Református keresztyénként mit mondhatunk az Eucharisztikus Kongresszusról?
A válasz azért nem egyszerű, mert mint tudjuk, az európai keresztyén egyházak egymáshoz való viszonya nem volt éppen feszültségmentes. Ez a körülmény abból az egyszerű tényből is adódott, hogy a keresztyén társadalmak korában a különböző felekezetek szükségszerűen egymáshoz képest értelmezték önmagukat. Ehhez képest az a szélesebb kontextus, amelyben ma a nyugati keresztyénség egésze találja magát, totálisan megváltozott. Mások lettek a viszonyítási pontok.
Hogy érzékeltessük a változás mélységét, elég csak annyit mondani, hogy például a 16. századi reformációt az az élénk társadalmi visszhangot kiváltó kérdés robbantotta ki, hogy miként lehet üdvösséget nyerni. Ám a vitatkozó nézetek között teljeskörű egyetértés volt arra nézve, hogy az üdvösség az emberi lét alapkérdése. Ezt a vitát a mába áthelyezve viszont olyan nézetekkel is találkoznánk, hogy vajon az üdvösség fogalmának van-e még egyáltalán értelmes jelentése?
A társadalmi-világnézeti környezet totális megváltozása új helyzetet teremtett az egyházak önértelmezésére nézve is, hiszen a legfőbb viszonyítási pont nem feltétlenül a másik felekezet. Létrejött a szekuláris, a nem keresztyén világ, s ezzel létrejött egy új viszonyítási pont, amelynek tükrében a történelmi egyházak bizonyos szempontból egy platformon találják magukat minden korábbi teológiai nézetkülönbségeik ellenére is. Nem mintha bizonyos teológiai álláspontok közti nézetkülönbségek – egyebek között éppen az úrvacsoratan körül – teljesen elveszítették volna jelentőségüket. Ám mégis, a keresztyénség általános társadalmi helyzetének alapvető megváltozása a felekezetek közötti viszony keretrendszerét is átrajzolta.
Nos, számomra, mint református számára ezért lehet a katolikus Eucharisztikus Kongresszus a keresztyénség nagy ünnepe. Sőt, még több is ennél: szelíd, de erőteljes demonstráció egy olyan korban, amikor a szekularizáció már oly mértéket öltött, hogy a keresztyén civilizáció fogalmának az értelme is megkérdőjeleződik.
Ugyanakkor ennek a nagy katolikus eseménynek nem csak, sőt nem elsősorban kulturális jelentése és kiterjedése van, hanem éppen, mert az eucharisztia eseménye áll a középpontban, rámutat arra, amit a ma embere oly’ kevéssé ért: a keresztyén üzenet eszkatológikus dimenziójára. A feltámadott Jézus Krisztusra, akivel való közösségben kitágul a horizont és az emberi sors egészére nézve végső és biztos reménységet ad. A hit elvesztésének és az általános megrendültségnek a korában ez nem akármilyen üzenet. Talán ideje lenne újra rátalálni.
Reformátusként üdvözlöm a katolikus Eucharisztikus Kongresszust és azt kérem a Jóistentől, hogy sokan erősödjenek meg hitükben.
