Nem tisztem, és messze meghaladja a tudásomat és bölcsességemet a választási eredmények bárminemű magyarázása. Az írásom teljes mértékben szubjektív tapasztalatra épül, de hiszem, hogy nem csak az enyém ez a tapasztalat. Van, aki örül, van, aki gyászol. Ilyenkor ez a forgatókönyv része. Ennek a döbbenetnek még idő kell, míg mindannyiunkban leülepszik.
Van azonban valami, amit már most is érdemes végiggondolnunk. Mert bár egy választásnak mindig vannak győztesei és vesztesei, ezúttal valami nagyon fontosat mindannyian elveszítettünk. Túl könnyen hagytuk magunk mögött a másik ember méltóságának tiszteletét. Ebben mind vesztesek vagyunk.
Az elmúlt hónapokban olyan szintre süllyedt az írásos és a személyes társalgás, amely egyre gyakrabban vált minősíthetetlenné, ha közéletről vagy politikáról volt szó. A rendszerkritika, a társadalomkritika, vagy egy-egy személy kompetenciájának megkérdőjelezése természetes része egy demokráciának. De ezek soha nem jogosíthatnak fel bennünket vulgáris, megalázó és agresszív viselkedésre. Nem egyszer fordult elő, hogy szégyenérzetünk támadt amiatt ahogy másokat halottunk beszélni, vagy ismerőseinket láttunk posztolni és kommentelni.
Nem csak egyik vagy másik oldal, nem csak én vagy te, de mind ebben élünk. Mind vesztesei lettünk a tiszteletnek, a béketűrésnek, a szelídségnek és az együttérzésnek.
Sokan aggódunk a gyermekeink jövője miatt. Milyen világban kell majd felnőniük? Hogyan tudnak tanulni, boldogulni? De vajon nem ugyanolyan fontos a pénz és a biztonság mellett az is, hogy tisztelettel, megbecsüléssel és emberi módon szóljanak egymáshoz? Hogy ne az legyen a norma, hogy bárhol és bármikor „leordíthatom” a másikat legyen az orvos, lelkész, miniszter, buszsofőr, eladó vagy éppen a szomszéd. Akkor sem, ha biztos vagyok az igazamban.
Senkinek nem kell szégyellnie magát a papírra vetett X miatt. A döntés joga mindannyiunké, és ezzel élni felelősség, nem szégyen. De azért mindannyian szégyellhetjük magunkat, ha nem tudunk kikeveredni abból a kommunikációs mélypontból, amelybe közösen jutottunk.
Hogyan kezdjük el a változást?
Nem nagy szavakkal vagy új jelszavakkal, és nem is másoktól várva a megoldást. Egyszerűen emberről emberre, szemtől szembe. Meghagyva a másikat a méltóságában, az online térben és a hétköznapok valóságában egyaránt.
Engedjük ki a gőzt, de ne a másikat forrázzuk le vele!
Ha valóban fontos számunkra a változás, akkor ne a torzulás felé változzunk! Mert az a hangnem, amely most is rombol, hosszú távon nem a békességet munkálja akkor sem, ha azt gondoljuk, az igazat szóljuk. Az igazat lehet jól szólni akkor is, ha nem durván tesszük. A család, a haza és a nemzet megmaradása nemcsak gazdasági vagy politikai kérdés, erkölcsi is. A jó szó ingyen van, ráadásul még épít is.
Ez nem függ politikai párttól, ideológiától vagy világnézettől, egyedül az embertől. Attól az embertől, aki felismeri, hogy a másik méltóságának megőrzése tisztesség és erő. Ha így tesz, miközben a másikat tiszteletben tartja, a saját lelkét is nemesíti.
