Megszólal

Ültess almafát!

„Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, még ma ültetnék egy almafát!” – Luther Márton.

Azért idéztem Luthert, mert ültettem almafát. Még inkább azért, mert időnként elfog a szomorúság a világunk állapota felől. Néha azt érzem, nemsokára véget ér. Ilyenkor ültetni kell. De ültettem mást is. Egrest, birset, szilvát, datolyaszilvát, nektarint, körtét, szőlőt. Mert az idők gonoszak. Napi szinten halljuk, érezzük. A háború is több síkon zajlik. Bele se tudunk gondolni.

A legegyszerűbb sík az, amit naponként megélnek ott az emberek, ahol valóságosan lőnek, erőszakoskodnak, nőket erőszakolnak, kivégeznek embereket, katonafoglyokat kínoznak, hurcolnak rabságra, éheznek, óvóhelyen nyomorognak, menekülnek. Ez a frontország és harcterek világa. Itt szenvednek a legtöbben a harcoló felek és hozzátartozóik. De szenved a hátország is. Testközelből mi a menekültekkel találkozunk.

Van egy másik sík, ahol a stratégiát, ideológiát és a fegyveres hátteret biztosítják a további harcokhoz. A szenvedőkhöz egzisztenciálisan már nincs sok közük. Itt már csak használják a szenvedést az együttérzésre számítva a stratégiai célok eléréséhez.
Ennek eszköze a média is. Minden fél a maga céljainak és szövetségeseinek megfelelően találja ki, terjeszti a maga igazságát, narratíváját.
Ezzel minden egyes nap találkozunk. Bárhová nézünk, mindenhol valamelyik fél és hívei narratívájába ütközünk. Erre mondják, hogy a fele sem igaz.
Mindenki zsarol mindenkit, hogy maga mellé állítson a másik ellenébe. Ukrán politikai elit az összes őt felbujtó országot, és azokat is, akik óva intették. USA minden országot, aki megszegi az orosz embargót, közben uránt importál Oroszországból. Az oroszok mindenkit, aki segíteni mer Ukrajnának, közben gázt és olajat szállít nekik. Bonyolult.

Persze van egy szint, ahová nem engednek betekintést a földi halandónak. Ez a gazdaság-politikai stratégiai szint. Itt döntenek a jövő energiahordozói, a föld ásványkincsei, és a hatalom elosztása felől. Ez gyorsan változó terület. Itt nincs demokrácia. Itt a kőkemény érdekek vigyázzák egymást. Itt egyeznek meg, hogy mennyi ukrán, orosz, kelet-európai, ázsiai vérnek kell hullania, hogy megelégedettek legyenek az éves forgalommal, haszonnal, profittal, és a világpolitikában elfoglalt hatalmi szerepükkel. Ez a terület az, ahol a legegyszerűbb síkkal nem foglalkoznak. Itt senkit nem érdekel az áldozatok száma, a területek pusztulása. Itt csak az érdekes, hogy holnap hogy lesz felosztva, ki fog bányászni, milyen egyensúly alakuljon ki, mi legyen a status quo. A stratégiai, ideológiai sík már érdekli őket. Itt kell humanista cselekedetként eladniuk a kőkemény gazdasági és politikai érdekeiket. Itt kell befolyásolniuk a folyamatokat. Az áldozatok is csak statisztaszerepre vannak kárhoztatva.

A jelenlegi konfliktus alapvetően az USA és Oroszország geopolitikai játszmája. Az orosz és európai összefogás messze szállt. Az ukrán csalira ráharapott az orosz. Ezzel a tettével ki is írta magát a civilizált világból legalább fél évszázadra. Európa így lett a nagy stratégák terepasztala, ahol egy konfliktust lejátszanak. Senkit nem érdekel az, hogy mi az itt élő népek érdeke.

A NATO jelen van Ukrajnában fegyverekben, információban, stratégákban, katonai tanácsadókban, zsoldosokban. Ukrajnán kívül senkinek nem érdeke, hogy kiderüljön ez, mert akkor az oroszoknak a szájkaratéhoz méltóan csapásokat kellene mérnie a NATO országokra, ill. az USA-nak nyíltan is be kellene avatkoznia, megkockáztatva az atomháború veszélyét. Hogyan lehet elérni, hogy legyengítve, de ne teljesen elgyengülve szálljon ki az orosz a háborúból. Mert szükség van Oroszországra, hogy Kína ne tudjon olyan nagyon terjeszkedni. Kína nem csak Tajvan után vágyik, hanem Szibéria is vonzó számára.

Magyarország nem tényező. Alapvetően a NATO és az EU tagja. Tehát minden döntés, amely az oroszok ellen szól, rá is érvényes. Minden fegyverszállítás, amit az EU finanszíroz, azt Magyarország is finanszírozza. Teljesen mindegy, hogy ad-e, átenged-e fegyvert vagy nem. Minden ilyen irányú nyomásgyakorlás csak arról szól, hogy még nem állt be teljes mellszélességgel az USA érdekek mögé. Ami késik, nem múlik. Ugyanakkor a magyar segítség humanitárius jellegű: menekültek befogadása, a legújabb felajánlás a sebesült katonák kezelése magyar kórházakban, a határon túlra élelmiszer, energiahordozó, üzemanyag és orvosi felszerelés juttatása. Ezt köszönték meg ukrán emberek, köztük Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója, és Kijev melletti emberek, hogy mások csak fegyvereket küldenek, de ti ránk is gondoltok emberekre. Ettől nem lesz kevésbé célpont az oroszok számára.

Egy háborúba könnyű belépni, de nagyon nehéz befejezni. Addig nem is hagyják abba, amíg esélyt érez bármelyik fél a győzelemre, vagy ki nem merülnek teljesen a tartalékaik. Pedig minden óra és nap számít. Ebben a háborúban csak vesztesek vannak, távoli haszonélvezőkkel.

Mi a tanulság? Nem tudtuk átadni a 20. század két világégése után a fiatalabb generációknak, hogy a háború rossz, és kíméletlen veszteségeket okoz. A legnagyobb veszteség a bizalom deficit, a magukba zárkózó, önérdek-érvényesítésű csoportok kialakulása. Ez megakadályozza az együttműködést a háborúknál is nagyobb ismert és ismeretlen fenyegetettségek elleni összefogásban.

Ezért ültettem fát. Mert mindezek ellenére azt gondolom, vágyom, remélem, hogy Isten életet, és békét akar.

Nikosz Kazantzakisz: „Megkértem a mandulafát: – Nővérem, beszélj nekem Istenről! És a mandulafa virágba borult.”   

(Fotó: a PIXABAY oldalról)