Az első gyertya meggyújtásával valami megmagyarázhatatlan folyamat indul el világunkban. Elhangzik a Vigyázz! Kész! Várj! felkiáltás, amikor is elstartol hívőben és ateistában a kényszeres várakozás. Várunk valamit Jézus helyett, ajándékot szeretet helyett, de leginkább megkönnyebbülést szívbéli ünneplés helyett.
Általában úgy gondoljuk, hogy nézőpont és élethelyzet kérdése, hogy valakinek örömteli, feszült vagy tehetetlen a várakozása. De a tapasztalat azt mutatja, hogy kellő idő után mindenféle várakozás frusztráló vagy egyszerűen átcsap egy mocsaras közönybe. Vannak könnyen kibeszélhető helyzetek és van, amit csak szégyenkezve, félve merünk kimondani. Vagy csak halkan, magunkban gondoljuk. A boltban, születés, meghalás körüli várakozás türelmetlenné tesz, de meg is érleli annak beteljesedését. A teljességhez pedig elengedhetetlen, hogy ami elkezdődött, be is fejeződjön. Így zárul a kör, még ha sokszor fájdalmas is, és teljesedik ki mindaz, amire létezni hívattunk.
A kör a legteljesebb geometriai forma. A tökéletesség és egyszerűség szimbóluma. Nincs benne megosztottság és különbségtétel sem. A szív válogatás nélkül pumpálja a vért minden egyes szervünk felé. Az adventi koszorú négy gyertyája pedig mutatja, hogy nincs olyan égtája ennek a bolygónak, ahova Isten világossága és irgalma ne érne el. Ha így tekintünk az adventi koszorúra, de akár a bennünk dobogó szívre és koszorúereire, akkor megfigyelhetjük azt az elképesztő csodát, ami végbe megy bennünk minden egyes szívdobbanással, és minden év adventi várakozásával.
Mi történne, ha nem gyújthatnánk meg mind a négy gyertyát az adventi koszorún? Ha nem zárulna a kör és lépnénk át a karácsonyünneplésbe? Mi történne, ha a szívünket koszorúzó erek körforgása nem teljesedhetne ki egészen?
Valahol mindkettő egy életveszélyes állapotot eredményezne. Ha az erek elzáródnak, nincs elég oxigén, nem megfelelő a vérellátás, a szív nem bírja és hirtelen megszűnik dobogni. Ez azt jelenti, hogy nincs tovább. Átvitt értelemben pedig, ha az adventi koszorú köre nem bír bezárulni, vagyis nem jut el a történet a megváltásig, nem marad más, csak a kegyelem nélküli reménytelenség. Mert nincs, ki megszabadítson ebből a frusztráló és türelmetlen várakozásból. Ugyanúgy halál, csak lelki értelemben.
Ezért, hogy létrejöjjön ez a teljesség, néha segíteni kell a gyertyalángot, hogy lobogjon, ahogy a szívnek is támaszra van szüksége időnként, hogy dobogjon. A segítség pedig ebben az esetben nem a sietséget, hanem a csendes odafigyelést jelenti. Ahogy a szívünk, úgy a gyertya lángja sem bírja, ha fék nélkül ide-oda szaladgálnak vele. Állandó rohanás van, de melegség, fény, élet egyre kevesebb. Elődeink, de még ma is néhányan, böjtölnek ebben az időszakban. Visszavesznek a napi fordulatszámból, hogy legyen helye a csodának növekedni bennük és körülöttük.
Ma egy kis segítséget szeretnék adni azoknak, akik nem csak gyorsan túl akarnak lenni a karácsonyon, hanem készek megélni a megváltás ajándékát a maga egyszerűségében és teljességében. Mint minden, ez is időt igényel, de ebben a csendességben végül megszületik az élet.
A mondatok nem az enyémek, de biztos vagyok benne, hogy ahogy engem vezettek, úgy segítségére lesznek azoknak is, akik megadják maguknak a lehetőséget az Istennel való találkozásra. Nincs másra szükség, minthogy hagyjuk, hadd érintsen meg bennünket Isten. Lassú, gyengéd mozdulat ez, amiben a pislákoló mécsest nem oltja ki, szoruló szívünket nem facsarja jobban. Feltölt a maga teljességével és szeretetével.
- „Mindig veled vagyok, bármerre is visz az utad.”
- „Az érzelmeid kuszaságában is veled vagyok.”
- „Nem számít, mások milyennek látnak, vagy te magad mit gondolsz magadról. Nekem mindig elfogadható vagy.”
- „Tudom, mennyi jót teszel naponta.”
- „Nagyra becsülöm azokat a próbálkozásaidat is, amik félresiklanak.”
- „A benned lévő rosszat látva fogadlak el. Megbocsátok neked és szeretlek.”
- „Látom a ragaszkodásodat, és hogy mennyire nehéz elfogadnod a változást. Örökké várok rád, ha arra van szükséged, hogy elfogadd a szeretetemet.”
- „Azért vagyok, hogy neked is szolgáljak, és hogy boldog életed legyen.”
(Forrás: Philip St. Romain, Caring for the Self, Caring for the Soul. A book of Spiritual Development, Ligouri/Triumph, Ligouri, Missouri, 2000)
