek a munkának ez a lényege. „Én tanulmányoztam őket, én foglalkoztattam őket.” (21.30)
-Valami változott Önben annak a megítélésével kapcsolatban, amit csinált?
-Annyiból igen, hogy az ember utólag belátja, hogy az akkori hitének, elkötelezettségének ma már semmi létjogosultsága és alapja nincs. Tehát felesleges volt.
Miért ajánlom a filmet?
- Az egyház ostrom alatt van mindig. Amint ez a tartótiszt is mondta, ő kontrolálta az egyházi embereket és folyamatokat. Az egyházat földi akarat akarja irányítani.
- Megmutatja az egyház, és az egyház tagjainak esendőségét, gyenge pontjait, és a gyógyulás szükségességét.
- Szükség van a belső önreflexióra, ezt lehetővé tévő bizalomra, és a külvilág felé hitvalló életmódra.
- Az egyház hitelessége nem másból fakad, mint tagjai Istenhez való hűségéből Jézus Krisztusban.
