Megszólal

AZ EGYHÁZ

Agusztinusz egyszer a tengerparton sétált és Istenről elmélkedett. Hogyan ragadhatná meg Isten lényegét? Egy kisgyerek játszott ott a tengerparton. Egy mélyedésbe merte át a vizet a tengerből egy kagylóval. Agusztinusz érdeklődve kérdezte tőle, hogy mit csinál. A kisfiú komoly válasza, hogy kimeri a tengert, meglepte. Sikerülhet ez szerinted?- kérdezett ismét Agusztinusz. és nevetett. A történet szerint a fiú azt válaszolta: „Biztosan előbb fog ez nekem sikerülni, mint neked az, hogy megragadd Isten lényegét!”. Ezután eltűnt a gyerek.

Olyan könnyen dobálózunk a szavakkal. Nincs ez másképpen az egyház szóval sem, amellyel kapcsolatban különösen szeretnek az emberek általánosságokban jó nagyokat mondani. Nem feltétlenül rosszindulattal, inkább felületesen. Jó, nem zárom ki a rosszindulatot sem, mert Isten ellensége, és így az egyház ellensége is meg akarja rontani Isten munkáját.

Ahogy Agusztinusz nehezen ragadja meg Isten lényegét, úgy az egyház lényegét sem könnyű megragadni és bemutatni. Azért is így van, mert gyülekezeteiben él az egyház. Az egyház ilyen értelemben egy gyűjtőfogalom. Van látható része és az is, ami nem látható. Amit látunk az rendkívül összetett. Az egyház történelme során sokféleséget mutatott. Kötődött Jézus Krisztuson kívül még vidékekhez és népekhez, így különböző szokásokhoz. Több nagy felekezet is van, amelynek létrejöttében a nagy államok is szerepet játszottak. Különböző államegyházak. Ma is látjuk az ortodoxiában, Ukrajnában, Oroszországban, ennek a végtelenül megosztó szerepét. Ugyanazt a dogmatikát valló ortodox egyházak ellenségeskednek egymással a híveik háborúja miatt. Vagy amikor római katolikus és ortodox vallású népek indulnak egymásra és értetlenül állunk, hogy miképpen keresztyének ők, ha közben egymást ölik. A protestantizmus is végtelenül megosztott. Sok kis felekezet van. Akkor a református egyházon belül is, ahány település (falusi, városi, ipari, mezőgazdasági település), annyi közösség. Hasonlítanak, de emberekből állnak. Idősek, fiatalok, nemzetiségek, egyedülállók, családosok. Ebből is látszik, hogy amikor az egyházról valamiféle képet alkotunk, akkor csak egy kis részét ismerjük, és arról tudunk mondani valamit.

Az egyház mindenféle társadalmi környezetben másféleképpen van jelen. Jóllehet ez nem tőle függ. Van, amikor üldözik, vagy támogatják. Van, amikor megtűrt, közömbösek vele. Ugyanarról az egyházról beszélünk eltérő körülmények között. Feltéve, ha az egyház Ura Jézus Krisztus.

Sokszor beszélnek az egyházról a külső szemlélők. Bevallom, tulajdonképpen ezért is foglalkozom ezzel. Szívesen megmondják, hogy szerintük mit kell csinálnia az egyháznak. Hogyhogy nem, ezek mindig olyan óhajok, diktátumok, amelyek az ő akaratukkal és véleményükkel egyeznek. Szívesen nyomnak egy bélyeget az egyházra, hogy megmondják szerintük milyen. Teljesen mindegy, hogy támogató, vagy ellenséges, közömbös a kívülálló. Bele akar szólni, hogy szerinte hogyan nézzen ki, mit csináljon, mit ne csináljon az egyház.

Néhány ilyen elvárást megemlítek. Vállaljon az egyház társadalmi felelősséget. Ahány politikai oldal, az annyiféle felelősségvállalást vár. Támogassák a pedagógusok követelését. Ne engedjék a kilakoltatásokat. Tegyenek arról, hogy több gyerek szülessen. Lépjenek fel az egyenjogúságért. Csináltassák meg a bicikliutakat. Ne hagyják az állatmenhelyek pusztulását. Minden szegény embert etessenek meg. Harcoljanak fegyveresen a békéért. Hagyják magukat lemészárolni. Támogassák a kultúrát. A történelmi emlékeket őrizzék. Tanítsanak. Ne tanítsanak. Legyenek iskoláik és neveljenek. Ne legyenek, és húzódjanak be a szobáikba.

Látjuk tehát, hogy az egyház felé sok elvárás irányul a külső szemlélők, de még a tagjaik felől is. Ők maguk is tudnak ilyen megállapításokat. Magam is fültanúja vagyok időnként ennek. Valamilyen problémát látnak, és azt tudják mondani, hogy majd az egyház megoldja. Néha finoman ilyenkor elmondom, hogy az egyház az pont te meg én vagyunk, meg ők is. Ha megoldás, azt nekünk kell megoldani.

Ha valóban szeretnénk valamit az egyházról megtudni, akkor ott kell kezdenünk, hogy az ekklézsia (ekklészia) azt jelenti, kihívott sereg. Isten szólt, és aki hallja a hangját, az odacsoportosul hozzá.

Krisztus teste: „Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk, akár zsidók, akár görögök, akár rabszolgák, akár szabadok, és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tagból áll, hanem sokból. … Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.” 1 Korinthus 12, 12-14 és 27 Hozzátesszük, Krisztus a fej.

Nem véletlenül és nem önmagáért van az egyház. Nem rajongó klub, vagy egyesület, ahol egy kis szeánszon veszünk részt, hogy jól érezzük magunkat, és megtaláljuk az énidőt, meg a tökéletes kikapcsolódást. Sőt még csak nem is a legjobb cél érdekében önmagunk által összehívott titkos egylet, hogy minden saját erővel egy cél érdekében feláldozzuk magunkat. Az egyház nem a miénk, hanem Istené. Ő hív össze, Ő adja a célt és a feladatot, sőt az erőt is, meg minden hozzávalót. Az egyház Isten eszköze a földön, hogy Isten országához segítse az embereket. Nem az Isten országa az egyház, de annak feladatát hordozza. Miközben alá van vetve Istennek, hogy elvégezze munkáját, ugyanúgy alá van vetve a földi törvényszerűségeknek is. A hidegnek, melegnek, éhségnek, bővölködésnek, mindennek, ami egy embert is érhet ezen a földön. De azzal a reménységgel, hogy nem hiábavaló az egyház munkája, léte, közössége.

Az egyháznak van Ura. Az egyház tagjainak viszonyát így írja le ehhez az Úrhoz. „Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta.” 2 Timotheus 2, 4 „Most tehát az embereket akarom meggyőzni vagy Istent? Vagy embereknek igyekszem tetszeni? Ha még mindig embereknek akarnék tetszeni, nem volnék Krisztus szolgája.” Galata lev. 1, 10

Ezért nem tudok, és nem is akarok semmit kezdeni azzal, ha valaki általánosítva beszél az egyházról. Az egy kicsit sem ismeri. Elítélni, vádolni, kiosztani könnyű. Elhordozzuk reménységgel, hogy mindennel, amit Isten a kezünkbe tett, azzal Neki kell elszámolnunk. Higgye el minden kritikus személy, hogy nem lesz mulatságos a hívőknek az Istennel való találkozás, ha nem Isten országa javára munkálkodtak, hanem a saját hasznukra. Valószínűleg keményebb lesz az ítélet.

De mégis reménységgel választjuk a Krisztust, a keresztyénséget és az egyházat, mert Ő hívott, megbecsült és ez bizony tisztesség. Jézus azt mondja, hogy az megy be az Isten országába, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Itt megkapom az ismeretet, Isten Szentlelkét, a lehetőséget, hogy cselekedjem Jézus mennyei Atyjának és az én mennyei Atyámnak akaratát. Ez az egyik titka az egyházamnak. Biztatok mindenkit, hogy Istennek élni ezen a földön kiváltság.

A szerző

Írások

Soós Szilárd a nevem. Református lelkész vagyok. Mivel a „nincsen benne állandóság” világhoz tartozom, örök változás. „Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert Isten.” 1 Korinthus 13, 11-12