Site icon Meg van írva

Áldozócsütörtöki felhő

Itt járunk húsvéttól távolodva, pünkösdhöz közeledve, és beköszönt a szinte észrevétlen áldozócsütörtök ünnepe, Jézus Krisztus mennybemenetelének napja. Nem piros betűs ünnep a naptárban, pedig hatalmas dolgot ad hírül.
A mennybemenetel eseményéről Lukács evangéliumában és az Apostolok cselekedeteiben is olvashatsz. Ez utóbbiban van egy szimbólum, ami tulajdonképpen már az Ószövetségben is Isten jelenlétét hangsúlyozta: a felhő. „Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől.” – mármint a tanítványok szeme elől (ApCsel 1,9).


Fülpálcika segítségével pöttyöző technikát alkalmazva, egy ablakba akasztható felhőt készítünk. Két talpat is pöttyözhetünk rá, amik emlékeztetnek bennünket Jézusra. Hisz a felemelkedő és távolodó Jézusból tanítványai egy idő után csak ennyit láttak, végül felhő takarta el Őt.

Ezekre a dolgokra lesz szükség:

A készítés fázisait megtalálod a fotókon, és az alatta olvasható leírásokban. Kezdjünk hozzá!

  1. A színes A/4-es lapra grafitceruzával felhőt rajzolunk, ügyelve, hogy minél nagyobb területű legyen. A papírlap vastagsága fontos, de a színe nem. A mintaképen márványos, kék papír látható, de bármilyen színű lehet, hiszen a festék teljesen befedheti.
  2. A ceruzavonal mentén körbevágjuk.
  3. Tálkákba akrilfestéket öntünk. Gyors száradás miatt az akril a legjobb, várakozás nélkül lehet a festékeket egymás után használni, nem folynak össze a színek. (Szükség esetén temperával dolgozhatunk, végszükség esetén vízfestékkel is megoldhatjuk, de akkor várni kell a száradásra.) Sötétkék, világoskék, fehér festékeket használunk a felhő elkészítéséhez. A talphoz barnát veszünk igénybe. Ha nincs barna színű festékünk, akkor „reggae színekből” kikeverhetjük: zöld + piros + sárga. Fülfisztító pálcikákat három kis kötegbe összegumizunk, illetve a barnához csak egy szál pálcát készítünk elő.
  4. A papírfelhőt sötétkék festékkel gomolyszerűvé tesszük a pálcaköteg lenyomat alkalmazásával.

5. Világoskék nyomatokat keverünk a sötétkékek közé.
6. Fehér lenyomatokkal kitöltjük az üresen maradt helyeket.
7. Lyukasztóval vagy ollóval középen fent lyukat készítünk, és madzagot bújtatunk bele a felakasztáshoz.
8. Egy pálca segítségével, barna festékkel talpakat pöttyözünk a felhő bármely részére. Derengőbb hatást érhetünk el, ha nem sűrűn pöttyözünk.

Ha elkészültél, kiakaszthatod az ablakba, és még borús időben is felderít, mert eszedbe juttatja, hogy Jézus a mennyben helyet biztosít számodra.

Exit mobile version