BlogHittem, azért szóltam

Amikor a Johnny női fürdőruhát vesz fel

Mi sem mutatja jobban kifordult korunk abszurditását, mint amikor egy kapitalista világcég forradalmárnak áll be, s ő, a profithajhász elnyomó elhiteti magáról, hogy dehogyis az, sőt, az emberjogi szabadságharc zászlóvivője. Mindezt úgy éri el, hogy retorikájában kilép a nyers gazdasági érdekharc kereteiből, s tevékenységét látszólagosan átszellemültté teszi. Nem terméket ad el, hanem eszmeiséget, elhitetve a vásárlóval, hogy az adott árucikk megszerzésével nem pusztán használati eszközt vett, hanem egyenesen identitását alapozza meg.

Ezt tette most az Adidas, amely világcég azt bírta kitalálni, hogy új női fürdőruha kollekcióját férfi modelleken mutatja be.

Szegény Johnny, aki eddig úgy érezte, hogy ő egy senki, egy porszemnyi emberi matéria az átláthatatlan világban, most végre rádöbbenhet arra, hogy nincs még veszve minden, számára is megnyílik a függetlenség, az önmegkülönböztetés, a szabadság útja, s fiú létének börtönéből kiszabadulva immár női fürdőruhát vehet fel. Eljött végre a szabadság pillanata, végre megérkezett önmagához, s hálával gondolhat a nagy kapitalista felszabadítóra, az Adidasra, amelynek a márkajegye immár emberi méltóságának az alapja és igazolása. Úgyhogy Johnny végre boldog lehet, azzal meg végképp nem kell foglalkoznia, hogy azt a varázslatos fürdőruhát, amely kiemelte őt a hétköznapiság elviselhetetlen unalmából, s létének új eszmeiséget adott, a világ melyik rabszolga üzemében gyártották le.

Komolyan mondom, ez a világ tényleg megérett a pusztulásra.

A szerző

Írások

A ma „baloldalinak” és „liberálisnak” nevezett eszmék elleni, nyíltan keresztény-konzervatív közéleti írásaim a reposzt.hu archívumában és ezen az oldalon a Hittem, azért szóltam c. blogban, néha a Facebookon olvashatók. Református lelkész vagyok, egyházi tisztségeim az illetékes felületeken könnyen megtalálhatók.