Egyetlen kicsi szó, és mégis annyi mindent és annyi félét jelent. Ahány ember e földön, annyiféle emléket, érzést, gondolatot és megélést. És egyetlen életen belül is milyen sokat változhat az, amit e szó nekünk jelent.
Itt van újra az Anyák Napja, amikor kis és nagy gyermekek, és már igencsak nagy, felnőtt „gyermekek” is édesanyákat köszöntenek. Van, aki szívecskéket gyárt, képecskéket színez, virágot vagy egyéb kedves, kisebb vagy nagyobb dolgot ajándékoz, vagy meglátogat, megvendégel, vagy már csak emlékezik…
Nagyon szeretem az édesanyámat, de távol élünk egymástól, ritkán látom. Sokszor telefonálunk, követem, hogy mi van vele, ő is, hogy velünk mi van. Mesélünk és meghallgatjuk egymást, és talán még soha nem nevettünk ennyit együtt, mint így nyolcvan és ötven fölött – anya és lánya.
Sokáig ez a szó nekem is egyetlen embert jelentett, minden szép és kevésbé szép emlékkel együtt, sok feldolgozandó és megértendő megéléssel és örökséggel. Az anyánkkal való kapcsolat a legelső, és – ebből a szempontból – a legfontosabb és legmeghatározóbb. Sok muníciót adhat az egész életre, de sérüléseket is. Amikkel kell és nagyon is jól lehet foglalkozni. Érdemes!
Ám húszas éveim vége felé olyasmik történtek velem, amik alapvetően megváltoztatták a viszonyulásomat ehhez a szóhoz, fogalomhoz. Született ugyanis egy fiam és két lányom.
Az „anya” az énem, önértelmezésem, önmeghatározásom része lett. És azóta is örömeim és boldogságom, szorongásaim és bűntudatom lényeges forrása. Amikor új élet születik, akkor anya is születik – újra és újra. Nemcsak lesz egy új, plusz funkciód, hanem minden állandó személyiség- és jellemvonásod mellett és ellenére megváltozik az éned. Mert anya lettél.
Mert soha senkivel nem volt, nincs és nem is lesz ilyen kapcsolatod, mert olyan fajta önátadást és megajándékozottságot élsz át, amit sehogy máshogy nem lehet. Szerintem Isten egyik leglenyűgözőbb ajándéka – a sok más között – a szülőség. És hatalmas önismereti iskola!
Persze ahogy rengetegféleképp lehet megélni, hogy édesanyánk van, ez az anyaságra is igaz. Nagyon sok minden ott lehet, van ebben. Büszkeség, mert szép és okos, aggodalom, mert beteg vagy gyengébb, boldogság és békesség, mert megnőtt, családja van, boldogul, vagy gyász és emésztő fájdalom, mert elment – magzatként, babaként, kicsiként, nagyként. Ez mind benne van.
(Nemrég temettem 70 éves „fiút”. A hantolás alatt a kilencvenes édesanya kerekesszékét odatolatta a sír mellé közvetlenül, és csak nézte, nézte, ahogy a göröngyök hullottak… Ez egy életfogytiglani dolog…)
Ez a test és a lélek története ebben a földi létben.
A testté, amikor egyre csak várod, de nem jön, mindent megpróbálsz, de kiderül, hogy nem lehet. És a későbbi Sámuel anyja, Annaként sírsz Isten előtt a miértekkel és bárcsakokkal. A testté, amikor egyszer csak derült égből, „idő előtt”, nem várva és nem tervezve beköszönt, pedig még jó lett volna előtte… és jaj, ne most… De jön az élet! És jó, ha Máriaként rá tudod mondani az áment, hogy történjék.
És így már a léleké is. A lélek története mindig, amikor Isten ajándékaként kapva ujjongasz, vagy fogadod el, vállalod fel, ha most nehéz is. Vagy ha egy másik anyaméhből, de a te szívedből születik meg és lesz a saját édes gyermeked. És akkor is, mikor ugyan örök anyaságra ítélve, mégis elengedni tanulsz.
Boldog Anyák Napját kívánok minden édesanyának, nagymamának, minden anyától születettnek, felneveltnek, szeretettnek, sérülésekkel együtt is gazdagon megajándékozottnak, minden élőnek! Mert az Anyák Napja mindannyiunk ünnepe. Az Élet ünnepe.
„Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek.” (1Móz. 3,20) Az Éva név jelentése pedig lélegzet, ÉLET.
