Az emberek mindig is egészségesen akartak élni, de mostanság szinte divatirányzattá vált. Az életmód „ipar” piaci részesedése jelentős, egy több milliárd dolláros üzletággá nőtte ki magát. Ennek a folyamatnak része az is, hogy az eddig lesajnált kertészkedés ismét virágkorát éli. No, persze ezt is inkább csak módjával tesszük, mert alapjában véve senki sem lelkesedik például a kapálásért, gyomlálásért.
Hogy kicsit személyesebb síkra tereljem a történetet, el kell mondanom, hogy gyerekkoromban a kapálást és a legtöbb kerti tevékenységet is csak „jól felfogott, saját akaratomból” végeztem a focizás kárára. Ennek az orientációnak a kialakulásában az atyai intelem sokat segített. Ifjan ugyanis nehezen fogjuk fel, hogy nem csak úgy magától hullanak az ölünkbe a dolgok, mennyi „nem szeretem”-et kell megtenni a kívánt eredményért. Sajnos az atyai regula már régen a múlté, ennek ellenére én ma is művelem a kertet. Ez is afféle generációs hurok, ami ellen ifjú korában lázad az ember, aztán lassacskán, belépve bizonyos életkorba, azt veszi észre, hogy ő maga is ugyanazt teszi, és ugyanazokat mondja a nálánál fiatalabbaknak, mint amit egykor szülei tettek és mondtak neki, mert már saját tapasztalatai erősítik meg az ősökét. Vagy mondhatjuk úgy egyszerűen, hogy benő a fejünk lágya.
Winston Churchill egy alkalommal azt mondta, hogy sokat elárul az emberi nagyságáról az, hogy ki milyen dolgon tud mérgelődni. Érdekes gondolat ez, és a mindennapokban sajnos látható is ennek az igazságtartalma.
Vegyünk egy hétköznapi példát. Térjünk vissza a kerti munkákhoz, melynek most különös reneszánsza van egyrészt a tudatos és egészséges táplálkozás, másrészt pedig a mozgásszegény életmód felszámolása miatt. Sajnos a föld nem adja ingyen a gyümölcseit. De rendben is van ez így. Senki nem kérdőjelezi meg ezt az evidenciát, hogy gondozás nélkül nem teremnek csak úgy a növények, már a kérdés felvetésének sincs semmi értelme. A kertészkedésnek azonban nem csupán pozitív előjelű hozadékai vannak, mint például a termés, melyet jóízűen el lehet fogyasztani, hanem keletkeznek negatív hozadékok is. Itt van például a rengeteg nyesedék és más zöldhulladék, melytől meg kellene szabadulni. Mielőtt még valaki azt javasolná, hadd mondjam, hogy nem lehet mindent házilag komposztálni, és bizony hely sincs mindennek. Győrben egy jó ideje hulladékudvarokat alakítottak ki. Így nagy terhet vettek le a kertművelők válláról, mert be lehetett vinni és díjmentesen le lehetett adni a nyesedéket és sok egyéb, kategóriánként szétválogatott lomot, hulladékot is. Pontosabban nem teljesen ingyen, hanem a befizetett havi szemétdíj igazolásának felmutatásával. A rendszer számunkra jól működött. De most ennek vége. Az csak természetes, hogy mindenkinek a saját baja a legfájóbb, nekem például a nyesedékek elhelyezése. A mostani változás igazán rosszul érint, hiszen újabban csak napi 100 kg-ot lehet egyszerre bevinni, és azt is kötegelni vagy zsákolni kell, hogy az elhelyezés előtt akkurátusan meg tudják mérni. Az éves kvóta mindösszesen 600 kg a hulladékudvarokban, de el lehet vinni a nagytelepre is, ahol viszont 21Ft/kg + áfát kell fizetni a lerakásért. Sajnos a metszés vagy a kiszaggatás/irtás egyfajta kampány művelet és nem szakaszos tevékenység, hogy alkalmazkodjon az ilyen kvótákhoz.
Értem én, hogy a szolgáltatási üzemeltetésről a profitorientáltságra álltak át a hulladékkezelésben. De nem gondolom, hogy a váltás után kevesebb lesz a szemét, csupán csak kevesebbet fognak ilyen könnyen (beviszik szétválogatva a lakosok) begyűjteni, mert az illegálisan lerakott, szanaszét szórt szemetet is előbb vagy utóbb össze kell valakinek szedni, ami az árokpartról, erdő szélről és egyéb helyekről sokkal költségesebb lesz. De ezzel a problémával majd később szembesülnek az illetékesek. Mondhatjuk persze, hogy régen sem volt nyesedék leadási rendszer, tehát túl lehet élni a hiányát. El kell tüzelni. Ja, de közben égetési tilalmat vezettek be kiskertekben az év jelentős részében. Nem probléma, leleményes fajta a magyar. Egyre nagyobb szalonnasütő helyek készülnek majd, amik egyelőre még egész évben működhetnek, nem esnek korlátozás alá. És ezek fogják ontani az „oxigéndús” levegőt, ami külön bónusznak számít egy nagyvárosban. De gondolkozzunk csak pozitívan, legfeljebb járhatunk majd újra maszkban vagy gázálarcban. A világ már csak így működik: ha kimozdítunk egy követ, megmozdul a többi is, mert megbolygattuk az addigi nyugalmi rendszert, és véget ért az egyensúlyi állapot.
Elgondolkodtam persze azon is, hogy milyen kicsinyesen látom a világot, milyen könnyen elhiszem, hogy bizonyos dolgok csak úgy spontán járnak nekem, és ha ezeket egyszer csak nem kapom meg, akkor zsigerből tiltakozom. Miért is vagyok ilyen? Az nem lehet a mentségem, hogy bizony sokan vagyunk ebben a halmazban. Miközben ezen töprengtem, eszembe jutott Jónás története.
A Ninivébe küldött prófétának töklevelek adtak árnyékot a forróságban. Jónás egyetlen nap alatt hozzászokott a jóhoz, amiért semmit sem tett, ami csak úgy az ölébe hullott. Bezzeg, amikor a növény elszáradt, amikor odalett a kellemes árnyék, rögtön felháborodott, mert ezt ő már szerzett jogának gondolta. Ennyire egyszerű lények lennénk? Sajnos ki kell mondani, hogy igen. Bele se gondolunk, hogy alapjában véve minden ajándék az életünkben. Az egészség, az otthon biztonsága, a család, a jó idő, vagy az élelem. (És még hosszan lehetne sorolni.) Akkor is, ha azt érzékeljük, hogy látszólag ezek csak úgy maguktól lettek, de akkor is, ha úgy gondoljuk, hogy mi magunk küzdöttünk meg értük. Ezek nem szerzett jogok, és főleg nem érdemek. Soha ne felejtsük el, hogy teljesen Isten kegyelméből élünk, mindenünk tőle származik.
