Elöregedő gyülekezetek, átadatlan örökség: csökken a hívő fiatalok száma. Az egyébként sem sok 10%-ról 6%ra esett vissza az egyház tanításait követők aránya a fiatalok között 2000 és 2016 között az ifjúságkutatás szerint. Valószínűleg ez a trend azóta sem változott. Míg a 15-29 éves megkérdezettek 16%-át keresztelték a református egyházban, 24%-uk járt hittanra, ennek ellenére fiatal felnőtt korukra már csak 10% vallja magát egyházához tartozónak. Ahogy Jézus azt kérdezi, hogy hol a másik kilenc, aki hálát ad, mi keressük azokat, akik útközben elmaradnak. Hol veszítjük el a fiatalokat? És ki tud tenni ellene?
Miért nehéz utolérni az egyetemistát?
Egyházunk mindig választékos, kreatív gyermekmunkát tudott felmutatni. Színesen, vidáman, énekekkel, kézműveskedéssel és sporttal töltjük a táborokat, hittanokat, gyermeknapokat az ovis és általános iskolás korosztályban. Gimnáziumban, ha nehezebben is tartjuk fenn a kamaszok érdeklődését, de ifjúsági szervezeteink, vagy a felekezeti gimnáziumok és szakiskolák azért segítik az egyházhoz kötődés lehetőségét a fiatalok számára. A fakultációk, sport és egyéb iskolán túli foglalkozások mellett is kihívás konfirmációs csoportra, vagy ifi órára alkalmas időpontot találni, de még mindig könnyebb egy körül-belül kötött munkarendű iskola mellett egyeztetni.
Az egyetemista keretek azonban egészen mások. Hirtelen a fiatal egy kötetlen időbeosztásban találja magát szabadon választható tárgyakkal, szakosodással, kreditekkel, bulikkal és a lehetőségek végtelen özönével megborítva. Alig lehetséges 3-4 embernek közös rendszeres időpontban megállapodniuk. Zavar keletkezik az egyetemista szerepeiben is: elkezdik magázni. Átmenet nélküli hirtelen felnőtt szabadsága mellé kap ugyanolyan súlyú felelősséget is.
De nem csak az időpontegyeztetés miatt nehéz az egyetemista korosztályt Isten köré hívogatni. Itt már nagyon erősen kiütközik egy-egy egyéniség beállítottsága, vonzalma, és egész más kérdések érdeklik a reál beállítottságú robotika szakkörösöket, mint a szabadbölcsészt színháztudományi minorral. És akkor még nem is beszéltünk a különféle zenei és divatirányzatok követőiről, szubkultúrákról…Más szókincs, más érvek, más programok találják el őket. Sokszor egy-egy lelkész, vagy diákkör csak egyik vagy másik szubkultúra hangját, hobbijait, témáit tudja eltalálni, de nem képes mindeneknek mindenné lenni.
Leválnak a szülői házról nem csak fizikai távolságban, de sok esetben értékrendben is. Aki korábban nem tudta kilázadni magát, talán ebben az életszakaszban még inkább kileng kezdetben, mint az, aki fiatalabban esett át a fejlődésének ezen a szakaszán. Ebben az életkorban bombázzák őket a gazdasági és a politikai érdekekből származó különféle üzenetekkel. A tökéletes fogyasztók, akiknek minden második reklám szól. Az ő izlésüket célozza a popkultúra. Célcsoportjai a különféle multilevel-marketing cégeknek ugyanúgy, mint bármilyen ideológia nyomásnak.
Nehézsége az egyetemista létnek, hogy nehéz közösséget építeni és megtartani ott, ahol félévente változik az összetétel, mert valaki szakot váltott, elhagyta az egyetemet, ösztöndíjra ment, cserediák, vagy épp lediplomázott. Csak rugalmas közösségeknek van esélye.
És miért érdemes mégis…?
Az emberéletben kiemelkedő a fontossága a fiatal felnőtt kornak: Jellemzően ilyenkor hozza meg az ember az éltét legjobban befolyásoló döntéseket. Például a pályaválasztás és párválasztás kérdéskörében. Itt alakul ki későbbi értékrendje, formálódik a világlátása. Hol vannak ebben az életkorban a fiatalok mellől azok, akik Isten szemszögét is képviselnék ezekben a nagy változásokban, krízisekben és kérdésekben? Kikkel vitathatja meg a kérdéseit és kétségeit?
Hogy az egyház nem talál fogást a feléjük való szolgálaton, azért is szomorú, mert a vallás protektív, azaz védőszerepét mutatják a szociológiai kutatások. Dohányzás, alkohol, droghasználat és felelőtlen szexuális élet – mindenféle önkárosító magatartás kevésbé jellemző azok között a fiatalok között, akik vallásosnak mondták magukat. Tehát úgy tűnik, az elkallódás ellen is a legjobb fegyverünk az evangélium.
Amellett, hogy szomorú, ha a fiatal ilyen kulcséveiben nincs jelen a keresztény közösség, nagyon rossz is az üzenete. Valami olyan érzést kelt, mintha a régi ruhákkal, gyerekkori tündérmesékkel együtt ebből is ki kellene nőni. Mintha a felnőtté válás folyamatában kötelező szakasz volna a vallás elhagyása. Mintha el kéne tőle búcsúzni, mint a fogtündértől.
Ki érje utol?
Mondhatnánk, hogy járjon a szülőhelye szerinti gyülekezetbe! Sok helyen jól is jönne a fiatal kreatív ereje és szolgálata, de a hazajárás sok esetben nem reális. Triviális ok lehet a távolság: sokan csak havonta, vagy még ritkábban járnak haza. Vagy olyan kicsi helyről érkezik a hallgató, ahol a korosztálya nem csak a templomból hiányzik, de esetleg a faluból is. Mások ilyen-olyan okok miatt menekülnek otthonról, vagy csak természetes módon függetlenednének. De még ha éppen ideális is a háttér – támogató család és aktív, jó gyülekezeti élet indította a fiatalt – akkor is nyitottabb lenne vele egy érdeklődésűekkel, szaktársakkal, kollégiumi szobatársakkal keresni közösséget.
Ha nem akarjuk elveszíteni a következő generációk gyülekezeti tagjait és presbitereit, kiemelten fontos támogatnunk az egyetemi gyülekezeteket, missziókat, köröket, amelyek nehezen találják a helyüket a lokális gyülekezeti alapokra épülő egyházi struktúrában. (https://www.facebook.com/166086790686275/videos/742265139904816)
Ezek adhatnak alternatívát a minőségi és józan kikapcsolódásra, a fiatalt kísérő közösségre, és párbeszédre. Az egyetemi imakör egyetlen szála sokesetben az egyházi kötődésnek és egyedül képviseli ebben a világnézetileg megrendült korban Isten szemszögét. Lelkigondozást biztosíthatnak, mentorkodhatnak az egyetemi élet kezdeti bátortalan lépéseinél, és akár egy életre meghatározhatják a fiatal elköteleződését egyháza felé. És akkor még nem is számoltunk az ilyen közösségek esetleges missziós erejével, amivel olyan fiatalokat szólíthatnának meg, akik nem kaptak vallásos nevelést, és semmilyen szállal nem kötődtek az egyházhoz. Az egyetemista korosztály a leginkább rugalmas és befogadó minden üzenet iránt, miért ne lehetne ez a reklámok helyett az evangélium?
Határokon belül és túl a legtöbb egyetemen működik református gyülekezet, vagy lelkészség az egyetemeken. Ahol esetleg nincs jelen a reformátusság, ott érdemes MEKDSZ csoportot (http://mekdsz.hu/diakkorok) keresni. Ahol pedig még az sem működik, ketten-hárman összeállva könnyen lehet ilyet létesíteni. A legközelebbi református gyülekezetnél is érdemes érdeklődni, vajon a gyülekezetben nincs-e egyetemista ifi. Szülőjeként, tanáraként, lelkészeként, gyülekezeti tagként próbáljuk meg tovább kísérni, vagy tovább ajánlani a fiatalt, nem belenyugodva abba, hogy kinő a templompadból!
Ha úgy gondoljuk, hogy a fiatalok közötti szolgálat csak a komoly és fajsúlyos témák után következhet, mint a templomfelújítások dolga, vagy a gyülekezeti élet, akkor egyrészt nem vettük komolyan Jézus missziói parancsát, másrészt nem értettük meg a gyülekezetek hosszú távú érdekét sem.
Kedves Olvasó! Ha van egyetemre bejutott ismerősöd, rokonod, kérlek hívd fel a figyelmét az egyetemi gyülekezetekre és egyéb keresztény közösségek lehetőségére, akár azáltal, hogy megosztod vele a következő írást:
